Bartos György a Debreceni Református Gimnáziumban szerzett érettségije után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem – művészettörténet szakán szerezett diplomát. Szakdolgozati témája II. Ulászló magyar és cseh király ikonográfiája volt, de a Jagelló-korhoz pályafutása során többször is visszatért: konferenciákon, publikációkban számos izgalmas felvetés, eredeti ötlet fűződik a nevéhez.
Az egyetemi éveket megelőzően, előfelvételisként a katonaságot Hódmezővásárhelyen töltötte, ahol számos barátságot kötött, amelyek később szakmai fejlődésére is hatással voltak, és máig meghatározó szellemi inspirációt is nyújtanak neki. Együtt katonáskodott későbbi egyetemi évfolyamtársaival, majd kollégáival, Nemes András, Bor Ferenc és Szűcs György művészettörténészekkel, valamint Dénes József régésszel, akikkel mind a mai napig aktív szakmai kapcsolatot ápol.
A diploma megszerzését követően, 1985-ben az Országos Műemléki Felügyelőség Soproni Kirendeltségére került történész-művészettörténész kutató, falkutató állásban, ahol egyik első munkája a Stornó-ház és falképtöredékeinek kutatása volt. A soproni években részt vett a Gambrinus-ház falképeinek a feltárásban (Mentényi Klárával), a középkori eredetű, ma Erdészeti Múzeumként működő Esterházy-palota felújításának az utómunkálataiban, de számos városi polgárház és palota kutatása, mint például Széchenyi-Erdődy-palota (Sopron, Szent György utca 16.), az Új utca 4. alatti lakóház, az úgynevezett Töpler-ház (Sopron, Templom utca 22.) vagy a közelében álló Artner-palota (Sopron, Templom utca 18.) – ez utóbbi kettő Nemes Andrással – köthetőek a nevéhez. Sopron környékén a középkori eredetű, jelen formájában barokk fertőszéplaki római katolikus templom kutatása emelendő ki korai munkásságából, amit csak azért nem tudott szándékainak megfelelő színvonalon befejezni, mert a kirendeltség kiszervezte alóla az állványt…
Soprontól később sem távolodott el, a bencés, ismertebb nevén Kecske-templomot Sopronba visszajárva hosszú éveken keresztül kutatta. A Haris Andrea által szerkesztett Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon című tanulmánykötetben megjelent publikációja – „Megjegyzések a soproni ferences templom és kolostor építéstörténetéhez” címmel – komoly szakmai visszhangot és elismerést váltott ki.
1988-ban, Sopronból hazatérve munkáját az OMF székesfehérvári részlegén folytatta. Ekkor mélyedt el Székesfehérvár építéstörténetében, amelynek során részt vett a Szent István-székesegyház, a Szent Anna-kápolna, a Megyeháza, a Magyar Király Szálló, a Püspöki palota és sok-sok lakóház építéstörténeti és helyszíni kutatásában. Mára szinte nincs olyan épülete a belvárosnak, amellyel ne foglalkozott volna. A város múltjának megismerését feltáró, máig végzett munkásságát 2019-ben Székesfehérvár közgyűlése Érdy János-emlékéremmel tüntette ki.
Több mint 20 éve kutatja a székesfehérvári egykori koronázótemplom kőfaragványait, amelyek megmentésében, felmérésben, tudományos feldolgozásában elévülhetetlen érdemei vannak. 1995-ben, a Lux Géza-féle kőtárban tárolt faragványok veszélyeztetett állapotba jutottak. Bartos György az ott elhelyezett több mint 200 kőfaragványt ekkor Mentényi Klárával együtt felmérte, erőfeszítéseiknek köszönhetően menekülhetett meg és kerülhetett ideiglenes raktárba a kőanyag. A bazilika faragványai mellett összegyűjtötte és rendszerezte a városi és megyei ásatásokon előkerült, akkor a Szent István Király Múzeum pincéjében raktározott kőfaragványokat is. Az általa készített leltár máig az egyetlen releváns, szakszerű feldolgozása a megyei és városi kőfaragványoknak. Ezek feldolgozásából számos újszerű felismerére jutott, mint például az egykori Szent Imre-sír építészeti képének fölvázolása és közzététele. Átfogó szakmai tudását és vizuális memóriáját minden kollégája fontosnak tartja kiemelni. Fehérváron ő az, aki a szétszóródott, de összetartozó faragványokat és faragványtöredékeket a legbiztosabb kézzel azonosítja be és illeszti össze. Szintetizáló képessége nem csak a kőfaragványok kapcsán mutatkozik meg, hanem tágabb kontextusban is. Szakmájának minden részterületén egészen távolinak tűnő adatokat kapcsol érvényesen és találóan össze, a nemzetközi párhuzamok felmutatásával. Az egykori koronázótemplom faragványainak a kutatásában betöltött szerepét tekintve egyértelmű volt, hogy ő lett az Árpád-ház-program keretében, Székesfehérvár támogatásával létrejött Szent István Király Múzeum – Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely kőtárkiállításának egyik szakmai munkatársa és legfőbb tanácsadója. Az itt tavaly megnyílt Solium Regni – Az ország trónusa című állandó kiállítás Anjou-kori részének kurátora, de a bazilika románkori, 12. századi építészetét bemutató kiállításszekcióban is nélkülözhetetlen volt szakmai tudása és tanácsa.
