Úttörő nők a magyar építészetben: Erdélyi Szerén

Erdélyi Szerén, Magyarország második okleveles építőmesternője is a mára elfeledett úttörők sorát gyarapítja – pedig cégének munkájával épült fel Budapest első acélvázas lakóháza. Életét és munkásságát Kovács Dániel írásából ismerhetjük meg.

Amikor a fenti mondatok elhangzottak, Erdélyi Szerén már öt éve okleveles építőmesternek számított. 1909-es oklevélszerzése körül, akárcsak néhány évvel korábban Paulas Erikát, ugyancsak körülrajongta a sajtó – a fiatal vállalkozónak pedig, úgy tűnt, nincs ellenére a figyelem. Sőt, használta is azt, hiszen a Nagyszebenbe visszavonuló Paulasszal ellentétben Erdélyinek az ugyancsak kompetitív fővárosi piacon kellett boldogulnia. Ezt pedig derekasan megtette, még a húszas-harmincas évek depressziós hangulatában is. Egy olyan korban, amikor nőként az építészeti vagy az építőmesteri pályát választani önmagában is aktivizmusnak számított, Erdélyi fényesen bizonyította, hogy képes boldogulni és sikeres vállalkozást építeni.

Erdélyi Szerén portréja Az Érdekes Újság 1918/20. számából. Forrás: ADT Arcanum

Erdélyi Szerén[1] 1887-ben született, Rosengarten Ábrahám és Grün Klára Mária gyermekeként.[2] A Rosengarten házaspárnak hét gyermeke érte meg a felnőttkört: a születési nevüket megtartó Róza és Gita, valamint az idővel Erdélyire magyarosító Mór, Náthán, Vilmos, Laura és Szerén.[3] A család származásával, valamint a nevek magyarosításával kapcsolatban elérhető nyilvános adatok helyenként ellentmondanak egymásnak – valószínűleg korábbi lakhelyük, Déva után választották az Erdélyi családnevet.

Szerén gyermekkoráról keveset tudunk. Nevét 1895-ben az újpesti Polgári leányiskola és nőipariskola hallgatói között, majd 1897-1898-ban a Szemere utcai polgári leányiskola női kereskedelmi tanfolyamának növendékei közt találjuk meg.[4] 1900-ban viszont már az Aréna-úti polgári leány és nőipariskola kimaradt diákjai között szerepel.[5]

Erdélyi Szerén 1914. május 2-ra datált fővárosi iparűzései engedélye. HU BFL – VII.2.e. – 01226 – 1915, fotó: Kovács Dániel

Nem tudjuk, hogyan és miért került kapcsolatba az építőiparral – egy 1914-es interjú alapján tizenöt éves korától, 1902-től dolgozott.[6] Mivel lányokat ekkor még nem vettek fel az építőipari iskolákba, magánúton szerzett kőműves-gyakorlatot, emellett tisztviselőként alkalmazták egy építészirodában.[7] Bár a férfiakat már három év építőipari munka után engedték mestervizsgázni, nőknek ehhez hat évre volt szükség.

Így Erdélyi 1909. október 29-én járulhatott a bizottság elé.[8] Néhány nappal megelőzve Préda Ilonát, 22 évesen második magyar nőként szerzett építőmesteri minősítést – ezáltal jogosultságot saját tervezésű munkáinak megvalósítására. Fővárosi iparűzési engedélyét a Budapesti Építő-, Kőműves-, Kőfaragó- és Ácsmesterek Ipartestülete 1914-ben adta ki, [9] ekkor alapított saját építési vállalkozást.[10]

Erdélyi Szerén és Préda Ilona fotója a Tolnai Világlapja 1909. november 21-i számában. Forrás: ADT Arcanum

A Tolnai Világlapja 1909. november 21-i számában egymás mellett „a műszaki világ szenzácziójaként” publikálták a két, frissen oklevelet szerzett építőmesternő fényképét. Érdekes összehasonlítani őket. Erdélyi polgári eleganciája, ékszere, csinosra igazított frizurája megbízhatóságot és biztos hátteret sugall – egy vállalkozó portréja. Az erdélyi nemesi családból származó Préda ellenben spártainak tűnő, magasra gombolt fekete ruhát visel, haját pedig annyira feltűzte, hogy rövidre vágottnak tűnik. Kettejük közül ő áll inkább készen a „terepmunkára”, az építkezésekkel járó porra, sárra, koszra.

Ezekben az években Erdélyi a Nyugati pályaudvartól néhány sarokra, a Csáky (ma Hegedűs Gyula) utca 34. alatti, Porgesz József tervei alapján 1911-ben emelt épületben lakott és dolgozott. Itt készített vele rövid interjút a Magyarország folyóirat riportere 1914 első hónapjaiban. Az immár saját lábán álló építőmester alapvetően elégedett volt saját pályájának alakulásával: „Vannak önálló vállalkozásaim, önálló tervezéseim s azonkívül kiveszem a részemet az összes szakmunkákból, költségvetéseket kalkulálok, munkások felügyeletét végzem s én tárgyalok a vállalkozókkal is, akiknek önállóan adom ki a munkákat. Kellemetlenségek?! – Hát ez minden pályán akad s természetesen a nő érzékenysége jobban ki van fejlődve, tehát fokozottabban érzi az ilyen munkával járó durvaságokat . . . De különben nem panaszkodhatom. Semmiféle animozitással nem találkoztam pályámon.” [11]

Erdélyi hangsúlyozott derűlátásának némileg ellentmondanak az interjúban megosztott tapasztalatok a nők szakmai képzésének hátrányairól – de úgy tűnik, ezeken túltette magát. Személye, akárcsak előtte az 1900-ban ugyanevvel a vizsgával az első magyar építőmesternővé-építésznővé váló Paulas Erikáé, mások számára is fontos inspirációt jelentett. 1911-1914 között többször előadott a Feministák Egyesületének felkérésére saját karrierjéről;[12] 1914 áprilisában örömmel nyugtázta, hogy az építőipari iskolák már a női növendékeket is befogadják.[13] Ez valóban így volt: 1913 őszén a Thököly úti Felső Építőipari Iskolába felvették Györkös Irént, az első hallgatónőt.[14] Ez a lassan-lassan meginduló nyitás évtizedes, szívós munka eredménye, elsősorban a korszak – mára szinte teljesen elfeledett – feminista mozgalmának köszönhetően, amely minden alkalmat kihasznált arra, hogy bizonyítsa a nők egyenjogúságát és harcba szálljon a választójogért.

Női építőmester.

„Magyarországon a műegyetem ridegen elzárkózik a nőhallgatók elől s így építőművész csak olyan nő lehet, aki Charlottenburgban vagy más külföldi műegyetemen végzi tanulmányait. Az itthoni képzés csupán az építőmesteri pályára képesíti a nőt; de ezen már annyira bevált, hogy teljesen érthetetlenné teszi a magasabb képzés megtagadását. Egyik Budapesten működő női építőmester, Erdélyi Szerén, már annyira versenyképes, hogy pl. a m. kir. mértékügyi intézet márciusban kiírt pályázatán is résztvett és csupán egy olcsóbb ajánlaton múlt, hogy az építőipari munkákat nem ő kaphatta meg. Reméljük, hogy az árkülönbözetet erősebb szociális érzékéből folyó jobb munkabérek okozták.”

A Nő és a Társadalom III/4. 1916. április 10. 57. o.

Erdélyi Szerén portréját az Érdekes Ujság 1918. május 16-i száma más fontos úttörők, így az iparművész Undi Mariska és az orvos Steinberger Sarolta mellett publikálta. Bár a kép mellett szereplő szöveg, amely „az első magyar építésznőként” azonosítja, téves, a róla szóló sorok jól érzékeltetik, miért is volt pályaválasztása példaértékű a maga korában.

