Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az memmdk.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Beszámoló a Veszprém város műemléki középtopográfiájának munkáiról

Jankovics Norbert

Veszprém a Bakony alacsonyabb lejtőjének, és a Balaton- Felvidék eltérő adottságú területének találkozásánál kialakult természetes teknőben fekvő város, amelynek belső részeit a kanyargó Séd vájta völgyek szabdalják, ezzel kifejezetten változatos felszíni adottságokkal, festői látképpel rendelkezik.

A vidék az Ókor óta a Balaton ill. a Bakony gazdag természeti erőforrásaiból táplálkozott, az itt összefutó utak miatt talán már a korai középkortól ezek természetes központjaként működött. A helyzete okán válhatott az egyik első magyar püspökség székhelyévé is.

A bevezető mondatokban pozitívan értékelt, és nagyra becsült változatos felszíni formák és a püspöki birtoklás gátolta a hagyományos városias forma kialakulását. A település szerkezetében ma is völgyekkel szabdalt, a terepformákhoz igazodóan foltokban beépített, a kiemelkedésekhez és völgyekhez igazodó utcahálózattal.

Veszprém szinte eseménytelen középkori történetében komoly törést, a kontinuitás megszakadását a török hódoltság időszaka jelentette. A Dunántúl közepén békésen gyarapodó püspöki székhely egyszerre kiemelt stratégiai szerepű határvárossá vált, amely a 16. század közepe és a 17. század vége között folyamatosan hadszíntér volt: területe, közvetlen környéke elnéptelenedett, belső magja pedig katonai felügyelet alá került. A püspökség már 1544-ben elköltözött, és egészen a 18. század első negyedéig nem is tért vissza a városba. Veszprém az egyházmegye újjászervezésével a 18. század elejétől született újjá, lassan és fokozatosan nyerte vissza püspöki székhelyhez méltó külsejét. A 19. század második felének társadalmi és ipari változásai sokkal kevésbé érintették Veszprémet más Dunántúli városoknál, ennek oka természetesen az egyházi központ szerep volt. Komoly, a város térszerkezetét, a városrészek funkcióit érintő újabb változások a 20. század második felében történtek. Ekkor került Egyetem a városba, és a tervszerű ipartelepítéssel robbanásszerű népességnövekedés is járt. Nem túlzás azt állítani, hogy egy több évszázados történet újabb fejezete kezdődött, amelybe már a modern műemlékvédelem is bekapcsolódott.

Az 1980-as évek elején az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársainak közreműködésével többek között Veszprém megye, és ezen belül Veszprém városának topográfiájához kezdődött anyaggyűjtés, amely egészen az 1990-es évek elejéig folytatódott. A gyűjtőmunka az OMF saját gyűjteményeinek, a veszprémi levéltári forrásoknak a felgyűjtésével indult, majd helyszíni lejárásokkal folytatódott. A kiindulást természetesen a nyilvántartott műemlékek jelentették, ebből a megyében országos viszonylatban is kiemelkedően sok található. A topográfiai adatgyűjtés célja ugyanakkor a műemlék állomány számának szükségszerű bővítése is volt, olyan helyszínek, objektumok megtalálása, nyilvántartásba vétele, közismertté tétele, amelyek a szaktudományok, érdeklődök, turizmus számára nem, vagy csak korlátozottan voltak hozzáférhetőek, ismertek. A gyűjtésről Koppány Tibor írt egy rövid összefoglalást a Műemlékvédelmi Szemle 1992-es 1. kötetébe. Az egyes településeken, a műemlékeken kívül, egy-egy jellemzőbb épület felvétele történt meg, a népi építészet feldolgozása külön kezelve annak példáit, jelentősen előre is haladt, ahogyan majdnem minden temetőről készült leírás. A szövegek stílusa és terjedelme a topográfia nyugat európai mintáihoz hasonlóan tömör és lényegre törő volt. A munka célkitűzései közé tartozott egy régészeti, művészettörténeti és néprajzi összefoglalás elkészítése is, amely fejezetek a korábbi nagytopográfiák szerkezetéből származtak. A Veszprém városáról elkészült rész közel 100 épület leírását, és jó néhány felmérését is tartalmazza, a terepmunka jelentős részét Balassa László végezte.

