Újabb állomásához érkezett a Baumhorn Lipót építészre emlékező kiállítássorozat, mely a Szegedi Zsidó Hitközség és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ együttműködésében 2020 ősze óta zajlik. A tárlat első állomása egy szegedi köztéri kiállítás volt, majd Temesvárra, Muraszombatba és Budapestre a Holokauszt Emlékközpont Páva utcai kiállítóterébe is eljutott az Áhítatos építészeti formák – Baumhorn Lipót tervei a szegedi zsinagógához című kiállítás. Ezúttal Kisbér, az építész szülővárosa ad otthont az eseménynek, melynek helyi szervezője a Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány.
A megnyitón elhangzott Riez Gyula, az Alapítvány kuratóriumi elnökének beszéde, továbbá Iványiné Kele Márta, a Hegedűs Pál Helytörténeti Múzeum igazgatója, Koppány András, a MÉM MDK Kutatási Osztályának vezetője, és a Szegedi Zsidó Hitközség képviseletében dr. Pataricza Dóra történész, a kiállítás kurátorasszisztense köszöntője. Ezt követően dr. Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész kurátori vezetésén vehettek részt a szép számmal megjelent érdeklődők, akik között Sinkovicz Zoltán Polgármester Urat is köszönthettük.
Baumhorn Lipót születésének 160. évfordulóját két éve, a kiállítás kezdetekor ünnepeltük, idén pedig halálának 90. évfordulója az emlékezés apropója. Az építész életművén kívül a 120 éve tervezett Szegedi Új Zsinagóga adja a tárlat fő témáját.
A kiállítás megtekinthető 2022. január 24. – március 31. között a Hegedűs Pál Helytörténeti Múzeumban (2870 Kisbér, Angol kert 1.).
szöveg: dr. Oszkó Ágnes Ivett
fotó: Nyirkos Zsófia
