Genthon István és a műemlékvédelem

Alighanem a magyar művészettörténet-írás egyik legsokoldalúbb alakja, akinek jelen írással elősorban a műemlékvédelemhez kapcsolódó tevékenységére emlékezünk. Francia eredetű nevéhez híven tudományos munkásságát nagyfokú elegancia, valamint – kortársai egybehangzó véleménye szerint is – már-már páratlan kvalitásérzék jellemezte. Zsurnalisztaként kezdte, ami nem hagyható figyelmen kívül a későbbi publikációit jellemző könnyed, míves, egyszersmind tömör stílusának és főként pontosságának tekintetbevételekor. Ezen képességei, széleskörű műveltsége és művészettörténeti tudása aszketikus hozzáállással, heroikus munkabírással párosult. Intézmények feladatait végezte el egymaga, legyen szó az 1526 előtti „régi magyar festőművészet” feldolgozásáról vagy a hazai műemlékállomány feltérképezéséről.

1934-ben kinevezték a Műemlékek Országos Bizottsága előadójának; abban az évben, amikor egykori professzora, Gerevich Tibor foglalta el a hivatal elnöki székét, és megkezdte a MOB szakhivatallá alakítását, valamint a hazai műemlékvédelem modernizálását. Genthon többedmagával kulcsszerepet vállalt ebben a folyamatban. A következő években szorosan együttműködő szakembergárdához tartozott a Tanácsköztársaság idején tett szerepvállalása után rehabilitált Lux Kálmán és fia, Lux Géza, Szentiványi Gyula, Csabai István, valamint a szintén Gerevich-tanítvány Dercsényi Dezső. Genthon előadóként részt vett a korszak legnagyobb volumenű és hatású munkáiban, például az esztergomi királyi palota vagy a visegrádi alsóvár feltárásában és helyreállításában. De a hivatal talán legfontosabb feladatát a teljeskörű, részletes és pontos műemléki topográfia elkészítése jelentette, lévén, hogy Gerecze Péter 1906-os jegyzéke az 1711 előtt emlékeket lajstromozta, amelyek nagy része 1920 után Magyarország határain kívül került. Genthon és munkatársai kerületekre osztották az országot, majd hozzáfogtak az 1850 előtti ingó és ingatlan műemlékek helyszíni szemléihez. Néhány év alatt bejárták szinte az egész Dunántúlt, Abaúj, Borsod, Heves és Szabolcs megyéket, 1939–1940-ben pedig sort kerítettek az első és a második bécsi döntés értelmében visszakapott területek részleges feltérképezésére. A bejárásokkal párhuzamosan megkezdődtek a topográfia bibliográfiai előkészületei, azonban hiába kértek fel mintegy negyven szakembert Balogh Jolántól kezdve Bogyay Tamáson át Rados Jenőig, ez a munka Genthonra maradt.

1940-től három éven át a Római Magyar Akadémiát, majd 1945-től 1949-ig a budapesti Szépművészeti Múzeumot igazgatta. Visszaminősítése után egészen nyugdíjba vonulásáig az intézmény modern külföldi gyűjteményének élén állt, ugyanakkor a műemlékektől sem szakadt el.

Mivel 1949-ben megszűnt a MOB, a két háború között megkezdett topográfiai munkálatok gyümölcseit megváltozott intézményi keretek között sikerült learatni. Genthon ugyanebben az évben publikálta Zakariás G. Sándorral Budapest műemlékjellegű építményeinek jegyzékét, emellett befejezte a nagy bibliográfiai gyűjtőmunkát, minek következtében 1951-ben sikerült kiadni Magyarország műemlékei című könyvét, vagyis az ún. kistopográfiát. Dercsényi Dezsőt idézve: „a magyar műemlékvédelem akkor nyerte meg első nagy csatáját, amikor Genthon könyve megjelent.” Az 1950-es évek finoman szólva sem könnyű légkörében, az esetenként kevéssé műemlékbarát helyi hatóságokkal szemben komoly érv volt, hogy a tulajdonukban vagy kezelésükben álló emlék szerepel a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott kötetben, ily módon, mint műemlék, a törvény védelme alatt áll. A 7527 objektum rövid leírásai valamivel több mint ezer esetben helyszíni bejáráson alapultak.

Noha a könyv által a műemlékvédelem áttekinthette az emlékanyag egy jelentős részét, a szerző tisztában volt vele, hogy a mélyebb megismerést az 1948-ban Esztergom múzeumi, kincstári, könyvtári darabjainak bemutatásával már megkezdett Magyarország műemléki topográfiája című sorozat biztosíthatja. A soron következő kötetek (Sopron és környéke, Nógrád megye, Budapest, Pest megye, Heves megye) megjelenéséhez szerkesztőként és szerzőként egyaránt hozzájárult, nem tévesztve szem elől, hogy a kistopográfiában összegyűjtött anyaghoz képest – saját szavaival élve – „Még mindig százával akad község, melyben szakember soha meg nem fordult.” 1954 és 1958 között, a magyar műemlékvédelem egyik fontos hagyományát felelevenítve, kiterjedt levelezést folytatott az ország szinte valamennyi településével, információkat gyűjtve az ominózus vakfoltokról. Ezzel egyidőben részt vett az Építésügyi Minisztérium által 1950-ben útjára indított (1951-től a Városépítési Tervező Iroda által felügyelt) Városképi és Műemléki Vizsgálatok elkészítésében. Nemcsak balatonfüredi, egri, kecskeméti, móri, tatai és tokaji eredményeit dolgozta bele a meglévő topográfiai anyagba, hanem a városképi vizsgálatok által képviselt szemléletet is, amelynek megfelelően már 1850 utáni emlékek is a látókörébe kerültek. Így kerülhetett sor 1959 és 1961 között a kistopográfia három kötetben történő, bővített és javított kiadására.