Lokálpatriótaként, Káloz iránti elköteleződésből indult az első szabad önkormányzati választásokon, amelyet megnyerve 1990 és 1994 között a település polgármestere volt. A rendszerváltást követő évek voltak ezek, tele tenni akarással; ő is a jövőbe vetett bizakodással vágott neki a helyhatósági munkának. Olykor ma is fölemlegeti még, hogy nem sok falu mondhatja el magáról, hogy egyidőben a polgármestere és katolikus plébánosa is művészettörténész volt. A plébánost Szilárdfy Zoltánnak hívták. Az ő 75. születésnapjára készített tanulmánykötetebe írt publikációja A székesfehérvári XVIII. századi prépostsági templom berendezéseiről és Keresztelő Szent János fehérvári kultuszának néhány emlékéről címmel az egyik legkiválóbb tanulmányai közé tartozik.
Szülőfalujától és szűkebb pátriájától ezután sem szakadt el. A református és a katolikus egyház felkérésére számtalan Fejér vármegyei templom (többek között: Sukoró, református templom, Igar, református templom, Dinnyés, katolikus templom, Iszkaszentgyörgy, katolikus templom, Pákozd, katolikus templom) építéstörténeti, valamint falkutatása köthető a nevéhez. Egy időben a Dunántúli Református Egyházkerület zsinatának műemléki referense volt, és ennek keretében igyekezett műemlékes tapasztalatát a templomok javára fordítani. A megye templomait járva és kutatva lett figyelmes egy jellegzetes klasszicista templomtípus Fejér megyei halmozódására, valamint azok stílusbeli, tömeg és térformálásbeli hasonlóságaira. A művészettörténet-írás által kevés figyelemre méltatott klasszicista templomépítészet kutatásával ifj. Bibó István nyomdokaiba léptt.
Az önkormányzati kitérő után, 1995-ben az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ Kutatási Osztályára tért vissza, és ettől fogva folyamatosan a műemlékvédelem állami intézményeiben és annak utódszervezeteiben dolgozik. Rengeteg időt töltött és tölt még ma is terepen, elsősorban falkutatóként. Az ÁMRK-ban, majd ennek számos jogutódjában jó néhány kastély, mint pl. a fáji Fáy-kastély, a péceli Ráday-kastély, a pápai Esterházy-kastély vagy a dégi Festetics-kastély kutatójaként, társkutatójaként szerzett magának elismertséget. A fertődi Esterházy-kastély kutatásába a 2000-es évek elején kapcsolódott be, a több ütemben zajló munka során a kastélyegyüttes több épületrészének kutatásában vett részt.
Szívesen járt és jár még ma is Kelet-Magyarországra is. Sokat köszönhet neki jó néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei templom, így Márokpapi, Lónya vagy Tiszaszentmárton temploma is, de a mádi rabbiház (társkutató: Simon Anna) vagy a füzérradványi Károlyi-kastély is az ő kutatásai alapján újult meg.
Kiemelt jelentőségű volt pályáján a siklósi vár 2004-ben kezdődő falkutatása, (régész munkatársa Juan Cabello volt), amelynek során tisztázta és pontosította a vár építéstörténetét. A homlokzati falkutatás során számtalan gótikus és reneszánsz kőfaragványt azonosított és bontott ki, így például egy oroszlán-címeres töredéket, vagy a gótikus zárterkély újabb faragványait. Eredményeit több tanulmányban publikálta. A kutatás, de talán egész eddigi pályájának legfelemelőbb pillanatának a várfalból kibontott gótikus Vir dolorum-relief megtalálását tartja. E munkájának elismeréseként 2023-ban a Siklósi Vár és Múzeumbaráti Kör Örökség-díját vehette át.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kutatási Osztályának a munkatársaként, ahonnan tavaly év végén vonult nyugdíjba, olyan munkák köthetőek a nevéhez, mint a budai vár Táncsics u. 9. alatti – a középkori Kammerhof telkén álló – Táncsics-börtön és lőportár, vagy a 13. századi bélapátfalvi ciszterci apátság renoválásához kapcsolódó építészettörténeti kutatás és megfigyelés. Kutatói részvétele egyik helyszínen sem véletlen, hiszen kitűnő meglátásai vannak akkor is, ha egy régészeti feltáráshoz hívják, ahogy ezt székesfehérvári ásatásokon is rendszeresen megtették és megteszik még ma is a régész kollégák.
A pályán eltöltött évtizedek alatt mindvégig megmaradt benne a szakmája iránti alázat, soha nem személyes ambíciói, hanem a múlt megismerése izgatta. Derűs személyisége, nyugalma, humora, a másikra való odafigyelése és önzetlensége olyan kincs, amelyet minden közösség nagyra becsül, legyen a partnere építész, kivitelező vagy egy építkezésen dolgozó segédmunkás. Hivatásszeretete egyetemi oktatótevékenysége (ELTE BTK Művészettörténeti Intézet) során is olyan meggyőző és hiteles, hogy nem egy diákját nyerte meg a műemlékvédelem hivatásának.
Bartos György neve alatt a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tervtárában jelenleg 118 db kutatási dokumentációt(!) találunk, de a lista messze nem teljes, a tervtár anyaga jelenleg is feldolgozás alatt áll. Bartos György József 2023. év végén vonult nyugdíjba, de tudására továbbra is számítunk.
Szívből gratulálunk a díjhoz!