1990 táján a topográfiai gyűjtés lelassult, majd leállt, a hatalmas anyag pedig, torzó maradt, Veszprém városa esetében 2011-ig, amikor újra indult a munka. Az eredeti kistopográfia koncepción közben jelentős módosítások történtek, a veszprémi kötet előzetes tervezésekor a 2009-es székesfehérvári szerkezetét, célkitűzéseit és időhatárait vettük figyelembe (Székesfehérvár. Magyarország műemlékei. Szerk.: Enzt G. A. Osiris, Bp. 2009). Veszprém már a fenti gyűjtőmunka kezdetén is az egyik legnagyobb műemlékállománnyal rendelkező megye volt, ma több mint 2000 objektum van nyilvántartva valamilyen szintű védettséggel a megyében (1200 műemlék), ebből Veszprém városára önmagában kb. 110 műemléki és 220 helyi védett épület esik.

A legfontosabb különbség a korábbi anyaghoz képest a beemelt épületállomány válogatási szempontjainak radikális változása volt. Míg a korábbi esetben a tervezett mű főleg a műemlékekről, a művészettörténeti szempontból könnyebben elemezhető magasabb minőséget képviselő épületekről, szobrokról és történeti városrészekről szólt volna, addig már az említett fehérvári munka is egy sokkal szélesebb merítést alkalmazott. Az utóbbi gyakorlatilag a teljes épített környezet pillanatképének rögzítését tűzte ki célul, amelyben az időbeli együttélés hangsúlyozása mellett a változások történeti rétegei, és az egyes rétegek teljességének a megértése volt a cél. Hogy jobban érzékelhető legyen a különbség: a korábbi topográfia a művészetileg, történetileg vagy funkcióban helyi, megyei vagy országos szinten fontos, és a 19. század végénél korábbi emlékállományt vizsgálta általában egyenként, a mi megközelítésünk az összes épületre kiterjedt, ami csak ma megtalálható, vagy korábban bizonyíthatóan megtalálható volt. A teljes megye ilyen mélységű feldolgozása ezzel már nem lehetett egyetlen kötet tárgya, ezért csökkentettük annak témáját a megyeszékhelyre. Felső időhatárt ebben a kérdésben eleve nem szabtunk, a gyűjtés földrajzi határait, és területi egységeit pedig a mai közigazgatási határok és beosztások adják.

Első feladatunk a fent vázolt tartalomra vonatkozó elveknek megfelelő teljeségre törekvő objektum jegyzék előállítása volt. Az objektum szót azért használom, mert tartalma sokkal szélesebb, mint az épületé, az objektum szó le tudja fedni az utca, tér, városrész, tömb, sőt köztéri szobor, külterületi lakott hely stb. tartalmakat is, az elvégzendő és megírandó szócikkek számának kialakításánál ezek is önálló darabként szerepelnek. Az inventáriumi rész készítésének alapelveként meghatározott a teljes városszövet alakulásának és változásának történeti összefüggéseit vizsgáló hozzáállás ezt feltétlenül elvárja.

Ezt a tevékenységet, tehát a jegyzék elkészítését, Balassa László végezte el, beledolgozva a listába, és egy kistopográfia jellegű kéziratba mindazokat a tudnivalókat, amelyek a korábbi adatgyűjtései, hosszú szakmai tevékenysége során a birtokába jutottak. Az általa felgyűjtött mintegy 600 objektum, épületek, lakótelepek, hidak, utcák szobrok stb. száma a sokszorosa a nyilvántartott műemlékek mennyiségének, de a korábbi gyűjtés során feldolgozott állománynál is sokkal nagyobb. Az épületek a város 1997 óta érvényes közigazgatási beosztásához igazodó területi beosztásban, az utcák alfabetikus sorrendjében szerepelnek az elkészült listában, a topográfia végső szerkezetét is ehhez terveztük igazítani.

