Tállya Budapesten

A nyár folyamán a Sárospataki Református Gyűjtemények Múzeumában látogatható és 2022. október 6-án a FUGA Építészeti Központban megnyíló Tállya fejedelmek városa című kiállításunk alapja egy több éve folyó műemléki topográfiai anyaggyűjtés és kutatás volt.

A kutatás során a fellelhető képi és írott források legszélesebb körét dolgoztuk fel, azaz nem csupán a városszintű összeírásokat és térképeket, hanem az egyházi és családi levéltárak vonatkozó anyagát is. Összegyűjtöttük az ábrázolásokat, terveket és ugyanilyen fontos volt a terepmunka, amelynek során több mint száz objektumot, egyházi és világi épületeket, szobrokat és temetőket dokumentáltunk.

A FUGA Janáky István termében kiállított tablók átfogó képet adnak a település történetéről, fejlődéséről, felekezeteiről. A vetítésben felvillantunk jellegzetes látképeket, épületeket és néhány műtárggyal megidézzük a település gazdag művészeti örökségét is.

A kihelyezett érintőképernyőkön több mint száz érdekes objektum (épület, emlékmű, temető) történetét lehet interaktív módon megismerni. A látogatók érdeklődésüknek megfelelően barangolhatnak a különböző korokból származó térképeken, olvashatják a tematikusan rétegzett tartalmakat és böngészhetik a bőséges illusztrációs anyagot. Megelevenednek az építmények jeles és kevésbé jeles építtetői és előtűnnek a több évszázados múlt sok esetben semmit nem mutató homlokzatok mögött rejlő maradványai: kőkeretek, boltozatok, stukkók és a gyakran középkori eredetű pincék.

A megnyitóra sok kedves jelenlegi és egykori műemlékes kolléga megjelent. A köszöntő beszédet Dr. Almásy Kornél a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Központ Igazgatója mondta. A kiállítást Dr. G. Molnár Péter történész nyitotta meg, aki évekig volt a kutatócsoport tagja.

 

Dr. Csejdy Júlia

fotó: Wachsler Vica