2021. szeptember 30-án és október 1-jén a Holokauszt Emlékközpont Páva utcai kiállítóterében gyülekeztek az előadók és a hallgatóság, hogy részt vegyenek A szegedi és a Páva utcai zsinagóga múltja, jelene és jövője című kétnapos szakmai konferencián. Az esemény három partnerintézmény együttműködésében valósult meg, az általuk ugyanott rendezett Áhítatos építészeti formák – Baumhorn Lipót tervei a szegedi zsinagógához című kiállításhoz kapcsolódóan. A Holokauszt Emlékközpont mint főszervező a Szegedi Zsidó Hitközség és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársaival közösen rendezte a konferenciát, melyet az érdeklődők a főszervező facebook-oldalán online közvetítésben is követhettek.
A kétnapos konferencia középpontjában a két zsinagógaépület állt, amelyeket a különböző társszakmák képviselői – történészek, művészettörténészek, építészek és levéltárosok – a maguk szemszögéből mutattak be és értékeltek. Megismerhettük az építtető közösségek múltbéli és jelenkori történetét, a zsinagógák kortárs kontextusát; a felújításokat végző építészek pedig a műemléki rekonstrukciók sajátos kérdéseiről meséltek. Az eseményen vendégül láthattuk a szegedi és a Páva utcai hitközségek képviselőit, így a szakmai közönség az épületek tulajdonosaival/használóival együtt vitathatta meg az aktuális feladatokat, célkitűzéseket.
A konferencia előadásaiból tanulmánykötet készül, melynek megjelenése 2022 tavaszán várható. A konferenciához kapcsolódó két, az épületek és közösségeik történetét bemutató kiállítás megtekinthető a Páva utcai kiállítóteremben.
A Holokauszt Emlékközpont díjmentesen megtekinthető, időszaki kiállításai a konferencia témájához kapcsolódva (1094 Budapest, Páva utca 39. zsinagóga karzata és földszintje):
Córesz és Mázel Tov a Páva utcában – Mindennapok és újrakezdések egy zsinagóga és közössége életéből
Kurátorok: Bíró Hajnalka, Nagy Adél, Tóth Katalin
Megtekinthető: 2021. január 27-től december közepéig
Áhítatos építészeti formák – Baumhorn Lipót tervei a szegedi zsinagógához
Kurátor: dr. Oszkó Ágnes Ivett
Kurátorasszisztens: dr. Pataricza Dóra
Megtekinthető: 2021. augusztus 25-től 2022. január 20-ig
A konferencia meghívója és az előadások rövid ismertetői letölthetők itt.
1. nap fotó:Nyirkos Zsófia
2. nap fotó: F. Tóth Gábor
