Schulcz Ferenc neve ma nem cseng annyira ismerősen, mint Schulek Frigyesé vagy Steindl Imréé, pedig anno az említett két építész mellett az elsők között szerepelt, ha Friedrich von Schmidt tanítványait emlegették. Schulcz emellett azon hazai értelmiségi és szakmai csoporthoz tartozott, amely még azelőtt kutatta és dokumentálta hazánk műemlékeit, mielőtt megalakult volna az intézményes műemlékvédelem (1872).
1838. március 22-én született Pécsett és tragikus módon mindösszesen harminckét évesen, 1870. október 21-én halt meg. Édesapja ácsmester és gépész volt, valamint fivérei is mindketten az építőiparban helyezkedtek el.
Schulcz egyetemi tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti szakosztályán kezdte meg huszonkét éves korában, ahol többek között a már említett Schulek Frigyes és Steindl Imre diáktársa volt. Akadémiai tanulmányai során – figyelemfelkeltő módon – egymás utáni két évben, 1862-ben és 1863-ban is neki ítélték az akadémiai Füger-díjat. Ezt a díjat Heinrich Friedrich Füger professzor, az akadémia egykori igazgatója emlékére alapították a halála utáni évben, 1819-ben, és egészen a mai napig minden évben kiosztják a pályázó diákok között. Olyan hallgatókat tüntetnek ki vele, akik kiemelkednek rajzi tehetségükkel és tudásukkal, mivel a hajdani professzor nagyon fontosnak találta e készséget.
Emellett Schulcz is tagja volt a Wiener Bauhüttének, amely csoportot a kor oly lelkes fiatal építészei alapítottak meg, akiknek az érdeklődése a középkori építészet, kiemelten a gótika felé irányult. Nem meglepő tehát, hogy Schulcz az Akadémián többnyire Friedrich von Schmidt mellett végezte tanulmányait, mint akkoriban sok más magyar hallgató is. Tanárának elismerése Schulcz felé talán abban mutatkozik meg leginkább, hogy 1868-ban Schmidt javaslatára őt bízták meg a vajdahunyadi vár kiépítésének a vezetésével. A tervei alapján meg is kezdték a munkákat, majd halála után Steindl Imre vette át a pozícióját.
A már említett Wiener Bauhütte által kiadott albumokban többször publikálta felmérési és útirajzait. 1866-ban kétéves ösztöndíjat nyert és mint „Schmidt tanár legjelesebb tanítványát” Spanyolországba küldték, de utazásai során járt Németországban, Svájcban, Itáliában és Franciaországban is. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet számára 1870-ben saját illusztrációival színesített előadást tartott utazásáról, kiemelten a spanyol középkori építészetről, amellyel nagy sikert aratott. Girona városának műemlékeiről írt könyvéért a madridi művészeti akadémia levelező tagjává választották.
Pályafutása alatt számos műemléket felmért, dokumentált a történelmi Magyarország területén. Egyebek mellett például foglalkozott szülővárosának török kori emlékeivel. 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Rómer Flóris és Henszlmann Imre társaságában Bereg, Ugocsa, Máramaros és Szatmár vármegyékben kutatta a műemlékeket. Nem csak a vajdahunyadi várral, de más jelentős erdélyi középkori műemlékkel is foglalkozott úgy, mint Gyulafehérvár, Küküllővár, Segesvár és Gógánváralja. 1870 októberében kinevezték a József Műegyetem rendes tanárává, de még ebben a hónapban váratlanul elhunyt.
Hirtelen bekövetkezett halála egy igen fényes karriert és egy kivételesnek ígérkező életpályát szakított meg. Addigi munkásságának és megbecsültségének egyik legjelesebben mutatkozó ténye, hogy fiatal kora ellenére állítólag őt szánták a felállítandó műemléki bizottság élére.
Fő forrás: Tudományos Irattár, Lymbus, ltsz. 2005. Sisa József: Schulcz Ferenc életrajz.
szerző: Dávid Eszter
