A
tárlat az ellentmondásos emlékű, de az utóbbi években igen divatossá vált késő modern irányzat jellegzetes magyarországi épületeit mutatja be két magyar származású tervező: Breuer Marcell és Goldfinger Ernő munkásságával együtt. Emellett állandó kiállításon mutatkoznak be a Breuer Marcell hagyatékából szerzett műtárgyak.
A „Breuer, Goldfinger és a többiek – Magyar brutalizmus itthon és odaát” című kiállítást a MÉM MDK saját kutatása készítette elő, amely felmérte a brutalizmus hazai hatását és azonosította annak több száz emlékét. Több mint 120 épületről készült fotódokumentáció, amelyet helyszínbejárások, szakirodalmi és archívumi kutatás, valamint a tervezőkkel készített interjúk egészítettek ki.
A Walter Rózsi-villa tárlatán ennek a munkának az eredményei válnak láthatóvá a nagyközönség számára, fotókon, rajzokon és kifejezetten erre a kiállításra készített maketteken keresztül.
A brutalista építészeti kiállítás kísérlőtárlataként, önállóan mutatkozik be a MÉM MDK történetének legnagyobb értékű műtárgyvásárlása, a 2025-ban megszerzett Breuer-gyűjtemény. A Breuer Marcell saját egykori nyaralójából vásárolt bútorok, könyvek, makettek és fényképek mellett a gyűjteményt a Szarvasy Mihály műgyűjtő által letétbe helyezett, Breuer egykori New York-i irodájából és munkatársaitól származó tárgyak teszik Közép-Európában is egyedülálló gazdagság
úvá. A Breuer fia, Breuer Tamás által készített fényképek a világhírű építész családjának nyári hétköznapjait, de fontosabb építészeti munkáit is bemutatják.
A tárlat kurátora Kovács Dániel művészettörténész, a Breuer-gyűjtemény kurátora Sebestyén Ágnes Anna művészettörténész – mindketten a MÉM MDK muzeológus munkatársai. A kiállítás kísérő kiadványaként a MÉM MDK kiadásában magyarul és angolul is megjelenik a Brutalista építészet Magyarországon című könyv, Kovács Dániel szövegével és F. Tóth Gábor, a MÉM MDK fényképészének fotóival, valamint Sebestyén Ágnes Anna Breuer-gyűjteményt bemutató, magyar-angol nyelvű kötete. A két kiadvány a Walter Rózsi-villában is megvásárolható lesz.
