Finta József (1935 – 2024)

Finta József építészre, az MTA és az MMA napokban elhunyt tagjára emlékezünk

Finta József hazai és külföldi szállodák megalkotójaként vált közismertté, de számos lakóház és jelentős középület tervezése is a nevéhez fűződik, nem beszélve a magyar építészetről és különösen Budapest fejlesztéséről írott esszéiről. Verseivel kötetekben és festői-grafikusi munkáival számos kiállításon lehetett találkozni.

Az 1935-ben Kolozsvárott született Finta József az erdélyi Kalotaszegen szívta magába az első meghatározó benyomásokat. 1944-ben családjával Budapestre menekült. A budapesti műegyetemen Weichinger Károlynál diplomázott. Fintát a LAKÓTERV akkori igazgatója hívta dolgozni a nagy állami tervezőirodába. Janáky István pedig azonnal felvette a Mesteriskolába.

A LAKÓTERV-ben először Zilahy István rendkívül jó hangulatú műtermében dolgozott. Pályája első éveiben Kaszta Dénessel több tucat városrendezési tervpályázaton gyakran nyert el első vagy második helyezést.

Mesteriskolás munkája volt az 1965-ben befejezett dunaújvárosi Garzonház. Ezt egyre nagyobb léptékű művek követték. A salgótarjáni városkép meghatározó eleme lett a Finta által szellemesen formált Pécskő Áruház (1969).

Az egykori Hotel Duna Intercontinentalt, (ma Hotel Mariott) 1969-as elkészülte után egyszerre dicsérték és hevesen kritizálták. A Finta által tervezett szállodák sorát a mára lebontott budapesti Hotel Volga (1970), a pozsonyi Hotel Bratislava (1974), a brnói Hotel Voronyezs (1979), a budapesti Hotel Forum (1981), a Hotel Buda Penta és Hotel Novotel (1982), valamint az utóbbihoz kapcsolódó Budapest Kongresszusi Központ (1984), a váci utcai Hotel Taverna (1985), a Dózsa György úti Hotel Liget (1990) és az Erzsébet téri Grand Hotel Corvinus Kempinski (1992) folytatta.

Finta József – Fekete Antal, Finta Stúdió: Az Erzsébet téren felépítendő Nemzeti Színház tervpályázatára beadott makett, 1996. A makett jelenleg a MÉM MDK által a Pesti Vigadóban rendezett Sosemvolt Budapest című kiállításon látható.Finta számos nagyszabású irodaházat és középületet is tervezett. A teljesség igénye nélkül ezek közé tartozik a váci utcai Hotel Tavernával szemközti egykori Nemzetközi Kereskedelmi Központ (1985), a salgótarjáni Megyei Könyvtár (1988) és a budapesti József Attila utca sarkán emelt irodaház (1989).

A LAKÓTERV-ből való kiválás után 1995-ben saját építész stúdiót alapított Finta és Társai néven, amely az azóta eltelt évtizedekben is igen jelentős megvalósult művekkel büszkélkedhet. A Stúdió keretei között fejeződött be a Szabadság téri Bank Center (1995), a BME-ELTE Informatikai épülete (1997), az Országos Rendőrkapitányság Teve utcai palotája (1997), a Vasudvar iroda- és üzletház (1997), a százhalombattai református templom (1999) és a West End City Center bevásárlóközpont (2000) építése.

Finta József munkásságát 1965-ben és 1975-ben Ybl-díjjal, 1970-ben Állami-díjjal, 1982-ben Pro Urbe díjjal, 1996-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagjává választotta. 1994-ben lett az MTA rendes tagja. A Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagja volt.

Finta József lenyűgöző rajztudásához rendkívül széleskörű műveltség társult. Kedves és szellemes társalgó volt, kitűnő humorérzékkel, gyakran megnyilvánuló iróniával és talán még annál is erősebb öniróniával.

Kedves József, hiányozni fogsz! Nyugodj békében!

 

Ritoók Pál