Mi írtuk, rólunk szól

Megjelent a Műemlékvédelem folyóirat 2019/5-6. összevont száma, amelynek teljes anyaga a MÉM MDK Kutatási Osztályának tudományos munkáin, kutatásain alapul.

A lap köszöntőjében intézményünk igazgatója, Dr. Almássy Kornél a MÉM MDK jelenéről és jövőképéről ad rövid beszámolót.

A tudományos cikkek sorában Bartos György a pázmándi katolikus templom építéstörténeti kutatási eredményeit ismerteti, Fülöp András pedig az egerszalóki pinceházak történetét, illetve fejlesztési lehetőségeit mutatja be. Borossay Katalin Tállya település ismeretlen kápolnáit vette górcső alá, mely téma a készülő tállyai topográfia egy részét képezi.

Helyszíni kutatásaink eredményeiről két tanulmányban számolunk be: a szécsényi Benczúr-kastély kertjét Koppány András Klagyivik Máriával, a NÖF Nonprofit Kft. tájépítész munkatársával együtt kutatta, eredményeikről e számban olvashatnak. A dégi Festetics-kastély romosan is impozáns narancsházának kutatását Bartos György, Galamb Zsuzsanna és Koppány András végezte, a kutatás során a narancsház és a hozzá csatlakozó kertészház több építési periódusa is napvilágra került.

A most megjelent számban külön blokkot kapott a geszti Tisza-kastély és kertje, amely korábban soha nem képezte kutatás tárgyát. Galamb Zsuzsanna és Jankovics Norbert kétrészes tanulmányban ismertették a kastély építéstörténetét, valamint a levéltári, illetve helyszíni kutatásokon alapuló kutatási eredményeiket. A lapszám végén Galamb Zsuzsanna a nemrég műemléki védettséget elnyerő geszti Tisza-kripta rövid történetét is felvázolja. A kutatásban különböző társintézmények munkatársai is részt vettek:

Gerákné Árvai Zsuzsanna (NÖF Nonprofit Kft.) a kastélypark történetét mutatja be, Tarbay Anna Mária (Budavári Kft.) a festőrestaurátori kutatás során feltárt, részben 18. századi díszítőfestést ismerteti, míg Nádai Zsófia (Budavári Kft.) régészeti kutatása az építéstörténeti eredményeket egészíti ki.

A tanulmányokhoz a fotóanyagot részben a szerzők, részben Digitalizációs Osztályunk munkatársai, Bélavári Kriszta, Hack Róbert és Nagy Krisztina készítették.

 

A képre kattintva a tartalom elérhető: