Építészet Ligete

Az Építészet Ligete tervpályázat eredménye

 

A 36 induló közül összesen 12 építész, illetve építésziroda munkáját ismerte el a Bíráló Bizottság az Építészet Ligete tervpályázaton.

 

2021 szeptemberében hirdette meg a Magyar Művészeti Akadémia az „Építészet Ligete” egyfordulós építészeti tervpályázatot a fenntartása alatt működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes tervezésére. A feladat egy olyan kortárs komplexum tervezése volt az egykori BM Kórház telkén, a budapesti Bajza utca és Városligeti fasor kereszteződésénél, amely a meglévő történeti épületek integrálásával 21. századi otthont tud kínálni a MÉM MDK változatos tevékenységének.

A Bíráló Bizottság elnöke Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, társelnöke Füleky Zsolt építész, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára voltak. A bizottság tagjai: dr. Almássy Kornél építőmérnök, a MÉM MDK igazgatója; Csapó Balázs építész, a Budapesti Építészeti Kamara elnöke; Fülöp András régész, műemléki szakértő, a MÉM MDK tudományos kutatója; dr. Kemecsi Lajos etnográfus, a Néprajzi Múzeum főigazgatója; Krizsán András építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke; Sólyom Benedek építész, Erzsébetváros főépítésze; Szalay Tihamér építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke; Tima Zoltán építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; Turi Attila építész, az MMA építőművészeti tagozatának elnöke.

A Bizottság tagjai 2021 novemberétől 2022 februárjáig összesen négy alkalommal egyeztettek a Lechner Tudásközpont lebonyolítói részvételével meghirdetett tervpályázatról, amelyre összesen 36 pályamű érkezett. Ebből 33-at találtak érvényesnek: egy pályaművet a titkosság megsértése miatt, egy pályaművet a benyújtási határidő túllépése miatt, egy pályaművet pedig a fizikai pályázat benyújtásának hiánya okán kellett kizárni a részvételből.

Bár a beérkezett pályaművek számos értékes, eredeti felvetést tartalmaztak, a Bíráló Bizottság nem talált olyan munkát, amely egyértelműen és általánosságban jó megoldást kínált volna a kiírásban megfogalmazott, komplex problémakörre. Ezért nem rangsorolta a pályaműveket, hanem két pályaműnek rangsorolás nélküli díjazást adott, további tíz pályaművet pedig kiemelt megvételben, illetve megvételben részesített. A Bizottság javaslata nyomán a kiíró egyik pályázóval sem kíván közbeszerzési eljárást lefolytatni a továbbtervezésre.

 

Az Építészet Ligete tervpályázat eredménye

 

A Bíráló Bizottság döntése alapján az Építészet Ligete tervpályázaton 10.000.000 HUF értékű, rangsorolás nélküli díjazásban részesül

- a 9. számú pályamű; tervezője: Szabó Péter, OKKA Építésziroda, munkatársak: Gazdag András, Marosán Anna, Massány Edina, Orova Renáta, Szász Levente, Tirpák Tamás;

valamint

- a 17. számú pályamű; tervezője: Karlovecz Ádám, munkatársak: Balázs Anna, Balázs Bálint, Balázs Tibor, Dongó Tamás, Fábián Gábor, Molnár Zsanett, Nagy Júlia, Nácsa Dóra, Novák-Mester Petra, Rakusz Liza Natasa, Suri Bálint, Bajzáth Noémi, Pór Kata           .

 

A Bíráló Bizottság döntése alapján 5.000.000 HUF értékű kiemelt megvételben részesül

- a 13. számú pályamű; tervezője: Szabó Levente, Hetedik Műterem Kft., munkatársak: Biri Balázs, Breuer Anna, Krompáczki Péter, Rátgéber László, Surján Borbála, Szilágyi Szabolcs, Zacher Bendegúz;

- a 18. számú pályamű; tervezője: Gunther Zsolt és Csillag Katalin, 3h építésziroda Kft., munkatársak: Kállay Gábor, Földházi Emese, Gunther Ágota, Lánczky Julianna, Szabó Kristóf, Vörös Gergely;

- a 32. számú pályamű; tervezője: Deichler Tímea, Jakab Dániel, Deichler Jakab Építész Stúdió Kft., munkatársak: Kolossváry Bernadett, Kovács Regina;

- a 33. számú pályamű; tervezője: Bartha András Márk, Studio Konstella Kft.

