Rintel Géza néven látta meg a napvilágot Barsvörösváron, zsidó kereskedőcsaládban. Művészeti pályáját Oppenheimer Ignác műhelyében, mint kőfaragó inas kezdte. Később Budapesten és Bécsben képezte magát tovább. Szobrászként, építészként, iparművészként, festőként, belsőépítészként, íróként is alkotott. Magyarországon főként díszítőszobrászati munkáiról vált ismertté, bár néhány épület, így zebegényi villája (1912–1913) hazánkban is tervezői tehetségét dicséri. Számos jelentős köz- és lakóépület szobrászati díszítése köthető a nevéhez, amelyek közül említést érdemelnek a budapesti Zeneakadémia, a Gresham-palota, a Széchenyi fürdő, az egykori Viktória Biztosító Társaság Dohány utca és Károly körút találkozásában álló lakóháza, a Munkácsi Mihály utcai Sonnenberg-ház, a hajdúnánási gimnázium, a soproni Postaigazgatóság, valamint a kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank egyes plasztikái.
Bár élete nagy részét Magyarországon töltötte, jelentős külföldi karriert futott be. Ő tervezte az 1906-os Milánói Világkiállítás, Györgyi Dénessel (1886–1961) karöltve pedig 1909-ben a Velencei Biennálé magyar pavilonjait, valamint az 1911-es Torinói Világkiállítás csarnokát. Ezt követően meghívást kapott Mexikóba, ahol részt vett a mexikóvárosi Nemzeti Színház (1904–1939), a mai Szépművészeti Palota belsőépítészeti kialakításában, valamint szobrászati díszítésében.
Barátságot kötött a finn építészet kiválóságával, Eliel Saarinennel (1873–1950), akinek meghívására 1927-ben egy időre Amerikába költözött, ahol elkészítette a detroiti Fischer Building szobrászati és festészeti díszét, valamint a Livingstone Memorial márvány világítótornyának terveit. 1931-ben tért vissza Budapestre, ahol az Iparművészeti Iskolában, valamint a Műegyetem Építészmérnöki Karán kapott oktatói állást.
Különös érdeklődést mutatott a Közel-Kelet története, építészete iránt. 1930-ban, a keresztesek nyomában lóháton eljutott Konstantinápolytól Jeruzsálemig. Utazása alkotói tevékenységére is jelentős hatást gyakorolt. A British Museum számára elkészítette a jeruzsálemi Salamon temploma rekonstrukciós terveit. Útja inspirálta a Mi vagyunk Atlantisz című kéziratát, amelyet élete utolsó szakaszában, zebegényi otthonába visszavonulva alkotott meg.
Születésének évfordulóján olyan tárgyakkal tisztelgünk előtte, amelyek Intézményünk Múzeumi Gyűjteményében találhatóak és az ő munkásságához köthetőek.
Tóth Enikő