„Képünkön bemutatjuk az első magyar építésznőt, Erdélyi Szerénát, aki megszerezte az építészi képességet, aki öntudatosan felemelt fejjel oda tud állani a kérges kezű pallérok és építőmunkások elé. Tekintettel arra, hogy az építkezés közben erősen érvényesülhet az a célszerűség, amit csakis nő szerezhet meg az otthon beosztását, felépítését illetőleg, hogy megszólalhat benne a háziasszony és anya, megbecsülhetetlen értékűnek találjuk a női építészek vállalkozását.”[15]

Építőmesterként Erdélyi azokban nem lakások tervezésével, hanem meglévő tervek adaptálásával, illetve kisléptékű, kiszolgáló funkciójú épületek megvalósításával foglalkozott. Az 1914-es interjú a „Palota után létesített munkásházak Popper-csoportját” említi a saját tervezésű munkák között.[16] Ez minden bizonnyal a Popper Zsigmond tervezte kislakásos típusépületekre vonatkozik, a helyszín azonban ennyi adatból nem azonosítható. A cikkben fogalmazott „önálló tervezés” alighanem a rendezési tervet és a típustervek adaptálását jelenti. 1917-ben Erdélyi megbízást kapott a Kun utcai dologkórház kőművesmunkáira.[17] Ugyanebben az évben földszintes épületeket emelt a Gubacsi úton[18] és a Soroksári úton, valamint emeletes házat a Haller utcában;[19] 1918-ban raktárat és irodát, ismét a Gubacsi úton,[20] valamint raktárat toldaléképületet a Földváry utcában.[21]

Az egykori Kun utcai dologkórház egy 1949-es fényképen. 1917-es felépítését Erdélyi Szerén irányította.
Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő

Ezek a kisebb léptékű, ipari jellegű munkák mára nem azonosíthatóak, de az építkezésekkel kapcsolatos adatok így is árulkodóak. A megbízó leggyakrabban az Általános Fogyasztási Szövetkezet volt. Nem véletlenül: az 1904-ben a Szociáldemokrata Párt égisze alatt létrehozott, a munkásosztály igényeire fókuszáló élelmiszeripari szövetkezés társalapítója és vezérigazgatója Erdélyi Mór, Erdélyi Szerén testvére volt. Az 1915-ben már több mint harmincezer tagot számláló Szövetkezet saját mészáros- és hentesüzeme, pincészete, de központja is a Ferencvárosban működött – ide, a városrész déli részére összpontosultak Erdélyi említett megbízásai is.

Erdélyi magánélete is szorosan összekapcsolódott pályaválasztásával. Egyértelműen szakmabelit keresett párnak: 23 éves hajadonként, 1910-ben részt vett a Vigadóban rendezett Építészbálon.[22] 1918. március 19-én, harmincegy évesen kötötte össze életét Faragó Sándor építésszel,[23] aki ezt követően társtagként belépett Erdélyi építési vállalkozásába.[24]

Ez a változás, de minden bizonnyal a háború és az azt követő átalakulás is, új lendületet adott Erdélyi Szerén – immár Faragó Sándorné – pályájának. 1919-ben első nőként jelentkezett a Magyar Építőmesterek Egyesületébe.[25] Nem tudni, felvették-e.

A közös vállalkozás a következő években jelentősen átalakult, alighanem összefüggésben azzal, hogy Erdélyi Mór a Tanácsköztársaság alatt vállalt államtitkári szerepe miatt annak bukását követően Bécsbe emigrált. Az építési vállalkozásnak így újabb megbízók és tőke után kellett néznie. A Visegrádi u. 9. alá bejegyzett vállalat 1923-ban Planum Építő Rt. néven alakult újjá, 2 400 000 korona alaptőkével. Az igazgatóság tagjainak Faragó Sándort, Faragó Sándornét, testvérét, Erdélyi Náthánt és Fekete Fülöp építőmestert választották meg.[26] Erdélyi Szerén ugyan az alapító részvényeknek csak kis százalékát birtokolta, de a saját vállalkozásával való folytonosságot biztosította a közös ügyvéd, dr. Szamek Marcel.

