▐ Budapest építményei = Les édifices de Budapest = Die Bauten von Budapest / szerk. Rozinay István ; fénynyomatokban kész. Divald Károly. Budapest ; Eperjes : Divald K., 1883-[1888?]. – [5] p., 60 t.fol. (fénynyomat), 40 t.fol. (kőnyomatos alaprajz) : ill. ; 44x31 cm
Füzetekben megjelenő mű közös kiadói mappában.
Jelzete: F 93
Rozinay István (1858?-1938) építész, építészeti író 1883-ban jelentette meg Budapest építményei című művének első füzetét a hazai és külföldi építészek és műbarátok számára. A szerző művében a magyar főváros 19. századi építőművészeti eredményeit, irányát, fejlettségét nevezetesebb középületein, magán- és bérházain és azok alaprajzain keresztül mutatja be. A magyar, francia, német és olasz nyelvű képaláírások jelzik, hogy ez a reprezentatív album nemcsak a hazai közönség számára készült. Sajnos a részletes kísérőszöveg, amelyet Rozinay István a bevezetőben megemlít a későbbiekben elmaradt és csak a képek és azok alaprajzai jelentek meg a korszak kiemelkedő Divald Károly vezette első magyar fényképnyomati (fototípiai) műintézetében. A díszalbum épületképei fénynyomati technikával készültek, ami az egyik legtökéletesebb, de igen bonyolult fotómechanikai reprodukciós eljárás. A fénynyomással készült képeket finom, fényképhez hasonló árnyalatok és tónusok jellemzik, amelyek így hűen ábrázolják a főváros korabeli épületeit. A kőnyomatos alaprajzokról azonban a korabeli sajtóban a következő kritikát olvashatjuk: „Az alaprajzok számos lapján kifogásolhatjuk a rendkívüli vastag falakat – különösen a külföldi szakközönségre való tekintetből – mert építkezéseinknél elkövetett anyagpazarlás dolgában már amúgy is elég rossz hírünket költötték. Valószínűen ez a hiba úgy csúszott be, hogy az, ki az alaprajzokat a kőre átrajzolta, munkája közben az eperjesi régi házak öles falaira gondolt. Hisszük, hogy a kiadóknak sikerülni fog néhány lapnak kicserélésével a főbb hiányokat helyrehozni.” (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 26. év. (1892).8. szám p. 285.)
Képek az albumból
▐ Budapest új épületei : homlokzatok, részletek, kapuk, előcsarnokok és udvarok : fényképfelvételek 65 fénynyomatú lapon. [1. sorozat] – Wien : Schroll A. & Co., [ca. 1908]. – 53 t.fol. ; 41 cm
Jelzete: F 101
Anton Schroll (1854–1919) művészeti irodalomra szakosodott osztrák kiadó által megjelentetett szabadlapos album 65 fényképfelvételen keresztül mutatja be a századforduló Budapestjét. A többrészesre tervezett, épületfotókból álló albumából végül két sorozat jelent meg (65–65 képpel). Könyvtárunkban csak az 1. sorozat található meg, némileg hiányosan. Hiány a 26., 27., 32., 33., 34., 35., 49., 50., 51., 56., 57., 58. kép. A fénynyomatú lapokon elsősorban a főváros szecessziós arculatát ismerhetjük meg épületei, homlokzatai, kapui, előcsarnokai és belső udvarain keresztül.
▐ Myskovszky Viktor: Magyarország renaissance stilű műemlékei. - [S.l.] : [Myskovszky V.], 1905. – 205 t.fol : tusrajz ; 45x32 cm
Jelzete: F 123
A reneszánsz emlékek rajzait tartalmazó album készítője Myskovszky Viktor (1838-1909) a körmöcbányai, majd a kassai állami főreáliskola ábrázoló mértan és építészet tanára, a Műemlékek Országos Bizottságának kültagja, később előadója, az MTA tagja. A 19. század második felében sokat tett a műemlékek számbavétele, megörökítése és leírása érdekében. Munkássága a magyarországi műemlékvédelem kezdeti korszakának fontos része. Számos tanulmányt írt a Felső-Magyarország középkori és reneszánsz művészeti emlékeiről. A hagyatékának legnagyobb része az MEM MDK Tervtárában és Könyvtárában található, amelyről Gerecze Péter készített jegyzéket. (Myskovszky Viktor hagyatékának leltára: Összeáll. Gerecze Péter, főreáliskolai tanár, műemlék biz. tag. [Budapest], [s.a.]. Gépirat. MDK Könyvtára: jelzete: 248)
A rajzalbumról Kerny Terézia és Zakariás János jelentetett meg tanulmányt.