 

A Bíráló Bizottság döntése alapján 3.000.000 HUF értékű megvételben részesül

- a 2. számú pályamű; tervezője: Sáros László György DLA, SÁROS és Társa Építésziroda, munkatársak: Pusztai Róbert, Dósa Papp Tamás, Arnóczki Imre Balázs, Szalóky László;

- a 8. számú pályamű; tervezője: Sugár Péter DLA, Radius B+S Kft., munkatársak: Dankó Zsófia DLA, Péteri Zsolt, Polereczki Tamara, Selényi György, Pálfy Viktória, Orosz Miklós, Kontra Dániel, Bukovics János, V. Nagy Zoltán;

- a 14. számú pályamű; tervezője: Fülöp Tibor József, munkatársak: Benkő Diána, Szabó Katalin;

- a 15. számú pályamű; tervezője: Gianluca Racana, Zaha Hadid Limited és Guczogi György, Finta és Társai; munkatársak: Patrik Schumacher (ZHA), Viviana Muscettola (ZHA), Marina Martinez (ZHA), Milica Pihler-Mirjanic (ZHA), Flavia Santos (ZHA), Luciana Maia Teodozio (ZHA), Halvaksz Mónika (Finta Stúdió), Magyar Mária (Finta Stúdió), Dóczé Péter (Finta Stúdió), Kutyifa Ágnes (Finta Stúdió), Szloszjár György (Garten Stúdió), Mányoki Bence (Garten Stúdió), Fülöp Borbála (Garten Stúdió);

- a 16. számú pályamű; tervezője: Györgyi Ábel;

- a 21. számú pályamű; tervezője: Sághegyi Adél Laura, munkatársak: Ritter Zsanett, Torma Sára, Sárdi Krisztina Noémi, Andrékó Róbert, Gombár Tamás, Strasszer Dalma.

 

A tervpályázattal kapcsolatos képanyag innen letölthető.


 

Építészet Ligete tervpályázat

 

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben egyfordulós építészeti tervpályázatot ír ki a fenntartása alatt működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes (a továbbiakban: Főépület) tervezésére. A Főépület meghatározó, központi eleme annak az épület együttesnek, összefoglaló nevén az Építészet Ligetének, amely a magyar építészet múltjához, illetve a Kárpát-medencei építészet és műemlékvédelem első számú intézményéhez méltó, kiemelkedő színvonalú építészeti megformálással, az építészet előtt álló lokális és globális kihívásokra reflektáló megoldásokkal, flexibilis és időtálló beruházásként valósul meg a budapesti Városligeti fasor 9-11. alatti területen, integrálva az ott álló történeti épületeket.

 

A tervpályázat lebonyolítója a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft.

 

A tervpályázat menete:


A tervpályázati dokumentáció elérhetősége, a hirdetmény megjelenése                         

Helyszíni szemle(k) időpontja(i)                                                                                                   

Kérdések beérkezésének, feltöltésének határideje                                                    

Kérdésekre adott válaszok közzétételének határideje                                               

Dokumentáció beszerzésének határideje                                                                        

Pályaművek teljes dokumentációjának feltöltési határideje                                    

A tervlapok csomagjának postára adási határideje                                                       

Csomagküldemények felbontása                                                                                         

Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása                                                           

Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása                                                     


2021.09.07. 12:00

2021.09.10 és 2021.09.13. 10:00

2021.09.15. 16:00

2021.09.24. 16:00

2021.11.03. 16:00

2021.11.08. 16:00

2021.11.08. 16:00

2021.11.11. 10:00

2021.12.06. 16:00

2022.05.30. 10:00

 

A tervpályázattal kapcsolatos további információk elérhetőek a https://www.oeny.hu/oeny/tpalya/adatlap/epiteszetligete oldalon.