A Planum Építő Rt. hivatalos iratának fejléce. HU BFL – VII.2.e. – 19020 – 1923, fotó: Kovács Dániel

„Dacára az általános gazdasági depressziónak és különösen az építőiparra háramlott nehézségeknek, sikerült már működésünk első évében is megfelelő munkaalkalmakat találni, az elvállalt munkákat pedig minden alkalommal megbízóink megelégedésére sikeresen befejezni” – áll az első évről szóló közgyűlési beszámolóban.[27] Ekkor vásárolták meg a Jász és a Tahi utcák kereszteződésénél, a Rákos patak partján található saroktelket, amelyet a következő évtizedekben felvonulási területként használtak. 

Az elérhető cégadatok szerint az építőipari vállalkozás a húszas évek borús gazdasági viszonyai között is nyereségesen tudott működni. 1924-től a korszak ismert építőmestere, Stobbe Kálmán is az igazgatóság tagja lett.[28] Sajnos a Budapest Főváros Levéltárában elérhető cégpapírok, köztük a közgyűlési beszámolók csak 1925-re vonatkozóan említenek konkrét megbízásokat. Ebben az üzleti évben a Planum többek között a Haas Lipót és Fia, a Földtani Intézet, a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár, az Országos Munkásbiztosító Pénztár budapesti és zalaegerszegi kirendeltségei számára végzett komolyabb építőmunkákat.

A Planum Építő Rt. legjelentősebb, a szakmai sajtóba is bekerülő megbízása a Mária Terézia (ma Horváth Mihály) tér 16. alatt 1930-ban felhúzott lakóház kivitelezése volt, a Böhm és Hegedüs építésziroda tervei alapján.[29] A megbízó ezúttal is az Általános Fogyasztási Szövetkezet, pontosabban annak Törekvés Takarékpénztára, minden bizonnyal nem függetlenül attól, hogy Erdélyi Mór 1928-ban hazatért Bécsből és visszavette az ÁFOSZ igazgatását.

Sajnos nem tudjuk, konkrétan Erdélyinek jutott-e szerep, s ha igen, milyen, az épület kivitelezésében. Az bizonyos, hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezet az ő személyén keresztül szavazott bizalmat a Planumnak, hiszen az 1910-es években megbízások sorát teljesítette a cégnek. Nehéz elképzelni, hogy – akár Faragó Sándor oldalán – időnként ne jelent volna meg az építkezésen. Akár csak azért is, mert az komoly érdekességet rejtett: a rövid, alig néhány hónapos tervezési és építési határidő miatt ugyanis az épületet a Magyarországon korábban nem alkalmazott acélvázas szerkezettel valósították meg, dr. Enyedi Béla mérnök és Márkus Lajos vasgyárának bevonásával.

„Az építtető Általános Fogyasztási Szövetkezet, illetve annak leányvállalata, a Törekvés Takarékpénztár, melyek részéről a munkálatokat Steinbach Kornél főmérnök irányította és ellenőrizte, e lakóház létesítésével bizonyos tekintetben úttörő munkát végzett. Magyarországon ugyanis e házat kell az első tulajdonképpeni acélvázas lakóháznak tekintenünk, amennyiben az eddigi épületeknél, amelyeknél a főfalakat vasoszlopokkal és kitöltő fallal helyettesítették, a váz rendszeres s összefüggő felépítését mellőzték s a kitöltő falnak is juttattak teherbíró szerepet. (…) Kívánatos volna, hogy az építtető a megkezdett úton tovább haladjon.”

