Rados Jenő már gyermekkorában a magyar építészettörténet legnagyobb alakjai körében alapozta meg életútja későbbi alakulását, hiszen édesapja, a Műegyetemen matematikusként működő Rados Gusztáv több cikluson át a Mérnök-Építész Fakultás dékánja is volt, így házukban gyakran vendégeskedtek az egyetem professzorai. Személyesen ismerte Hauszmann Alajos, Alpár Ignác, Lechner Ödön vagy Schickedanz Albert építészeket, sőt édesapja közeli barátja volt Steindl Imre, így az Országház építését testközelből is szemügyre vehette. Tanulmányai során többek között Sándy Gyula, Nagy Virgil és Möller István óráin is részt vett, utóbbi mellett a középkori építéstörténeti tanszéken adjunktusként is tevékenykedett. Pecz Samutól nem csak a Középítéstan ismereteket sajátította el, hanem zenéltek is együtt, hiszen Rados zeneszerző diplomával is rendelkezett a műszaki doktori fokozat és a magántanári képesítés mellett. Hosszú és szakmai szempontból is termékeny életútja során, a 20. század viharaiban 27 hónap katonai szolgálatot teljesített az I. világháborúban, de részt vett a főváros 1944-1945. évi ostromát követően Budapest újjáépítésében is, amely során a sérült műemlékek helyreállítására dolgozott ki programtervet. Megtervezte a Mátyás-templom állagbiztosító munkálatait, illetve a volt Pénzügyminisztérium műemléki környezetben történt átépítését, amely egyik legjelentősebb munkája. 1956-ban beválasztották az egyetem forradalmi bizottságába, aminek következményeként 1957-ben nyugdíjazták.
Az Építészeti Múzeum alapításának egyik kezdeményezőjeként fontosnak tartotta az építészeti tudás átadását, amelyet a Műegyetemen maga is közel harminc éven át gyakorolt. Emellett több mint három évtizeden keresztül a Városépítési Tervező Iroda Műemléki műtermének vezetőjeként a Műemléki és városképi vizsgálati javaslatok kidolgozásáért felelt, de a 70 éves építészi pályáról saját tervezésű épületek és 14 műemlék helyreállítása is tanúskodik.
Az Építészek és Műszaki Tervezők Alkotóházaként megálmodott ráckevei Savoyai-kastély állagmegóvását, majd helyreállításának tervezői feladatait a kezdetektől Rados látta el. Ennek során a korszerű követelményeknek való megfelelés és az új funkció mellett az épületegyüttes eredeti térképzésének megőrzésére, s a történelmi hitelességre egyaránt törekedett, amelyért nívódíjban részerült.
A pályafutása során gyűjtött, elsősorban építészettörténeti kutatásaihoz, műemlékhelyreállítási munkáihoz kapcsolódó fényképanyagát, illetve dokumentációs anyagát még életében megvételre ajánlotta az Országos Műemléki Felügyelőségnek, ezzel egy több száz tételt számláló kollekciót létrehozva. 2002-ben lánya, Rados Márta adta át intézményünknek édesapja után hátramaradt, 49 csomagba rendezett hagyatékát, amelyben olyan nagyszabású munkáinak kéziratait találjuk, mint a Hild József munkásságáról készített monográfia (1958), a Magyar építészettörténet c. összefoglaló műve, amely három kiadást élt meg, valamint a máig hiánypótló A klasszicizmus építészete Magyarországon (Zádor Annával, 1943), a Magyar oltárok (1938), a Magyar kastélyok (1939) korrektúra példányait, továbbá több kiadatlan munkáját. 75 éven keresztül, nagyfokú precizitással, naptárakba vezetett feljegyzései, valamint levelezései maga Rados elrendezésében kerültek megőrzésre. Emellett számos személyes jellegű tárgy, igazolvány, oklevél, iskolai értesítő, egyetemi leckekönyv, pecsétnyomó, sőt a logarléce is bekerült az Irattár gyűjteményébe.
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, tiszteletére alma matere Rados Jenő-emlékérmet alapított.
Pályatársai, tanítványai őszinte szeretettel emlékeztek meg személyéről:
„Sokat tanultam tőle. Elsősorban emberi tartást, minden helyzetben természetes viselkedést, óriási szakmaszeretetet, igényességet…Büszke voltam és vagyok ma is együttes munkánkra.” – Valter Ilona In: Osskó Judit: Unokáink is látni fogják – Tíz építészportré 1977-1995. Budapest, Terc Kft., 2007.
„A tudós és az alkotó műemlékvédő építész életútját pedagógiai magatartása fogta egységbe, mert elsősorban a nevelés volt a küldetése.” – Hajnóczi Gyula In: Magyar Nemzet, 1992. január, 13. szám
„Műemlékvédelmi munkái, tudományos művei kiemelkedő, sőt korszakos jelentőségű alkotások, mégis úgy érezzük, hozzá közelálló tanítványai, barátai, hogy Rados Jenő nagyszerűségét, emberi nagyságát mégsem a megmentett műemlékek, nem is a megírt kiváló könyvek minősítik, hanem munkája eredményének teljessége, személyének példás bölcsessége és a mindenki felé irányuló szeretet tette őt halhatatlanná, a magyar építészet generációinak példaképévé, mindannyiunk tanítómesterévé.” – Horler Miklós búcsúztatója In: Magyar Építőművészet, 1992, 2-3. szám
Kovács Evelin
Felhasznált források:
Tudományos Irattár, Lymbus ltsz. K 1859, K 1875, K 1877, K 2014/36
Gerő László: Rados Jenő köszöntése. In: Építés- Építészettudomány, 17. 1985. 1–2. sz., p. 3–4.
Hajnóczy Gyula: Rados Jenő, a műegyetemi professzor. In: Építés- Építészettudomány, 17. 1985. 1–2. sz., p. 5–6.
Komárik Dénes – Bardoly István: Rados Jenő életpályája. In: Építés- Építészettudomány, 17. 1985. 1–2. sz., p. 9–13.
Kubinszky Mihály: Száz éve született dr. Rados Jenő professzor. In: Magyar Építőipar, 45. 1995. 1. sz., p. 28–30.
Rados Jenő: A ráckevei volt Savoyai-kastély műemléki helyreállítása. In: Műemlékvédelem, 29. 1985. 1. sz., p. 16–29.
Osskó Judit: Unokáink is látni fogják – Tíz építészportré 1977-1995. Budapest, Terc, 2007. p. 158–173.
