A Szegedi Új Zsinagóga kiállítóterében az építész életművét bemutató roll-upokon kívül a hitközség archívumában őrzött korabeli tervdokumentáció is látható, a zsinagóga 1903-as avatásán használt rituális textilekkel együtt. A megnyitón Buk István hitközségi elnök mondott köszöntőt, a megnyitóbeszédet Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke tartotta. Beszédében kiemelte a zsinagógaörökség fenntartásának és megőrzésének fontosságát. Dr. Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója nevében Dr. Oszkó Ágnes Ivett kurátor, az intézmény kutatója köszöntötte a megjelenteket, dr. Pataricza Dóra történész, a kiállítás kurátorasszisztense pedig rövid szakmai bevezetőt tartott.
Újvidéken a zsinagóga előcsarnokát és lépcsőházait töltötték meg a kiállított roll-upok és a jubiláló Szegedi Új Zsinagóga díszes mennyezetfestését bemutató installációs elemek. A megnyitó ünnepséget a közösség Hashira-kórusa vezette be, majd Mirko Štark, az Újvidéki Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az Baumhorn Lipót munkásságát és a Szegedi Új Zsinagóga építéstörténetét ismertető kiállítási anyag kiegészült a vajdasági zsidóságot és zsinagógáikat bemutató roll-upokkal is, melyekről dr. Olga Ungar történész, társkurátor számolt be. Donka Stančić művészettörténész, a helyi építészet szakavatott ismerője ünnepélyes keretek között adta át a kiállítást a közönségnek.
A megnyitón készült fotók F. Tóth Gábor munkái.
Nyitvatartás:
Szeged, Új Zsinagóga (Szeged, Jósika utca 10.) 2022. április 3. – május 30.
Újvidéki Zsinagóga (Novi Sad, Jevrejska utca 9.) 2022. április 4. – június 7.
Szegedi megnyitó képei:
Újvidéki megnyitó képei:
