Farkasdy Zoltán (1923–1989) Ybl Miklós- és Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár, a 20. század második felének meghatározó alkotója. 1941-től a Műegyetem építészkarának hallgatója; 1945–1946-ban a „dániások” csoportjának részeként Koppenhágában dolgozott. Hazatértét követően a Műegyetem tanársegédje, majd a MATI-ban és a KÖZTI-ben Janáky István munkatársa. Első tervei, munkái még érett modern stílusban készültek, a szocreál kényszere alatt tervezett Népművelési Gimnáziuma (ma a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MA épülete) ma is a korszak sokat idézett példája. Az ötvenes évek második felében tervezett dunaújvárosi kórház, valamint a már a TTI munkatársaként kidolgozott Olimpia Szálló, a kelenföldi lakótelep 15 emeletes toronyházai, a budai Várban készült foghíjbeépítései a korszak építészetének kiváló példái. 1970-től a Műegyetem Középülettervezési Tanszékén oktatott, 1983–1986 között tanszékvezető. Életművét Ferkai András foglalta össze kiváló monográfiában.
A MÉM MDK Múzeumi Osztályának gyűjteménye (sajnos) kevés Farkasdy Zoltánra vonatkozó dokumentumot őriz. Van egy speciális egységünk azonban, amely szinte minden, a háború utáni időszakra vonatkozó témában tartogat meglepetéseket. Petróczy Gábor építész történeti jelentőségű adat- és dokumentumtára 2002-ben Ferkai András közvetítésével került be gyűjteményünkbe. A közel 80 irattári dobozt számláló anyag az 1940-es évek fordulójától majdnem a korszak végéig foglalkozik a háború utáni építészet legjellegzetesebb jelenségeivel, eseményeivel, szervezeteivel és alakjaival.
A 73. dobozban két, Farkasdy Zoltánra vonatkozó mappa is található, amelyek újságkivágásokat, Petróczy Gábor személyes jegyzeteit, illetve interjúkéziratokat tartalmaznak. A leghosszabb kézirat egy 1983 februárja és májusa között, több ütemben készült interjú leirata, mely Farkasdy gyermekkorától az akkori jelenig ível. Az interjút a címlapra kézírással jegyzett név szerint Szabó Máténé készítette. A beszélgetés számunkra különleges részlete a Bajza utca 1930-as évekbeli átépítésére vonatkozik, részben annak a Walter Rózsi-villának az építésére, amely ma a MÉM MDK kiállítóhelyeként szolgál. Az építkezés nagy hatással volt a szomszédos Evangélikus Gimnáziumban tanuló Farkasdy Zoltánra – azt is mondhatjuk, hogy életre szóló hatással.
Ezt a részt (a leiratban a 8-10. oldalt) közöljük alább, mai helyesírással.
„Az építészpályára nagyon furcsa módon sodródtam. Édesapám elég nyitott gondolkodású ember volt, de ebben az egyben úgy látszik, úgy gondolta, hogy folytatnom kell az ő pályáját. Rajzkészségem jó volt. Az ő megítélése szerint nagyon jó. Az én megítélésem szerint mindaddig, amíg nem tanítottak rajzra, addig jobb volt! Tehát az én gyerekkori rajzaimat, amik négy-öt éves korom akvarelljei, azokat én ma is, ma is büszkén őrzöm! De az utána következetteket kidobtam. Tehát apám azt szerette volna, hogy az ő pályáját folytassam. Azt mondtam, hogy rossz festőnek, vagy nem áttörő festőnek, grafikusnak elmenni vétek, mert abból van rengeteg. De hát ugyanakkor sajnáltam azokat a stúdiumokat, amelyeket éppen a Fasor adott, vonzódtam a fizikához, matematikához, tehát volt egyfajta reáltudományok iránti érdeklődés is belénkplántálva, s akkor ez még talán így elméletileg, utólag igazolhatná az építészeti pályaválasztást, de ez nem igaz, ez utólagosan aláépített indok!
A valóságos ok az, hogy én ezt éreztem! Erről viták is voltak otthon a családban. Édesanyám természetesen mindig az oldalamon állt, hogy azt válasszam, amit én akarok, apám szerette volna, hogy nem, nem, nem, menjek csak rajztanárnak. Ezzel szemben a legdöntőbb az volt, hogy úgy negyedik-ötödik(es) gimnazista voltam, amikor a Bajza utca mentén lebontották a nem tudom kinek az eklektikus, egyemeletes házát. Valamilyen iparbáró lehetett, aki eladósodhatott és eladta. Annak volt a Damjanich utca és a Bajza utca sarkán a teniszpályával szemben egy háza, s azt szisztematikusan elkezdték bontani, úgyhogy a vastag fal tetején csákánnyal álltak a munkások, emelték a téglasorokat, az csúszdán ment le, alul tisztogatták a téglát, ilyen sváb puffandlis lányok, azt tették szépen halomba, mert az a tégla (…) ugyanott felhasználásra is került az új épületnél.
Én néztem ezt a bontó, majd ezt követő építő folyamatot. Öt [valójában négy – KD] bérház épült a helyén és egy villa. A villa Walter Rózsi operaénekesnő villája volt és mint később megtudtam, Fischer József tervezte. Az ötemeletes bérházakat pedig Kotsis Iván professzor tervezte [Kotsis az öt telek beépítési tervéért és a 4. számú bérház terveiért felelt – KD]. Most ennek a két embernek az akkor már építészeti átlagból kimagasló egyénisége ebbe az énbennem pezsgő dologba nagyon nagy lökést adott. Egyrészt reggel és délben, délután és este elmentem én ezen az utcán sokszor, és figyelni lehetett azt, hogy hogy csinálják a házat! Hát ami nagyon izgalmas volt, számomra rettenetesen izgalmas volt. Nagyon gyorsan épült, mert elkezdték úgy tavasszal és azt tudom, hogy szeptember-október táján ezekbe a lakásokba már beköltöztek.
Na most az előttünk folyó építkezés napról napra újabb élményt adott, tehát iskolából hazajövet mindig ott megálltam, lődörögtem, ez föltűnt egy nagy fekete karimás kalapot hordó, kicsit hajlotthátú idős bácsinak, aki általában az építkezésen mindig úgy déltájban megjelent, és látszott, hogy ő itt valaki vezető ember, mert a munkások körülállják, és ő pedig ott rajzolgat a falra, szénnel, meg terveket mutogat. Na és ezt észrevette ez a bácsi, hogy én érdeklődöm és megkérdezte, hogy: érdekel? S mondtam, hogy nagyon érdekel! Azt mondta, hogy ő holnap jobban ráér, jöjjek ide háromra és akkor megmutatja, hogy mi miért van. Hát ez volt a Kotsis Iván professzor. Ez azt hiszem, döntő élmény volt a pályaválasztásban, amit aztán Édesapám abban a pillanatban tisztelettel tudomásul vett, tehát nem voltak itten olyan csaták, s akkor így kerültem az egyetemre.”
Kovács Dániel
