„Az egykori, hagyományos életkeretek között élő paraszti, mezővárosi közösségek a 18. sz. végéig, helyenként a 19. sz. első felében is a templomi tárgyakat ugyanazokkal a mesterekkel készíttették, akikkel saját házuk bútorzatát. Sőt gyakran előfordult, hogy a kórusban áglábas vagy fúrt lábú házi készítésű padokat helyeztek el.” – olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikon templomberendezés címszavában.[1]
Épp így történt ez a bélapátfalvi templom esetében is. Mint honlapunkon arról korábban már hírt adtunk, 2022–2023 folyamán a helyreállításához kapcsolódó kivitelezés közbeni falkutatói megfigyelést végeztünk. Ekkor találtunk rá a templom karzatán a most bemutatott hosszúszékre, más néven lócára, ami az ülőbútorok legegyszerűbb változata, mely esetünkben három személy részére méretezett.
Ülőlapját egyetlen, egyik végén elvékonyodó, az idő elteltével kissé megcsavarodott és megrepedt 23 × 10 × 153 centiméteres bárdolt megmunkálású keményfa gerenda alkotja, ülőmagassága 51-53 centiméter. Felületkezelést nem kapott, ülőfelülete a használat során fényeződött fel. Csapolással rögzített, ún. terpeszlábai nyolcszög keresztmetszetűek, 4,5 centiméter átmérőjűek. Az egyiket idővel egy egyszerűbben megmunkált, kör keresztmetszetű lábbal pótolták, a másik három száradás miatt elvékonyodott és az ülőfelületből kiemelkedett. Ez minden bizonnyal némi kényelmetlenséget okozott, nem úgy az a felület egy résébe beütött nagyméretű kampósszeg, melynek szerkezeti funkciója nincs – ottléte inkább a pad egy ifjú korú használójának vásottságára utal.
A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátsági templomot 1232-ben alapította II. Kilit egri püspök. Az ekkor megkezdett építkezés a tartárjárás miatt félbeszakadt, csak 1246-tól indult újra. A veszély elmúltával újjáéledő kolostor a 16. század első harmadában néptelenedett el, a 17. századi feljegyzések már romként említik. A templom ma ismert formája az 1732–1745 között, gróf Erdődy Gábor egri püspöksége idején végzett újjáépítés eredményeként alakult ki, melynek során a ma álló hajófalakat a régi templom formájára és elemeinek felhasználásával újjáépítették, a déli keresztház végében sekrestyét, a belsőben barokk karzatot emeltek. A templomhajóba ugyanekkor díszes barokk szószéket és míves faragású barokk padsorokat készítettek. A hosszúszék, melyet a karzaton találtunk, akár már a 18. század folyamán elkészülhetett. Archaikus formavilága, egyszerű szerkezeti kialakítása pontosabb korhatározást nem tesz lehetővé, így az is elképzelhető, hogy a padokat megelőző berendezésből maradt vissza.
E havi műtárgyunk – folytatva a Magyar Néprajzi Lexikon szavaival – így is példa arra, hogy „a templomberendezések tanulmányozásának így a paraszti-mezővárosi közösségek ízlésfejlődése szempontjából is jelentősége van, (…) ugyanis a templomokban megőrzött bútorok egykori profán használatú párjai elhasználódtak, tönkrementek.”
Héczey-Markó Ágnes
[1] Arcanum Digitális Tudománytár (https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/tty-73D7D/templomberendezes-73E82/, letöltés 2024. szeptember 2.)
fotó: F. Tóth Gábor