Veszprém történeti szempontból legrégebben beépített részei a Belváros, a Várral, az Óváros térrel, Kossuth utcával. Középkori eredetű településrészek még a mai Egyetemváros, Dózsaváros és Veszprémvölgy területén vannak, a kora újkorban, a Hódoltság után is ezek a területek települtek először újjá. A 20. században elsősorban a vártól északra és nyugatra eső részek voltak alkalmasak arra, hogy a város tovább növekedjen. Veszprém közigazgatási egységei közé a 20. század utolsó harmadában került Kádárta és Gyulafirátót. A települések önálló szerkezete és története jól tanulmányozható a mai falusias településképen, amely azonban a közeli jövőben nyilván át fog alakulni, a Veszprémmel való egyre szorosabb kapcsolatnak köszönhetően. A tervezett kötet inventáriumi része az 1997-es önkormányzati rendeletben foglalt területi beosztást fogja követni, természetesen a Belváros, az Egyetemváros, a Dózsaváros, és a Jeruzsélemhegy kapja a legterjedelmesebb részt, míg a közigazgatásilag önálló, de építészeti szempontból kevéssé összetett történetű és struktúrájú területek (pl. Jutasi úti lakótelep, Bakonyalja, Iparterület, Füredidomb) a kevesebbet.

A munka mennyiségének és a kötet várható szerkezetének meghatározása után, még mindig előkészítésként, a várossal kapcsolatos főbb tudományos problémakörök megfogalmazása volt a következő fontos lépés. A topográfiai munka eddig említett céljain, az inventarizáláson, a városszerkezet, az építészeti kontextusok történeti ábrázolásán túl fontos a tudományos és turisztikai hasznosulás is. Fontos, hogy a topográfiai kötetet alapirodalomként használja a művészettörténész, régész, építész, épületkutató, de a városi lokálpatrióta, az ide látogató turista, a tanár, a diák is, és információforrás legyen akár a döntéshozók, vagy a hatóságok számára. Ehhez a célkitűzéshez azonban a kötet tanulmányainak és szócikkeknek magukba kell foglalniuk a legújabb tudományos eredményeket.

Ehhez fontosnak tartottuk a legújabb épületkutatási eredmények beépítését. Az épületkutatások, azaz történeti épületeken végzett falkutatások, restaurátori kutatások jogszabályi háttere az elmúlt időszakban jelentősen változott, tulajdonképpen szigorodott. Az ilyen típusú, jellemzően épület felújításokhoz kapcsolódó tudományos kutatások jelentőségét nem lehet eléggé túlértékelni. Ezzel egyébként az ilyen kutatásokat nem végző művészettörténészek sincsenek mindig tisztában.

Még szorosan az előzmények kérdéséhez tartozik azoknak a problémáknak, feltáratlan részterületeknek a meghatározása, amelyek megoldására, részletesebb tárgyalására szükség van a tervezett topográfiai munkához. Veszprém esetében, időbeli és térbeli kontextusban három lényeges kérdéskört határozhatunk meg. Az első a középkori, a második a kora újkori a harmadik a legújabb kori településtörténettel függ össze, történeti fogalmakkal kifejezve Árpád- kori, a Hódoltság utáni, és Második Világháború utáni korszakok, művészettörténeti stílusfogalmakkal a románkori, barokk és modern Veszprém építészetét érintik.

