A május 18-i megnyitó esemény szándékosan a Múzeumok Világnapjára esett jelezve, hogy az addig kiállítóhellyel nem rendelkező Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végre saját helyszínen is bemutathatja gyűjteményét és kapcsolatba kerülhet a nagyközönséggel.
Ennek igyekeztünk is eleget tenni: az elmúlt évben több könyvbemutatóra, kerekasztalbeszélgetésre és konferenciára, szakmai és nagyközönségnek szánt előadásra került sor a villa falai között. A számos kurátori tárlatvezetés alkalmával új kapcsolatok születtek nemcsak más intézmények kutatóival, de építészek, kivitelezők leszármazottaival is, gazdagítva azt a tudást, amivel eddig rendelkeztünk a házban lakókról, a házat építőkről, a korszak nagy tervezőiről és a harmincas évek pezsgő Budapestjéről. Folyamatosan érkeznek hozzánk útmutatásért, jó példákért olyanok, akik a korszakban épült házban élnek, és szeretnék azt méltón megőrizni.
A MÉM MDK célja a múltbeli és kortárs építészet társadalmi beágyazottságának erősítése. Kiállításainkon, szakmai és közönség-rendezvényeinken azon dolgozunk, hogy elősegítsük az épített környezet jobbításáért kialakuló párbeszédet. A Walter Rózsi-villa első éve ennek megalapozásáról szólt, és munkánkat a jövőben is ez határozza meg.
A villa Színtér és Lakótér: Modern lakóházak Magyarországon 1928–1945 című nyitókiállítása meghosszabbítva jövő év tavaszáig várja a látogatókat.
A Walter Rózsi-villa nyitókiállításának kurátorai
Ritoók Pál vezető kurátor
Magyaróvári Fanni Izabella és Sebestyén Ágnes Anna kurátorok
fotó: Wachsler Vica