Két építész beszélgetett a rádióban: apa és fia, Gyuri és Bence. Annyira meghitt volt a beszélgetés, annyira egy húron pendültek, hogy azt éreztem, én is ott ülök mellettük.
Sajnos mostantól már csak Bencével beszélgethetek, mert Gyuri elment, örökre.
De nagyon itt él köztünk a műveivel és az emlékekkel, amit bennünk, barátaiban, kollégáiban, ismerőseiben hagyott.
Tudta, hogy tehetséges, de nem csinált ebből nagy ügyet. Nagyvonalú és kedves volt. Szerette az embereket és nagyon szeretett élni.
Tervtanácsi szereplései, megnyitói felértek egy költői esttel, merthogy költő is volt.
Zöldfülűként egyszer nagyon kedvesen rámköszönt a Várban. Majd’ elájultam. Azt gondoltam, biztosan összetéveszt valakivel, vagy csak úgy egyszerűen nagyon kedves mindenkivel. Az utóbbi abszolút igaz volt Gyurira, de később kiderült, hogy egyszerűen azt is tudta rólam, taknyos művészettörténészről, hol dolgozom. Építészeti eseményeken köszöntött, integetett. S nyugodtan mondhatjuk: minden érdek nélkül tette.
Kedves Gyuri!
Nyugodj békében!
Ritoók Pál