Július végéig lesznek látogathatóak a MÉM MDK kiállításai

Folyamatos érdeklődés kíséri a Walter Rózsi-villában látható Kaesz otthonok 1925-1960 és a Műhelytérben megtekinthető Budapest ostroma című kiállításokat.

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és az Iparművészeti Múzeum együttműködésében megvalósuló Kaesz otthonok 1925-1960 című tárlat Kaesz Gyula (1897–1967) belsőépítész, bútortervező és felesége, Lukáts Kató (1900–1990) grafikusművész otthonait mutatja be. A tárlat megszületését az tette lehetővé, hogy a MÉM MDK 2023 tavaszán megvásárolta a művészházaspár Petőfi téri egykori lakásának csaknem teljes berendezését, melynek nagy részét maga Kaesz Gyula tervezte. A tárlat a több mint négy évtizednyi közös élet tereit, tárgyait mutatja be. 

A főváros ostromának 80. évfordulója alkalmából került összeállításra a Budapest ostroma című tárlat, amely a Műemlékvédelmi Dokumentációs és Múzeumi Osztály gyűjteményéből válogatva mutatja be a város történetének egyik legsötétebb korszakát. A 80 évvel ezelőtt, 1944. december 25. és 1945. február 13. között tartó ostrom az emberáldozatok mellett az épületállományban is súlyos pusztítást eredményezett. A károkat dokumentáló fényképek Pest és Buda építészeti emlékeit veszi számba, de emellett a budapesti Duna-hidak felrobbantását is kronologikusan mutatja be. 

A tárlatok iránt folyamatos az érdeklődés, népszerűek, telt házasak a tárlatvezetések, ezért a látogatók 2025. július 27-éig tekinthetik meg a MÉM MDK kiállításait a Bajza utca 10. szám alatt található Walter Rózsi-villában, és a szomszédságában található Műhelytér kiállítótérben.