A színházépület 1874–1875 között épült Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészirodája tervei alapján, akik a korszak sokat foglalkoztatott tervezői voltak és közel 50 megvalósult színházukkal a műfaj specialistáinak is tekinthetőek. Terveik alapján épült a budapesti Vígszínház és a Somossy Orfeum, vagyis a mai Budapesti Operettszínház, a kecskeméti, szegedi, kolozsvári, nagyváradi, temesvári, pozsonyi és fiumei színházak, továbbá az elpusztult tatai kastélyszínház, de munkáikkal többek között Zágrábban, Prágában, Berlinben, Zürichben, Lvivben, Odesszában, Szófiában és még számos, főként közép- és kelet-európai városban találkozhatunk. Népszerűségüket a funkciónak lehető legjobban megfelelő alaprajzi rendszereknek, épületeik elegáns megjelenésének és a tervezők, különösen Fellner remek üzleti képességeinek köszönhették, aki szakértelméről tanúságot adva igyekezett jó ajánlatokkal felpezsdíteni a városatyák színházépítési kedvét. Épületeik tervezésénél a korszakban többször előforduló, tragikus kimenetelű színháztüzek elleni védekezésre, a biztonságos menekülő útvonalak kialakítására is nagy hangsúlyt fektettek.
Az eredetileg több, mint 2500 főt befogadó Népszínház a mai Blaha Lujza téren állt, főhomlokzatával a Rókus Kórház, hátsóval pedig a körút nyomvonala felé nézett. A neoreneszánsz színházépület jellegzetes motívuma volt a bejárat fölötti timpanon, amelyet korinthoszi oszlopok támasztottak alá, mitológiai eredetű szobrászati dísze pedig az istenek gyülekezetét ábrázolta, csúcsán a művészetek istene, Apollón megkoronázásával. Patkó alakú nézőterében a vörös, a fehér és az arany színek domináltak, mennyezeti falképei a művészetek allegóriáit ábrázolták. Az épületbe 1908-ban a Nemzeti Színház költözött, amely 1964. június 28-án, a Lear király előadásával búcsúzott el a színpadtól. Az akkor 90 éves színházat 1965 tavaszán bontották le. A bontást részben a metróépítéssel, részben statikai okokkal indokolták, azonban napjainkig számos kérdést felvet, hogy valóban szükséges lehetett-e lebontani az Osztrák-Magyar Monarchia színházépítészetének, a sikeres bécsi építészpáros munkásságának impozáns darabját.
Bár elpusztult, emléke napjainkig tovább él Budapest közterein. Egykori helyét a Blaha Lujza tér burkolatán megjelölték, homlokzati részletei feltűnnek az Atelier Brenac & Gonzalez és a Kruppa Építész Iroda által tervezett, 1992-ben átadott EMKE Irodaház homlokzatán, Búza Barna 1973-ban átadott emlékműve is az egykori színház előtt tiszteleg. A portikusz motívuma a Siklós Mária által tervezett új Nemzeti Színház épületén is feltűnik, amelynek kompozíciója egy hajót idéz, amely áthalad az elsüllyedt romok felett.
A színház átadásának 150. évfordulóján egy képeslap-válogatással emlékezünk meg az épületről.
Tóth Enikő
Felhasznált irodalom
Hoffmann, Hans-Christoph: Die Theaterbauten von Fellner und Helmer, München 1966. 18.
Juhász Gabriella: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer magyarországi színházépítészete. Doktori (PhD) disszertáció. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, 2024. 46–60.
Tóth Enikő: Színháztűz-kísérletek a századfordulón. Fellner és Helmer tűzmodell színháza. In: Burkus Boglárka – Tinkó Máté szerk. Színház és néző. Doktoranduszok Országos Szövetsége, Irodalomtudományi Osztály, Budapest, 2019. 196–212.
Wurm-Arnkreuz, Alois von: Architekt Ferdinand Fellner und seine Bedeutung für den modernen Theaterbau. Verlag für Technik und Industrie, Wien–Leipzig. 5–6.
