E másfél évszázados történet bemutatása során elsősorban az épített örökség megóvására irányuló tevékenység legfontosabb szereplőire, feladataira, eredményeire koncentráltunk. Az intézményünk által fenntartott gyűjtemények egyidősek a műemlékvédelemmel, ezért dokumentumaikon keresztül pontosan végigkövethető annak története. Ikonikus és kevéssé ismert helyreállításokon keresztül mutatjuk be az elvek többszöri változását, a munkákban résztvevő szakterületek szempontjait, a konzerválás lehetőségeit, illetve a mindenkori kortárs építészet és műemlék viszonyát. Helyet kap a rom mint jelenség témája, rámutatunk az elvi rekonstrukciók jelentőségére, és a műemlékvédelemnek a társadalomhoz, valamint a politikához fűződő viszonyaira is.
A tíz szekciót főként rajzok, fotók, akvarellmásolatok, iratok, könyvek illusztrálják. Az élményszerűséget audiovizuális tartalmak fokozzák. A visegrádi Salamon-torony, valamint a pannonhalmi bencés apátsági templom felújításainak eredményeit, az épületek állapotának változásait „mozgó plakátokon” keresztül követhetik végig, a tervtár néhány részletgazdag rajzát pedig egy monumentális vetítés keretein belül mutatjuk be.
Legalább 150 fő gyűlt össze a megnyitó eseményére. A megjelenteket Lánszki Regő, az Építési és Beruházási Minisztérium építészeti államtitkára, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke és Dr. Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója köszöntötte. A tárlatot Dr. Nagy Veronika művészettörténész, a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója nyitotta meg.
A kiállítás 2022. szeptember 14.‒november 20. között tekinthető meg.
Helyszín:
Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.
Nyitvatartás: mindennap 10.00 és 19:00 óra között
Kurátorok: F. Dóczi Erika, Kádár Zsófia, Kovács Gergely
Projektmenedzser: Bakó Zsuzsanna
Arculat és grafika: Lukács Zsófia DLA, Bodóczky Antal, Flanek Péter, Frey Orsi, Molnár Júlia, Petri Zsolt
fotó: Nyirkos Zsófia