Callmeyer Ferenc, a hazai modern építészet jelentős alakja 2020. október elején elhunyt, rövid írásunk az egyik közismert alkotásának bemutatásával tiszteladás a tervező emléke előtt.
A badacsonyi hajóállomás mólójánál, a hajóval érkező vendégek gyalogos útvonala mellett álló, 2011-ben műemlékké nyilvánított egykori Tátika étterem mai állapotban is idézi eredeti, 1962-es tömegformálását: nyugodt, nagyméretű, ellentétes tetőirányú épületkubusai tagolt körvonalat képezve kapcsolódnak egymásba. A Balaton felé néző üvegezett homlokzat hangsúlyosan horizontális. Az oldalhomlokzatok, és a vasút felé néző oldal összetettebb, de mára a későbbi átalakítások miatt erősen zavaros összképet nyújt.
A 20. század első felében már működő hajókikötő korábban is rendelkezett különféle szolgáltató funkciókkal, de a terület hasznosításának komoly újratervezésére, modern értelemben vett turisztikai fejlesztésére az 1956-os forradalom utáni időszak konszolidációs politikája teremtette meg a kereteket. Az Építésügyi Minisztérium 1957-ben kezdeményezte az ún. Balatoni regionális terv elkészítését. A program első fázisában a Balatoni Intéző Bizottság tervhatósági jogkörrel az érintett, tóparti településeket vizsgálta. A cél egy jól összehangolt, párhuzamosságoktól mentes, hosszú távú fejlesztés előkészítése volt, amely jól szakaszolható, ezzel igazodik a nemzetgazdaság lehetőségeihez is. A program gyakorlati vezetője, a Balatonkörnyék főépítésze, Farkas Tibor lett.
Badacsonyt a nagyforgalmú, napi kirándulóhelyek egyikeként jelölte meg a terv, ahova a borkóstolás és a strand használata vonzott volna turistákat, akik a környező, ill. szemközti települések szálláshelyeiről hajón és vasúton érkeznek meg. Ennek megfelelően fogadó térségként merült fel a vasútállomás-kikötő környék fejlesztése. A terület rendezési tervét 1958-ban a Regionális terv munkáiban is részt vállaló, ekkor csupán 29 éves Callmeyer Ferenc készítette. A Tátika étterem megnyitására csak az első tervek elkészítése után négy évvel, a kivitelezéshez szükséges pénzügyi alapok megteremtés után, 1962 nyarán került sor. A megvalósult monolit vasbeton épület alsó szintjén volt a gyorskiszolgáló étterem, a hátsó, vasút felől vezető lépcsőn lehetett az emeletre jutni, ahol cukrászda, zenés mulató, borkóstoló terasz kapott helyett. A nyers zsaluzott felületeket fehérre és sárgára színezték, a Balaton felőli oldalon, észak felől a strandot kiszolgáló büfé földszintes épülete kapcsolódott az oldalhomlokzathoz. A tó ill. a kikötő felé néző hosszan elnyúló homlokzat a földszinten transzparens volt, és eredetileg a partvonallal azonos vonalban állt, az emelet nyitott terasza felett lebegett, és mintegy öt méteres konzollal nyúlt a víz fölé. Az oldalsó oromfalak, lábazatok és a földszinti teraszmellvéd közepes méretű, változatos alakú bazaltkváderekből épült, ezzel a helyi természetes anyagok használatát beemelve, és a homlokzat anyagváltozatosságát és színességét fokozva. A teraszt felülről kék színű huzalbetétes üveg napellenző árnyékolta, a vendégtér és a terasz között függőleges osztás nélküli, alsó-felső befogással edzett üvegből készült nyitható falak álltak. A lépcső és a teraszmellvéd fehér műkőből készült. Az épületbelső nagyon letisztult egyedi tervezésű falborítást és berendezést kapott: az előbbit fenyőből készült kabinlécezés borította, az utóbbiak dió furnérból, acélcsőből és műanyagcső fonatból álltak.
A Tátika építészettörténeti jelentősége jól megragadható az 1950-es évek végén a szocreál kötöttségeinek a lerázása után új lendületet nyert modern építészeti hagyomány és a regionális megközelítés kölcsönhatásában.
A közelmúltban a település, mint beruházó azzal a szándékkal rendelt építészeti terveket, hogy a teljes, eredeti építéskori térkapcsolatokat, tömeg és homlokzati megjelenést visszaállítja.
Jankovics Norbert