▐ Zimmerkunst oder Anweisung Wie allerley Arten von deutschen und welschen Thurnhauben, auch Kugelhelme, nach der neuesten Manier, zu Bedeckung der Kirchenthürme ... zu verfertigen sind, Ferner: Wie eine Glocke auf eine geometrische Art anzugeben, und zu verzeichnen ist; Auch Wie runde und ovalförmige Zulagen ... auf Kapellen und Kirchen anzuordnen sind ... Denn letztlich: Wie gemeine, Haupt- und Wendeltreppen, auch Schneckenstiegen ... anzulegen sind / Zum Unterrichte junger und unerfahrner Zimmerleute in zweenen Theilen abgehandelt von Caspar Walter. – Augsburg : Veith, 1769. – 67 p., XXXV t.fol. : ill. ; 33 cm
Jelzete: 22417
A kihajtható rézmetszetekkel illusztrált, barokkos címet viselő mű 1769-ben jelent meg Augsburgban. A szakmunka szerzője Walter Caspar (1701-1769) augsburgi ácsmester fia, aki apjához hasonlóan ácsnak, majd mérnöknek tanult. 1741-től Augsburg város kútmestere, az akkori vízművek vezetője volt több évtizeden keresztül. Számos újítás fűződik a nevéhez, melyeknél nagyban támaszkodott ácsmesterként elsajátított gyakorlati ismereteire, mivel a technológia nagy része – vízikerekek, vízszivattyúk és a csövek (vonórudak) – fából készültek. Több írása jelent meg az augsburgi kútművekről, vízügyről, közülük is kiemelkedik a Hydraulica Augustana c. kézikönyve, mely betekintést nyújt Augsburg város 15. században létrehozott vízellátó rendszerének működésébe.
A most bemutatott műve halálának évében jelent meg az ács mesterségben elsajátított ismeretei és tapasztalatai összegzéséül. A mintakönyvben található faépítészeti rajzok, úgymint fedélszékek, tetőszerkezetek, csomópontok, templomtornyok, kupolák, harangtornyok, lépcsők rajzai és a hozzájuk tartozó leírások nemcsak betekintést nyújtanak egy mesterség 18. századi világába, fortélyos szakismeretébe, hanem hasznos és fontos segítséget nyújtanak a korszak templomépítészeti kutatásaihoz.
A kötet magyarországi ritkaságát mutatja, hogy könyvtárunkon kívül, csak a Pécsi Tudományegyetem Könyvtárában ismerünk belőle példányt.
▐ Vitruvius Pollio, Marcus (i.e. 1. sz.)
De architectura (német)
Des allernamhafftigisten und hocherfahrnesten römischen Architecti und kunstreichen Werck oder Bawmeisters Marci Vitruvii Pollionis Zehen Bücher von der Architectur und künstlichem Bawen / erstmals verteutscht ... durch D. Gualtherum H. Rivium. – jetzt aber an vilen Orten verbessert. – Basel : Sebastian Henricpetri, 1614 . – [32], 613, [3] p : ill., fametszet ; 2°
Jelzete: 7158
A kötet érdekessége, hogy ez az egyetlen ókorból ismert építészeti szakmunka. Szerzője Marcus Vitruvius Pollio (i.e. 80-70 körül – i.e. 15 után) Julius Caesar és Augustus korában élt római hadmérnök, építész. Már idős korában írta meg az Augustusnak ajánlott művét „De Architectura libri decem”, azaz Tíz könyv az építészetről címmel, amely rendszerbe foglalta a klasszikus építészet módszereit, az antik világ fogalmait és normáit az építészetről. A könyv nem tisztán építészeti mű, hanem műszaki kézikönyv is egyben. A 10 részre tagolódó értekezés első könyve az építészet elemeiről szól, a második az építőanyagokról, a harmadik a templomokról, a negyedik az oszloprendeket ismerteti, az ötödik a középületeket (fórum, bazilika, kincstár, börtön, tanácsháza, színház, fürdő, kikötő), a hatodik a magánépületeket, a hetedik az épületek díszítéséről (felületalakítások, padlók, stukkómunkák, boltozatok, falfestészet), a nyolcadik középpontjában a „minden dolgok őseleme” a víz áll, haszna és változatossága, vizsgálata és vezetésének módja falazott csatornákon, ólomcsövekben vagy égetett cserép-csöveken, a kilencedik a napóra készítéséről és a tizedik a mechanikáról szól. Vitruvius eredetileg rajzokkal is illusztrálta művét, az előszóban tíz rajzról tesz említést, talán könyvenként egyet-egyet készített, de ezek az illusztrációkat sajnos nem ismerjük.
