Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az memmdk.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Tura, Schosberger-kastély

Előtte-utána – egy kastély metamorfózisa

A turai kastély 1883-ban épült Bukovics Gyula tervei szerint báró Schosberger Zsigmond számára. A család először nyári tartózkodásra, majd 1917 után állandó lakhelyül használta. A II. világháború után általános iskola működött benne. Az iskola számára idővel új épületet emeltek, így 1973-ban az intézmény kiköltözött a kastélyból. 1980-tól kezdve több tulajdonos birtokában volt, hasznosítására több koncepció született, de egyik sem valósult meg. 2016-2020 között jelenlegi tulajdonosa átépíttette, szállodává alakíttatta.

Elődintézményünk, a Forster Központ Tudományos Főosztályának kutatói 2016-ban készítették el a kastély építéstörténeti tudományos dokumentációját és értékleltárát. Az alábbiakban bemutatunk néhányat munkatársunk, Hack Róbert akkori, és a szálloda megnyitása után, 2020 szeptemberében készült felvételei közül. A 2016-os külső felvételeket Bélavári Krisztina készítette.