Bár 1969-ben bekövetkezett halálát követően számos nekrológ született pályatársai tollából, Genthon István életművének tudománytörténeti feldolgozása csupán születése centenáriumának táján vett nagyobb lendületet. Zárásképp álljon itt néhány anekdota személyéről, képességeiről, nem utolsósorban legendássá vált munkabírásáról:

Dercsényi Dezső Genthon István előadói munkájáról:

„Míg Gerevich Tibor így, szinte a MOB felett lebegve egy-egy ujjmozdulattal, vagy va bene (jól van) dicsérettel irányította intézményét, Genthon István szinte állandóan bent volt és dolgozott. Ha jól emlékszem, a MOB tudományos programját is a Budapesti Hírlapnak (ez volt a félhivatalos) egy nyilatkozatban ő körvonalazta.”[1]

Dercsényi Dezső Genthon István anyagismeretéről, művészettörténészi kvalitásairól és munkabírásáról:

„Számomra azonban a nyírségi két hétnek volt kellemetlenebb élménye is. Az épületek előtt állva Genthon vagy Lux Géza pillanatok alatt megbecsülte a jelenlegi állapot építési korát. De Genthon ugyanúgy meghatározta a falképek, műtárgyak stílusát, készülési idejét is. Számomra ez idegen terület volt, ilyet az egyetemen nem tanultunk, és ez a gyakorlathiány nagyon lerontotta önbizalmamat. Hát még, amikor odahaza néhány hónap múlva az úton készült negatívokat kellett meghatározni. Gyakorta ugrottam át Genthon szobájába, aki csak ránézett és azonnal megmondta a helységet. […]

Genthon egyébként kitűnő szemű művészettörténész volt, remek stiliszta, azon kevesek közé tartozott, aki a művészi esszét művelte, de rendkívüli szorgalommal is meg volt áldva. Reggel, alighogy megérkezett hivatalába, leült íróasztala mellé és elkezdte a felstószolt, kassírozott fényképeket leltározni. Valósággal fejét sem emelte fel, amíg a maga elé tűzött napi penzumot le nem tudta.

Egy társaságban olyan valakivel jöttem össze, aki a MOB-bal szemben lakott.

– Ki az maguknál, aki megérkezik a hivatalba, leül az íróasztala elé és alszik? – kérdezte tőlem.”[2]

Dercsényi Dezső a kezdődő topográfiai munkákról és a cédulázásról:

„Valamennyien lelkesen vállaltuk a munkát, de alig emlékezem arra, hogy bárki is (beleértve jómagamat) egyetlen cédulát elkészített volna. Ez a nagyfokú érdektelenség nem szegte szárnyát a kezdeményezésnek, mert Genthon maga vállalta azt a munkát, amiért a szakma lelkesedett, amelyet szükségesnek érzett, és – nem csinált.”[3]

Kovács Gergely

* * *

Felhasznált források

MÉM MDK Tudományos Irattár, MOB iratok 1934/432.; 1937/636., 681.

MÉM MDK Tudományos Irattár, Lymbus, Genthon István-hagyaték, ltsz. K 1645.

Genthon Istvánról szóló válogatott szakirodalom

Bognár Gábor: Genthon István és a műemléki topográfia. Ars Hungarica, 32. 2004. 51–58.

Dercsényi Dezső: Genthon István műemlékvédelmi munkássága. Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 259–260.

Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása. Részlet Díjaim története c. emlékezésemből. Életünk, 22. 1984. 1076–1085.

Entz Géza Antal: Hogyan indult a magyar műemléki topográfia? Művészettörténeti Értesítő, 66. 2017. 85–116.

Kerny Terézia: Genthon István topográfiai levelezése. Ars Hungarica, 18. 1990. 277–292.

Kerny Terézia: Gondolatok Genthon István születésének centenáriumán. Műemlékvédelem, 48. 2004. 38–42.

Kovács Éva: Genthon István (1903–1969). Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 250–252.

Kovács Éva: Genthon István megjelent műveinek jegyzéke. Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 253–258.

P. Szűcs Julianna: Genthon István (1903–1969). Egy autonóm értelmiségi három istene. Enigma, 13. 2006. No. 49. 487–504.

Vayer, Lajos: István Genthon (1903–1969). Acta Historiae Artium, 16. 1970. 3–4.