Galamb Zsuzsanna

  • Kutatási Osztály
tudományos kutató

Művészettörténész, műemlékvédelmi szakértő

2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom, majd 2012-ben művészettörténész diplomát szereztem, műemlékvédelem-muzeológia szakirányon. 2008-ban egy szemesztert vendéghallgatóként a hamburgi egyetemen tanultam, 2009-ben DAAD kutatói ösztöndíjjal egy újabb félévet hallgattam a hamburgi egyetemen. 2011-ben a KÖH Védési Osztályán voltam gyakornok, majd még ez évben a Cultural Heritage without Borders szervezet szerzésében önkéntes munkát végeztem koszovói és albániai műemlékhelyreállításokon.

2011 és 2013 között a budapesti Goethe Intézet kulturális osztályán dolgoztam kulturális menedzserként, majd 2013-ban a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Osztályának munkatársa lettem, azóta annak jogutódjainál dolgozom művészettörténész kutatóként.

Műemlékvédelemben dolgozó szakemberként azóta számos műemlék védési dokumentációját, illetve tudományos dokumentációját és értékleltárát készítettem el, emellett topográfiai munkákban és falkutatásokban is részt veszek.

Az Iparművészeti Múzeum megbízásából a Sustainable protection and promotion of Art Nouveau heritage in the Danube Region Interreg Danube projekt külsős szakértője voltam (Győr Attilával.)

 

Fontosabb kutatási munkáim:

Bajna, Sándor-Metternich-kastély (Horogszegi Tamással)

Dég, Festetics-kastély (Bartos Györggyel)

Geszt, Tisza-kastély (Jankovics Norberttel)

 

Publikációk:

Recenzió: Egy elfelejtett géniusz: Lechner az alkotó géniusz. Budapest, 2015. Kiállítás és katalógus, in: Műemlékvédelem 2015/4

Galamb Zsuzsanna - Győr Attila: Róth Zsigmond bérházai, 1873-1874, 1877 - Ybl kétszer. In: Ybl-épületsorsok az Unger-háztól a Kálvin térig. Szerk.: Hidvégi Violetta - Marótzy Katalin. Budapest, 2014. 161-169.

Róth Zsigmond bérháza, in: Hidvégi-Ritoók-Vasáros(szerk.): A modern reneszánsz derült idomai - Válogatás Ybl Miklós (1814-1891) épületeiből. Budapest, 2014.

Recenzió: A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Szerk. Sisa József. Budapest, MTA BTK - Osiris Kiadó, 2013, in: Műemlékvédelem 2014/3

Szerkesztőként:

Orlai Petrics Soma 1822–1880. Budapest, 2018, Balogh Bertalan Művészeti Alapítvány. 

A kötetben szerzőként:

Galamb Zsuzsanna – Zsemberi Laura: Orlai Petrics Soma irodalmi barátságai, in: Orlai Petrics Soma 1822–1880. Budapest, 2018, Balogh Bertalan Művészeti Alapítvány. 

Kosinsky Richárd - Galamb Zsuzsanna: Egyházi rendelések, in: Orlai Petrics Soma 1822–1880. Budapest, 2018, Balogh Bertalan Művészeti Alapítvány.