A villa történetét most fia, ifj. Járitz István szemszögéből mutatjuk be a családnál őrzött, a MÉM MDK által digitalizált fotókkal illusztrálva.
A villa első terveit Fischer 1940-ben készítette, amelyeket többször módosított. Végül 1942-ben kapott építési engedélyt. A szakirodalom eddig tévesen 1941–1942 közé datálta az épületet. Valójában az építkezések 1943 elején még javában folyhattak, hiszen az óvóhellyel kibővített villa módosított tervei 1943. január 20-án készültek, a család pedig 1943. április 2-án költözött be az épületbe.[1]
Intézményünk küldetése nem csupán a saját gyűjteményeink védelme, kutatása és bemutatása, hanem a kiemelkedő tervezők és építtetők családjával, leszármazottaival való kapcsolat keresése és fenntartása, valamint a náluk található értékek megőrzésében való segítségnyújtás is. Ennek jegyében 2021-ben ifj. Járitz István, a villa építtetőjének fia intézményünk rendelkezésére bocsátotta a család tulajdonában lévő értékes dokumentumokat abból a célból, hogy a MÉM MDK munkatársai digitalizálják azokat. Emellett három munkatársunk Verrasztó Gábor 2021 végén megjelent A Járitz család – Családi visszaemlékezések nyomán című kötetének elkészültében szakmai lektorként működött közre.
A közel 130 darabos fotógyűjteményből különösen értékesek azok az 1943 és 1950 között készült fotók, amelyeken legtöbbször a gyermekeket látjuk otthonukban. A három Járitz-gyermek mindennapjainak színtere a villa kertje és terasza volt, erről nemcsak a rendkívül gazdag családi fotóalbum, hanem visszaemlékezéseik is tanúskodnak. A villa kertjében töltött boldog gyermekévekről, Budapest ostromáról és a villa háború utáni újjáépítéséről az ifj. Járitz Istvánnal 2021-ben készített interjú sokat elárul. Milyen is volt a villa 1950-ig tartó története egy kisfiú szemszögéből?
A Járitz-család három kisgyermekével költözött új otthonába: Lilla 1937-ben, István 1940-ben, Csilla 1942-ben született. A Baba utca környéke ekkor szinte teljesen beépítetlen volt:
„Néha kint játszottunk a kertben, és - ez a vidék még nem volt annyira beépítve, mint most - arra kirándultak az emberek a budai hegyekbe. Megálltak és nézték ezt a csodát, becsengettek, kérdezősködtek. De egy kisgyereknek ez nem volt olyan furcsa.”
Az akkor négyéves kisfiúnak már egészen élénk emlékei voltak a II. világháború eseményeiről és Budapest ostromáról:
„A Rózsadomb tetejéről be lehetett látni Csepelig, ahol égett a csepeli Weiss-Manfréd gyár, mert bombatalálatot kapott. A teraszról néztük az égő várost.”
Az ostromot a villa alagsorában kialakított óvóhelyen, épségben vészelte át a család, a felettük lévő villa azonban bombatalálatot kapott és lakhatatlanná vált.
„Egy pincében éltük át Buda ostromát 1944-ben. Az unokatestvéremmel, meg még valakivel összesen heten voltunk egy akkora pincében, mint egy szoba. Se villany, se víz, semmi nem volt. A ház találatot kapott, látszik is jól az egyik képen. A németek elfoglalták a házat, lőszerraktárként használták, az oroszok eltalálták, felrobbant, kiégett. Ezt mi a pincében éltük át. Mielőtt ez a robbanás történt, a szüleim nap mint nap fölmentek az emeletre menteni, ami menthető. Tudok mutatni Révai lexikonokat, amikben golyónyomok vannak. Amit tudtak, lehoztak. Valami isteni csuda folytán – valaki figyelmeztetett következő nap valakit, hogy ne menjenek fel – nem ment fel senki, és akkor jött a találat. Ha akárki fent van, az ott is maradhatott volna. Ez valami csoda. (…)
Ami ezután történt, arról különösebb emlékem nincs. Heten voltunk egy kis pincében. Hogy meddig, az előttem nem világos, de azt tudom, hogy egyszercsak dörömböltek, jöttek az oroszok, és kitessékeltek. Mert égett fölöttünk a ház. Előttem vannak fehér lepelbe öltözve – nagy hó volt ’44 telén – és tereltek minket ki a házból. A hegy felé mentünk, én négyéves voltam, a húgom kettő.”
A család 1946-ban költözhetett vissza otthonába, amit Schaefer Ferenc építész tervei alapján állítottak helyre. A kivitelezési munkákat már hatéves fejjel ifj. Járitz István is figyelemmel kísérte:
„Mint gyerek – főleg a nyári szünetben – fölmentünk, és néztük az iparosoknak a munkáját. A kőművest, az asztalost, aki a mozaikot rakta, aki a tolóablakot rakta – mert egy tolóablak volt a nagy terasznál. Egyébként itt semmi nem volt, messze be lehetett látni. Meg amikor szerelték a neonfényt – ez akkor egy nagy szám volt. Manapság már ismeretlen a neon, sokkal komolyabbak, jobbak vannak. Emlék az, hogy láttuk, hogyan kezd újjávarázsolódni egy ház. Mint gyerek, érdeklődtünk – főleg én, hogy a nővéremet vagy a húgomat mennyire érdekelte, azt nem tudom. Én mindig mentem, mert kíváncsi voltam. És persze az iparosok mindig elbeszélgettek velem, mert tudták, hogy ez a tulajdonosnak a gyereke, illik vele jóban lenni. A lényeg, hogy a felújítás kapcsán ez az emlékem marad. De saját szememmel a menekülés utáni állapotot nem láttam. Tulajdonképpen a felújítás elég gyors volt. Elég sok minden sérült, de máig is megmaradtak beépített szekrények, amelyekre emlékszem. Amikor az államosításkor el kellett mennünk, sok mindent nem tudtunk magunkkal vinni, mert beépített bútorok voltak. Sok minden bent maradt. A felújításkori beépített bútorok zöme ott van ma is.”