Enyedi Béla, az épület szerkezettervezője[30]

A Horváth Mihály téri ház rendkívül gyors kivitelezése és a tetszetős végeredmény valóban hozzájárult az acélvázas struktúra hazai elterjedéséhez. Az itt szerzett tapasztalatokból azonban a Planum Építő Rt. keveset profitált. Erdélyi Mór váratlan, 1929-es halálát követően az ÁFOSZ-tól kapott megbízások újra elapadtak. A cég sorsa nehezebbre fordult, 1930 után már nem akadt év, amikor osztalékot tudtak volna fizetni. 1932-ben jogi vitába keveredtek a Fejér és Dánossal a MABI-kórház építkezése kapcsán, de nem sikerült megszerezniük a feladatot. Bár Stobbe Kálmán kijárta megbízást a II. János Pál pápa téri OTI-bérházak egyikének felépítésére, a cég számára ez sem bizonyult jövedelmezőnek, sőt: Stobbe elhúzódó betegeskedése megint csak a vállalatra rótt terhet, halálakor pedig több mint 17 ezer pengős tartozását voltak kénytelenek leírni.

„…a legnagyobb utánajárás mellett sem kaptunk elegendő építkezési munkálatot, másrészt a nagy verseny folytán csak a legnyomottabb, hasznot alig adó árakon lehet a versenyt legyőzni” – panaszolta a cégvezetés az 1936-os közgyűlési beszámolóban. De sem Faragó Sándor, sem Erdélyi Szerén nem adta fel a reményt, hogy sikerülhet vállalkozásuk sorát jobbra fordítani – pedig a harmincas évek végétől egyre kevesebb és kevesebb okuk maradt a bizakodásra.

A háború éveiben rájuk is nélkülözés és életveszély várt, mint megannyi magyar polgárra. Elképzelni is abszurd, hogy miközben már érvényben voltak a zsidó polgárok jogfosztására, gettósítására, vagyonuk elkobzására vonatkozó rendeletek, a Planum Építő Rt. 1944 április végén annak rendje és módja szerint megtartotta közgyűlését, amelyen a Faragó házaspár lemondott igazgatósági tagságáról saját cégében – hiszen a Sztójay-kormány döntése, konkrétan az 1540/1944. M. E. számú antiszemita rendelet értelmében zsidó polgárok nem lehetett igazgatósági tagok.

A Planum Építő Rt. zsidó származású igazgatósági tagjainak lemondását bejelentő irat,
1944. HU BFL – VII.2.e. – 19020 – 1923, fotó: Kovács Dániel

A vállalatot a keresztény Stobbe Ernő építőmester vette át, aki a háborút követően becsületesen visszaszolgáltatta az azt túlélő házaspárnak. Ekkor azonban már nem volt mit újjáépíteni. Az 1947-es, utolsó közgyűlés feloszlatta a részvénytársaságot; az egyetlen értékes ingatlant, a Jász utcai telket értékesítették.

Az 1940-es évek végén Faragó Sándor és Erdélyi Szerén alighanem mérlegelték, hogy elhagyják az országot – erre utal, hogy 1948-ban az ingatlanok adásvételére is vonatkozó ügyvédi meghatalmazást adtak egy rokon házaspárnak.[31] Ekkor már mindketten hatvan körül jártak; az újrakezdés igen nehéz feladatnak tűnhetett. Végül maradtak. A Geni.com genealógiai portál adatai szerint Faragó Sándor 1957-ben, Faragó Sándorné Erdélyi Szerén 1959-ben hunyt el. Utolsó éveikben lakcímük a XII. kerületi Hollósy Simon u. 12. volt – egy nem különösebben kiemelkedő, jó minőségű modern bérház. Akár Erdélyi Szerén munkásságának emlékműve is lehetne: egy feltűnést kerülő, dolgos életé, amilyenre látszólag sok példa akad – de mindegyiknek megvan a maga különlegessége.

Kovács Dániel
muzeológus, MÉM MDK

A szerző művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ muzeológusa. A cikk a MÉM MDK „Magyar Építész Nők" című kutatási programjának keretében készült.