A veszprémi püspök (ma érsek) széktemploma talán a legkorábbi hazai székesegyház alapítás, kőfaragványai szerint még István életében felépült, és falai a mai napig legalább részben ebből a korszakból valók. Mai alakját ugyan csak 1907 és 1910 között lezajlott neoromán átépítésnek köszönheti, méretei, kéttornyos nyugati része, és a keleti elrendezés szisztémája talán 11. századi eredetű. Valószínűleg a mai, gótikus szentély előtti, román kori állapotában is emelt szentéllyel és altemplommal rendelkezett, a szentély előtti szakaszokban, pedig karzatos oratóriumokkal (?) öthajós szélességűvé bővülő térrésszel épült fel. Az egykori templom alaprajza még ennél is összetettebb, belső térhatása bonyolultabb lehetett. A déli oldala mellett álló korai gótikus Szent György kápolna egy 11. századi rotunda helyére épült, amely Szent Imre középkori életrajzában is szerepel. Az együttes kutatását Tóth Sándor, majd az Ő nyomdokain Simon Anna és Fülöp András végezték, de ezek eredményei egyelőre csak részben ismertek, pedig az épület az egyik legkorábbi Árpád-kori, legalább részben álló székesegyházunk. A veszprémvölgyi apácakolostor ásatásai a közelmúltban tovább folytatódtak, és egy nagyszabású helyreállításhoz kapcsolódtak. A város belső területein végzett régészeti feltárások, falkutatások és megfigyelések ugyancsak sokat bővítettek tudásunkon, az eredmények együttes bemutatása ezért nagyon is időszerű. Az első kérdéskör tehát a középkori emlékek és együttesek, valamint az új eredményekkel kiegészített középkori várostörténet megírását jelenti.

Veszprém hódoltság-kori hanyatlása után az igazi fellendülés, a város építészeti képének nagyfokú átalakulása, az elnéptelenedett középkori szegek újratelepítése a 18. század középső évtizedeiben, részben Padányi Bíró Márton püspöksége idején indult. A század második felében felépült barokk Veszprém már a mai városszerkezet előzményeit mutatta. A 18. századi fejlemények összefoglalása, az egyes épületek kutatása során előbukkanó ismeretek szélesebb körben ismerté tétele a második kérdéskör, amely kiemelt szerephez jut a készülő kötetben.

A harmadik, részletesebben feltárni szándékozott terület megítélése ma erősen vitatott. Veszprém hagyományos egyházi szerepének a háttérbe szorulása a 20. század második felében nem csak a rezsim antiklerikális hozzáállásából következett, hanem a város- és iparfejlesztés tudatos támogatásából is, amely sokkal inkább globális jelenségként írható le a 20. század történetében. A városiasodás üteme azonban igen gyors volt, Veszprém lakossága 1949 és 60 között a duplájára, 1949 és 90 között a háromszorosára nőtt. A lakosságot a munka és a lakhatás vonzotta, a szocialista városépítészet pedig, alig tudott lépést tartani az egyre növekvő igényekkel. Az első lakótelep és fontosabb közfunkciót ellátó intézmények a tudatos tervezés valóban korszerű példái, a feladatok növekedése azonban a minőség bizonyos fokú visszaszorulásához vezetett. A köztudatban a korszak minden épülete, mint szocreál élt, és a politikai rendszerre vonatkozó megvetés és olykor gyűlölet tárgyát képezte, képezi máig. Eközben a szocreál építészet hazai emlékeinek egy része, bár tartalmazza a kötelező munkás-paraszt ideológia szegényes ikonográfiájú díszítményeit és a klasszicizmusból kölcsönzött motívumokat valójában szerves folytatásai a hazai olasz Novocento- és a Bauhaus hatásokon felnőtt építészgeneráció műveinek, ahogyan az 1960-as és 70-es évek épületei már nem tekinthetőek szocreál alkotásnak, azok a hazai neo- vagy posztmodern építészet példái.

Akármilyen eredetű is legyen az indulat a modern építészet e velünk élő emlékei iránt két dolgot fontos leszögezni: ezek a zömmel 1950 és 80 között emelt épületek hosszú évtizedeik velünk lesznek, és hogy az építészeti minőséget el kell választani az uralkodó rezsim ideológiájától. Veszprém esetében a legtöbb indulatot kiváltó építkezés a Vártól délkeletre eső városrész szanálása, a Kossuth Lajos utca új beépítése volt, amelynek feldolgozása célkitűzése volt a munkánknak.

A 2011-ben elindult topográfiai munka 2016-ra több okból lelassult, majd leállt. Az adatgyűjtés után elkészült közel 500 szócikk, és több munkatanulmány, éppen csak elkezdődött a kötetben szereplő illusztrációk (épületrajzok és térképek) rajzolása is. A szerkesztést e sorok írója folyamatosan végezte, ezzel kialakult a kötet végleges szerkezete. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ most újra a munkálatok beindításán dolgozik.