A miniszterelnök 1868 májusában egy a város építésének jövőjével kapcsolatban összehívott tanácskozáson több olyan tervet vetett fel, amelyek később a Fővárosi Közmunkák Tanácsának fontos feladatai közé tartoztak. Később ebben az évben egy a belvárost a Városligettel összekötő új út gondolata merült fel Joseph-Ferdinand Toussaint belga politikus részéről, aki más egyéb – Andrássy részéről is felmerült – nagyszabású budapesti építési terv mellett vetette fel a lipótvárosi templomtól – azaz a mai Szent István-bazilikától – a Városliget felé vezető út tervét. A pesti sugárút ötlete nyilván elsősorban a III. Napóleon korában létesített párizsi sugárutak példája nyomán merült fel.
Az 1860-as években a Király utca és környéke egy szűk utcákból álló, rendetlen és rossz levegőjű városrészt alkotott, egyre nagyobb igény mutatkozott egy higiénikus és reprezentatív, a Városliget friss levegőjére nyitott út megvalósítására. Az 1870. évi X. törvénycikk 3. §-ának d) pontja új utak létesítését helyezte kilátásba, melyek kereskedelmi, közlekedési és egészségügyi szempontból volnának szükségesek. E törvénycikk alapján kezdték kidolgozni a Városligethez vezető sugárút tervét, melynek létesítésével kapcsolatban 1870 decemberében heves vita zajlott le az Országgyűlésben, melyhez a javaslatot maga Andrássy Gyula miniszterelnök nyújtotta be. „A főváros északkeleti részében tervezett nagy közlekedési sugárút” megvalósításáról, illetve a szükséges költségekről a 1870. évi LX. törvénycikk rendelkezett.
A tervezett sugárút vonalának belső szakaszát a Könyök utca (Ellbogen Gasse), a Hermina tér (Herminen Platz), a Kőműves utca (Maurer Gasse) vonala mentén határozták meg. Az Oktogon helyét ekkor a Kőműves utca és a Vas utca kereszteződése foglalta el. Az útvonal külsőbb szakasza a később létrehozott Oktogonon túl telkeken, kerteken vágott át a terv szerint. A Kodály körönd helyén a Felső Erdő sor kiszélesedő szakasza terült el, vagyis korábban is volt itt egy térszerű közterület. Innen kifelé szintén kerteket szelt át a tervezett sugárút a külső Aradi utca torkolatánál érkezve meg a Városligethez. A kialakítandó út a terv szerint a Ligetnek ahhoz a részéhez érkezett, ahol a Nagy tó helyezkedett el a Széchenyi- és a Páva-szigettel.
Az útépítésre vonatkozó tárgyalások, szerződéskötések után 1872-ben indultak meg az útban álló épületek bontási, illetve az út kivitelezési munkái, de azokat hamar veszélybe sodorta az 1873-as bécsi tőzsdekrach. Ha okozott is nehézséget a pénzügyi válság, mégis folytatódtak a munkálatok, és megvalósultak az első épületek is. Ezek közé tartozott a Szkalnitzky Antal tervezte Oktogon téri négy épület, mely 1872–1874 között készült el. Szintén ezekben az években valósult meg a hétház (ma Andrássy út 32–44), amely a nevének megfelelő számú bérházból álló, de egységes hatást keltő monumentális épületcsoport, mely típust a bécsi szakirodalom Gruppenzinshaus-nak nevez. A házcsoport tehetséges fiatal tervezője, Unger Emil nem érte meg a házak elkészültét, 1873-ban elhunyt. E házakat, ahogy további négy villát is a Sugárút külső szakaszán, a Sugárúti Építő Vállalat építette fel.
Az Oktogon és a Kodály körönd által harmadolt, a Városliget felé szakaszosan szélesedő utat eredetileg fakockákkal fedték, a járda pedig aszfaltburkolatot kapott. A házakkal, palotákkal, villákkal való teljes kiépülés ideje már ekkor láthatóan is messze volt, 1876. augusztus 20-án átadták a forgalomnak a Sugárutat. A Fővárosi Lapok 1876. augusztus 22-én, kedden rövidhírben adta közre az út megnyitását: „A sugárút burkolatát tegnapra készítették el egész végig; a kocsijárás azonban már vasárnap megnyílhatott rajta.” Az Ellenőr című lap is hasonló tömörséggel emlékezett meg az eseményről augusztus 24-én: „A sugárút faburkolata már egészen kész s a hosszú útvonal át van adva a forgalomnak.” Augusztus 25-én az Egyetértés című újság hosszabban jellemezte a megnyitás utáni állapotokat: „A fővárosi sugárut nagyrészben elkészült, legalább a közlekedésnek f. hó 20-án átadatott. Alig hogy az utolsó faburkolat-darabot helyére illesztették s azt szurokkal leöntözték s kaviccsal behinték, már is kezdtek a régi házak kapualjában s bolthelyiségekben, sőt mi több, ma már az uton kiállított asztalokon árulgatni, ami még nem volna tán oly baj, de hát mit szóljunk ahhoz, hogy ezen népes út elején a 15 és 19 számú házak ablakai és kapualjaiból félig mezítelen személyek alakjaikat a legszemtelenebből fitogtatják világos nappal az arra járó-kelő közönség előtt, sőt elég arczátlanok az emberre rá is kiáltani?? Jó volna, ha aluszékony rendőrségünk kissé felébredne s elpusztitná e helyről a bűn eme barlangjait.”
1876. szeptember 2-án a Székesfejérvár című városi és megyei lap Egy nap a fővárosban című írásában a jövőre is utalva ezt írja: „A főváros büszkesége a messze jövőben: a gyönyörű sugárút végig kikövezve. Mikor írhatja a fővárosi levelező : végig kiépítve ?... Egy negyedszázad múlva — talán.” Ha nem is kellett 25 évet várni, de még közel egy évtizedet, mire 1885. május 1-én ünnepélyesen átadták az Andrássy utat, amely azonban még ekkor sem készült el teljesen, nem is beszélve a későbbi építkezésről, melyek újabb építészeti stílusokkal gazdagították az Andrássy út neoreneszánszát.
Rozsnyai József