A mű fennmaradását a középkori kolostori könyvtáraknak köszönhetjük, az első kéziratot 1416-ban fedezték fel a Sankt Gallen-i bencés kolostorban, a világ egyik leggazdagabb középkori gyűjteményében. A kéziratban megmaradt mű a másolások következtében tartalmilag sokat romlott és számos értelmezési nehézségeket okozott az utókór számára, de a humanista és reneszánsz tudósok, akik újra felfedezék Vitruvius művét szövegkritikai vizsgálataik, tudományos ismereteik felhasználásával újra életre keltették.
Első nyomtatott kiadása 1486-ban Rómában jelent meg latinul egy ábrával és egy szélirányokat bemutató diagrammal. Az első olasz nyelvű kiadás Milánóban Caesare Cesariano építész nevéhez fűződik, amihez az illusztrációkat is ő maga készítette.
1543-ban német nyelvterületen Walter Ryff (1500?-1548) (vagy latinosan Gualtherus Rivius) nürnbergi orvos és matematikus jelentette meg Vitruvius munkáját először latinul, majd 1548-ban német nyelven. A könyv népszerűségét mutatja, hogy Baselben 1575-ben, 1582-ben majd 1614-ben újra kiadták. Ryff igazi reneszánsz tudós volt, aki ismerte az ókori nyelveket, jártas volt az orvostudományban, matematikában, filozófiában, filológiában, archeológiában és nem mellesleg fontosnak tekintette a nemzeti nyelven való publikálást is. Élete során közel 200 művet jelentettet meg szerzőként, szerkesztőként és fordítóként. Jól ismerte a reneszánsz építészetelméleti irodalmat, ezt mutatja, hogy a Vitruvius fordítása előtt terjedelmes kötetet jelentetett meg Der furnebsten, notwendigsten, der gantzten Architectur angehörigen Matematischen und Mechanischen Künst, eygentlicher Bericht … (Nürnberg, 1547) címmel. Ryff Vitruvius munkáját nemcsak lefordította, hanem a kor ismereteit felhasználva terjedelmes kommentárokkal is ellátta. A könyv 193 fametszetes illusztrációt tartalmaz, melyek többségét Ryff a Cesarino-féle kiadásból vett át.
A könyvtárunkban található példány Vitruvius német nyelvű 1614-es kiadása, mely a korszak híres 1475/80-tól működő bázeli Petri nyomdászcsalád műhelyében (1556-tól Henripetri) jelent meg. Az orvostudományra, művelődés- és művészettörténetre szakosodott nyomda díszes és jellegzetes nyomdászjelvényét a kötet végén, az utolsó ívfüzet egy üresen maradt lapján találhatjuk.
A könyv eredeti kötésben maradt ránk: 17. századi fatáblás, fehér disznóbőr kötés vaknyomásos díszítéssel. Két a hossztengelyek mentén ívelt, kékített és fényezett vascsattal záródik, amelyekből az egyik hiányzik. A könyv kötéstechnikája német reneszánsz és barokk elemeket tartalmaz. Az elő- és háttábla díszítése megegyezik, egyre szűkölő, centralis elrendezésű keretek jellemzik, amelyekben három féle görgetőminta fedezhető fel. A léniákon az erény női alakos szimbólumai is megjelennek, mint Spes, Iust, Fide, Caritas.
Habent sua fata libelli, azaz minden könyvnek megvan a maga sorsa, igaz ez a most bemutat kötetünkre is. A kötés középdíszének centrumában található egy aranyozott (az idők folyamán azonban megfeketedett) monogramos, címeres supralibros vagy másként superexlibris. A supralibros, miként az exlibris, a tulajdonos megjelölésére szolgált és a 16. századtól kezdték el használni a könyv kötéstábláján. A könyv birtokosának címere és W[enceslai] A[dalberti] C[omitis] D[e] S[ternberg] monogram megfejtése után felrejlik a könyv 17. századi tulajdonosa: Wenzel Adalbert von Sternberg (1643-1708) csehországi nemes. A gróf családi címerének nyolc ágú arany csillagát (a Bethlehemi csillagra utal) babérkoszorú fonja körbe. A kötéstáblán lévő kézírásos bejegyzés tanulsága szerint a kötetet Prágában 1692-ban vásárolta a gróf feltehetően a híres prágai könyvtára számára.
A kötet később Ernst Korb tulajdonába kerülhetett, aki tulajdonbélyegzőjét a könyv címlapján helyezte el. Az első kötéstábla belsején kézzel írt bejegyzés már a kötet 19. századi tulajdonosát jelzi, Körösi (Kőrössy) Albert (1869-1955) műépítészt, aki 1892 karácsonyán nagybátyától, a 19. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar statisztikusától Kőrösy Józseftől kapta ajándékba a könyvet.
A kötet 1953-ban kerül a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ elődintézményének könyvtárába és magyarországi ritkaságát mutatja, hogy könyvtárunkon kívül, csak két másik közgyűjteményi példánya ismert.