A nagyszámú érdeklődő jelenlétében lezajlott szakmai eszmecsere délelőtti szekciójában a falkutatás elméleti kérdései kerültek terítékre. Szó esett a falkutatás magyarországi történetéről, európai, jellemzően a német nyelvterülethez köthető módszertanokról, valamint a falkutatás és forráskutatás egymást kiegészítő kapcsolatáról is.
A délutáni előadások főként esettanulmányokon és konkrét példákon keresztül mutatták be a falkutatási módszertan egyes részterületeit, kiegészítő szegmenseit. Így többek között szó volt a falkutatás dokumentálási lehetőségeiről, a kivitelezés közbeni megfigyelés fontosságáról, illetve a városszintű örökségvédelmi kutatások és a falkutatás találkozásáról is.
Intézményünk képviseletében két szakértő kolléga adott elő:
Fülöp András, műemléki szakértő, tudományos referens a falkutatás jogszabályi változásait ismertette Jogszabályok, falak, kutatók. A falkutatás jogi hátterének két évtizede címmel. Koppány András, régészeti és műemléki szakértő, tudományos referens pedig a régészeti módszerek és a falkutatás sokszor összefonódó, gyakran szétválaszthatatlan határterületeiről beszélt előadásában A régészeti ásatás és a falkutatás kapcsolata címmel.
A konferencia teljes anyaga tanulmánykötet formájában kiadásra került, a kötetet tíz magyarországi és határainkon túli esettanulmány egészíti ki.
A hiánypótló kötet letölthető a RÉKE egyesület honlapjáról:
https://drive.google.com/file/d/1sMAyR35Zgt_LEUhh4C3kz7yigv-Ct0TR/view
