Könyvbemutató: Barokk freskófestészet Magyarországon III.

Intézményünk és az MMA Kiadó együttműködésében megjelent a Barokk freskófestészet Magyarországon című sorozatunk harmadik kötete, amely Győr-Moson-Sopron és Vas megye emlékeit mutatja be.

A PPKE BTK Művészettörténet Tanszéke és a MÉM MDK elődintézményei közös kutatási program keretében 2009-2015 között elvégezték az ország teljes barokk freskóállományának dokumentálását és tudományos feldolgozását. Ennek eredménye a Barokk freskófestészet Magyarországon című könyvsorozat, amelynek immáron harmadik kötete jelent meg.

A kötet ünnepélyes bemutatójára 2023. január 17-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának díszteremében került sor. A komoly szakmai érdeklődés mellet lezajlott bemutatón az egybegyűlteket dr. Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, dr. habil. Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja, és dr. Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója köszöntötte. A könyvet egy kerekasztalbeszélgetés keretében dr. habil. Jernyei Kiss János, a kötet szerkesztője, és Gaylhoffer-Kovács Gábor, intézményünk munkatársa mutatta be. A beszélgetést Tóth Zsófia moderálta.

 

fotó: Nyirkos Zsófia