A felújítás során az eredeti állapotok rekonstruálása volt a cél, kivéve egy szobát: az emelet délkeleti sarkán lévő teraszt beépítették és két szoba egybenyitásával egy hatalmas gyerekszobát létesítettek beépített bútorokkal.
„Az ágy máig is az én ágyam, egy duplaágy. A szekrény is megvan még. Ragyogóan láttuk az ablakból a tűzijátékot augusztus 20-án, akkor még csak a Gellérthegyről volt a tűzijáték. A párkányra ültünk fel. De nyáron a gyerekszobának csak olyan szerepe volt, hogy ott aludtunk. Egyébként a kertben voltunk, satöbbi.”
Az újjáépítéskor a kertbe egy medence is került. Ennek alját és falait úszó alakokat mutató mozaik borítja. A mozaikokat az építtető néhai Járitz István nővére, Járitz Józsa festőművész tervezte.
„Halvány emlékem van róla, amikor ásták a medencéhez a helyet. Körülbelül 10 méter hosszú, szélessége 3-4 méter lehetett. A mozaik máig megvan. Ezt a nagynéném, Járitz Józsa festőművész tervezte. Ma már koszos, borzasztó látvány. Volt egy gyerekmedence is.”
Sok más villához hasonlóan, 1950-ben a Járitz-villát is államosították. Itt alakították ki a Fővárosi Tanács Heine–Medin utókezelő kórházi részlegét, amelynek következtében jelentősen átalakították. Később a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztálya működött az épületben, majd átadta a helyet a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztálynak.
„1950-ben el kellett jönnünk. Gyermekkori emlékeim innen tehát 1950–51 teléig vannak. Akkor kaptunk egy pár napot, hogy összeszedjünk mindent. Azóta már csak az emlékeim vannak, néha meglátogatom az épületet.”
A Baba utcai villa, ha első látásra nem is, valójában az évtizedek alatt rárakódott hozzáépítések alatt még őrzi eredeti szerkezetét és értékeit. A felújításra szoruló épületben még ma is ott vannak az 1946-ban Schaefer Ferenc által tervezett beépített szekrények, a teraszon hatalmas porréteg alatt még megcsillan az üvegbeton és a színes mozaikokkal kirakott, ma már avarral ellepett medence is üresen várja az épület sorsának jobbra fordulását.
Magyaróvári Fanni Izabella
Felhasznált irodalom:
Magyaróvári Fanni Izabella: Gyermekkor a villa kertjében. Interjú ifj. Járitz Istvánnal. Kézirat. 2021. augusztus 30.
Verrasztó Gábor: A Járitz-család – családi visszaemlékezések nyomán. Napkút Kiadó, Budapest. 2021.
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között – művészeti emlékek. Az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének kiadványa. Budapest, 1995.
[1] Járitz István levele a III. kerületi m. kir. adófelügyelőséghez. 1943. május 18.
Képaláírások:
-
A Járitz-villa egyik előzetes terve a Walter Rózsi-villa Színtér és Lakótér – Modern lakóházak Magyarországon 1928-1945. kiállításának egyik kulcsdarabja. Látványterv a Járitz-villához. Fischer József. 194 augusztus 29. Magántulajdon
-
Az építtető néhai Járitz István a villa kapuja előtt, Pontiac Streamliner autójával. 1943-1944 körül. Magántulajdon
-
A Járitz-gyerekek édesanyjukkal a villa árkádjai alatt 1944 augusztusában. Magántulajdon
-
Járitz Lilla és öccse, ifj. Járitz István a kertben álló szobornál. Később ez elé épült a medence. 1943 körül. Magántulajdon
-
A frissen felépült Járitz-villa. Fotó: Seidner Zoltán, 1943. MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Osztály, Fotótár
-
A villa árkádsora alatt ifj. Járitz István a nevelőnővel. Fotó: Seidner Zoltán, 1943. MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Osztály, Fotótár
-
„Mindenki vitt a hátán, amit csak tudott. Az életünkért menekültünk, hátranézek, és látom a házat romokban és lángnyelvek csapnak ki. Ezt most is látom, előttem van egész élesen.” A bombatalálatot kapott, kiégett ház képe 1945-ben. Magántulajdon
-
„A második felépítésnél – azaz a háború utáni restaurálásnál – egy medence is létesült. A medence nem volt kis medence, és egy szobor is volt a kertben. Ez a nagy kert arra volt jó, hogy ott bármit csinálhattunk. Fű volt, a méhecskék állandóan repkedtek…” A Járitz-gyerekek a medencében. 1947-1949 körül, magántulajdon
-
„A medence olyan nagy volt és olyan mély, hogy abba fejest ugrani lehetett. Trambulinról. Erről nincs kép. Manapság nem olyan nagy dolog, hogy egy villának úszómedencéje van, de akkor az egy különlegesség volt.” A villa úszómedencéje Járitz Józsa mozaikjával. 1946. Magántulajdon
-
Járitz Csilla és bátyja, Ifj. Járitz István a villa télikertjében. Mellettük egy különleges belsőépítészeti megoldás: egy fémszerkezettel és matt üveggel körbevett, térbe állított radiátor. A villa berendezését Schubert Ernő és Gábriel Frigyes tervezték. Fotó: 1949 körül, magántulajdon