Kollégáink cikkei a Műemlékvédelem folyóiratban (2)

Ezúttal a Műemlékvédelem 2022/6. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, melynek tanulmányai a Nemzeti Kastély- és Várprogram várhelyreállítási munkáiba engednek betekintést.

A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében megvalósult kastélyfelújításoknak szentelt, előző beszámolónkban ismertetett kettős lapszám folytatásaként a Műemlékvédelem folyóirat legfrissebb száma a program várhelyreállításaival foglalkozik. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által bonyolított program, melyben a MÉM MDK Kutatási Osztályának munkatársai épületkutatóként vettek részt, tizenkét jelentős vár felújítását tűzte ki célul; ezek közül jelen lapszámban a kisvárdai, somlói, sümegi és szádvári vár, valamint a sárospataki külső vár egyes elemeinek helyreállításáról olvashatunk (a lapszám tartalomjegyzéke itt érhető el).

 

A többnyire egy-egy régész–építész szerzőpáros által jegyzett tanulmányok az építés- és helyreállítástörténet ismertetése, a régészeti feltárás és a falkutatás tanulságainak összegzése mellett az építészeti tervezés szempontjait vázolják fel, kitérve a koncepciót meghatározó funkcionális igényekre, elvi megfontolásokra és gyakorlati adottságokra. A bőséges illusztrációk között archív és mai fotók, felmérési és tervrajzok mellett az épülettípusra jellemző képi források – látképek, térképek, katonai felmérések és légifotók – szemléltetik a várak egykori és mai állapotát.

 

A középkorban védelmi céllal épült, évszázadok óta funkciójukat vesztett, ám töretlen, élénk érdeklődés övezte várak helyreállítása sajátos dilemmák és kihívások elé állítja a műemlékvédelem szakembereit. A lapszámban bemutatott esettanulmányok a jobbára romos állapotban fennmaradt épületek műemléki helyreállításának és turisztikai célú hasznosításának különböző útjait példázzák. A munkatársaink – Fülöp András és Koppány András – szakértői közreműködésével végzett helyreállítások közül Somlón az alsóvár tömegének a kortárs építészet eszközeivel történő rekonstrukcióját tűzte ki célul az építészeti koncepció, a kontúrjával a tájképet meghatározó, egykor reprezentatív funkciót betöltő felsővár romként való megőrzésével. Sümegen az előző helyreállítások és modern kiegészítések adottságaival számoló helyreállítás során nagyobb szerepet kapott a rekonstrukció, mind a vár keleti szárnyának írott forrásokból ismert, jelenleg modern kiállítótereket magába foglaló második szintjének tömegrekonstrukciója, a földszint történeti enteriőrjeinek kialakítása, mind a vár látképét meghatározó elemek – őrtorony, gyilokjáró, várfalak, tetők – visszaépítése esetében.

 

Kónya Anna

fotó: Nagy Krisztina