Az idén 90. születésnapját ünneplő Konok Tamás festő olyan ismert művészek leszármazottja, mint Ferenczy István szobrász, id. Sándy Gyula festő és ifj. Sándy Gyula építész. Ebből az alkalomból a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és a Műcsarnok közös kiállításon mutatja be a négy generáció alkotásait.
Id. Sándy Gyula — akinek hagyatékát Múzeumunk őrzi — szintén festőművész családjával gyakran kirándult, a gyönyörű hegyvidéki tájakat, várromokat pedig le is festette. Ifj. Sándy Gyula építészmérnök lett — művészetéről intézményünk 2018 és 2020 között Napsugaras tornyok címmel rendezett vándorkiállítást — a mostani kiállítás is leginkább az ő munkásságának bemutatására koncentrál. A gyermekkorában látott várak miatt a középkori stílusok álltak hozzá közel. A kiállítás öt szekcióban mutatja be az életművet: az elsőben a neogótikát a népi építészeti elemekkel, illetve a magyaros szecesszióval vegyítő épületei kaptak helyet, például a Hódmezővásárhely-újvárosi református templom vagy a budai Szilágyi Dezső téri bérház. A második szekcióban a Foerk Ernővel közösen készített munkák láthatók, például a breznóbányai evangélikus templom tornya. A tárlat harmadik szakasza a nemzetközi pályatervekről szól, ami a genfi Népszövetségi Palota terve köré szerveződik, melynek terveit a kiállításra restaurálta Budapest Főváros Levéltára. A tárlaton szerepel az építész főműve, az éppen felújítás alatt álló Budai Postapalota, melynek eredeti épületelemei és egy makett teszi színesebbé a kiállítást. Sándy evangélikus templomából készült válogatásban látható lesz többek között a rákosligeti, a budafoki, a kaposvári, a Miskolc-diósgyőri, a székesfehérvári, valamint a Győr-nádorvárosi templom, amelyet Bélavári Krisztina fotós munkatársunk fényképei illusztrálnak.
Sándy Gyula veje, Id. Konok Tamás fotográfus az elsők között készített színes felvételeket Magyarországon. A második világháborúban a keleti fronton is fotózott, a katonákon kívül az orosz tájról és emberekről készített fotói is nagyon sokatmondóak. Fia, Ifj. Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész a geometrikus absztrakt irányzat egyik legjelentősebb alkotója, akinek művein felfedezhetőek az elődök, köztük Sándy Gyula művészetének hatása is.
A tárlat megtekinthető: Műcsarnok, 2020. július 30. és október 25. között
A kiállítás kurátora: Bodó Péter művészettörténész, Magyar Nemzeti Galéria