Az 1232-ben alapított, több periódusban épített, de teljesen soha be nem fejezett kolostor és templom ma ismert formája az 1732–1745 között végzett újjáépítés eredményeként alakult ki. A magyarországi emlékanyagban különleges értékkel bíró apátság iránti érdeklődés már a 19. században felébredt. Első helyreállítására 1934-ben, Lux Kálmán vezetésével került sor, majd 1954-ben és 1961-ben Szakál Ernő, 1964-ben Rados Jenő végzett beavatkozásokat az épületen. A monostor régészeti feltárását 1964–1967 között, majd 2004–2005-ben Valter Ilona vezette.
A most folyó, Rudolf Mihály tervei alapján készülő helyreállítás magában foglalja a templom és a korábban feltárt kolostorrom felújítását, környezetük rendezését és egy új múzeum építését is. A kivitelezéshez kapcsolódó régészeti feltárást Rákóczi Gergely, az egri Dobó István Vármúzeum régésze vezeti. A MÉM MDK kutatócsoportjának – Bartos György művészettörténész, Héczey-Markó Ágnes építészmérnök-régész, Koppány András régész és Szökrön Péter geodéta – kutatói feladatköre a földfelszín feletti épületrészek vizsgálatára terjed ki. Munkánkat tanácsaival segíti az épület korábbi kutatója, Bozóki Lajos művészettörténész.
A helyreállítás megvalósuló munkáiból adódóan (belső falszigetelések kialakítása, új padlóburkolat létesítése, külső vízelvezetés kialakítása) a régészeti feltárás az alapterület szinte teljes, kutatás szempontjából eddig jórészt ismeretlen részeit érinti, és már eddig is számos új eredményt hozott, melyeket az értékelések után a feltárók publikálnak majd. A mi kutatásunk, mely a már korábban is kutatott, jól ismertnek gondolt, többször helyreállított falfelületekre terjed ki, kevesebb új eredmény előkerülésével kecsegtetett, de az eddigi eredmények alapján nincs okunk panaszra.
Első eredményeinkről, a nyugati, bélletes kapu környezetének kutatásáról korábban már beszámoltunk: a barokk lépcső részleges bontásával, a lépcső előterének régészeti feltárásával megfigyelhető volt a nyugati előcsarnok padlószintje, az innen a templomba vezető 13. századi lépcsősor alapozása, a bélletes kapu kialakítását megelőzően elhelyezett, falba beletört kőfokok maradványai, a velük egykorú küszöb szintje és a templomhajó korábbi padlójának helye. Ezt követően a szerzetesi bejárat kutatására került sor, melynek utólag épült, barokk lépcsője mögött szintén előkerültek a bejárat eredeti részletei.
A tavasz és nyár folyamán, a tetőszerkezet átépítése során, valamint kihasználva a külső homlokzatok teljes beállványozottságát, dokumentáltuk a falazatokba másodlagosan beépített kőfaragványokat, illetve azok helyét. Bár minden vizsgált falfelületen találtunk másodlagos helyzetű faragott köveket, feltűnő, hogy ezek használata egyes helyeken sűrűsödött, máshol csak egy-egy darab tűnik fel magányosan. Típusukat tekintve kiemelkedően sok oszlop-rétegkő került elő, vörös vagy fehér színű kőből faragva, két jellemző méretben, melyek a templom vagy a kolostorépület területén állt, vagy építeni tervezett kantonált pillérek darabjai lehettek. Ezek mellett nagyobb számban boltozati borda-elemeket figyeltünk meg a falakban, valamint kisebb számban más kőfaragványokat, például nyíláskereteket, lábazati párkányelemeket és egyéb profilos kőelemeket.
Kiemelkedő jelentőségű volt a déli keresztház nyugati homlokzatába illeszkedő, korábban a kolostor kerengőjéhez tartozó armarium fülke elfalazásának részleges kibontása. Ennek kőanyagában a már említett kantonált pillérek további rétegkövei, a hozzájuk tartozó lábazati elemek, további bordatöredékek és egy legalább kéttagú falpillérköteg és konzol bimbós fejezete került elő, valamint a fülke eredeti szemöldökkövének töredéke, melynek helye is azonosítható a fülke jobb felső sarkánál. A befalazás még helyén levő részében további faragottkő-elemek láthatók.
A kutatás során elkészítettük a templombelső építészeti részleteinek szisztematikus fényképes dokumentálását, melyben a MÉM MDK Digitalizációs Osztály munkatársa, F.Tóth Gábor volt segítségünkre.
A jelenlegi tervek szerint a helyreállítás a következő év nyarán fejeződik be. A hátralévő időben tervezzük, hogy a templombelsőben csatlakozva a restaurátori munkákhoz, közelről is vizsgálhatjuk az építészeti részleteket és folytathatjuk a másodlagosan felhasznált faragott kövek felderítését, melyekből korábbi, már nem álló épületrészek kialakítására következtethetünk. Még várat magára az armarium részletes kutatása, átépítési fázisainak tisztázása.
Az eddigi építéstörténeti megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy az épület álló falaiban sokkal több az újkori átépítés, mint amit korábban feltételeztünk. Ezek elkülönítése, sorrendiségük megállapítása azonban kihívás elé állítja a kutatót. Reméljük, hogy a helyreállítás lezárultával, az régészeti és műemléki kutatói megfigyelések összegzése után többet, biztosabbat tudunk majd a bélháromkúti ciszterci apátság évszázadairól.
Héczey-Markó Ágnes
