A sárospataki születésű Valter Ilona az egyik utolsó képviselője volt az egykori Országos Műemléki Felügyelőség Tudományos Osztálya azon generációjának, amelynek tagjai kevéssel az intézmény megalapítását követően, még a Dísz téren kezdték meg a hazai műemlékek megóvására irányuló, élethosszig tartó tevékenységüket. Munkássága a középkori Magyarország építészetének rendkívül széles spektrumát ölelte fel, néhány igazán fontos emléket is érintve, pályafutása során pedig az 1950 utáni időszak hazai régészetének és műemlékvédelmének meghatározó alakjaival került kapcsolatba. Az ELTE régészeti tanszékén László Gyula egyengette pályáját, eleinte a településtörténeti kutatások felé terelve hallgatóját; így történt, hogy Valter Ilona szakdolgozata után doktori disszertációját is a szülővárosához közeli Bodrogköz településtörténetéről írta. Egyetemista korában, az OMF-ben dolgozó Kozák Károly jóvoltából részt vett a sümegi vár ásatásán, majd, mielőtt a műemléki hivatalhoz került volna, két éven át a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban dolgozott. Ekkor írta élete első publikációját az ácsi református templom feltárásáról, amely az OMF Tudományos Osztályát vezető Entz Géza tetszését is elnyerte, és megnyitotta az ifjú régész előtt a műemléki hivatal kapuit.
Valter Ilona 1964. január 1-jén került az OMF-hez két egykori hallgatótársát, Czeglédy Ilonát és Sándor Máriát követve. Első munkája a bélapátfalvi ciszterci apátság kutatása volt, ahol az építészek közül Rados Jenővel dolgozott együtt. Közös munkájukra tiszteletteljes derűvel emlékezett vissza: „Nagyon féltem a vele való munkától, de aztán annyira összebarátkoztunk, hogy szombat délutánonként mindig el kellett mennem a Rados családhoz, a felesége mindenféle uzsonnával várt, és minden héten be kellett számolni a professzor úrnak, hogy mi volt Bélapátfalván.” A bélapátfalvi ásatást követően számos további, a ciszterci rend hazai emlékeit érintő megbízásban részesült. Pásztón a kolostor maradványainak feltárását és bemutatását a teljes középkori eredetű műemlékegyüttes helyreállítása követte. A szentgotthárdi apátság feltárására két évtizeddel a rendszerváltást megelőzően, a bátaszéki munkára pedig 1994 és 2000 között került sor. Mindeközben az Árpád-kori falusi templomok is bekerültek tudományos látókörébe, különös tekintettel a Dunántúl téglatemplomaira, amely emlékanyag 1998-ben megvédett kandidátusi disszertációjának is a témájául szolgált. Ezzel nagyjából egy időben, miután felmerült a zsámbéki premontrei prépostsági templomrom újabb helyreállításának szükségessége, az 1986 és 1991 között zajló hitelesítő ásatás heroikus munkáját ugyancsak Valter Ilona vezette. 1990-ben kezdett a jáki bencés apátsági templom környezetének ásatásán dolgozni, majd örömmel követte nyomon az épület évtizedekkel későbbi régészeti feltárását.
A műemlékektől és az építészettörténettől nyugdíjba vonulását (2000) követően sem távolodott el. 2002 és 2016 között a Műemlékvédelem folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. Élete utolsó éveiben pedig kötelességének érezte, hogy pályafutásának meghatározó kutatásait lezárva, monografikus kötetek formájában foglalja össze a középkori Pásztóval, a bátaszéki ciszterci apátsággal, valamint a zsámbéki templomrommal kapcsolatban, évtizedeken át felhalmozott tudásanyagot.
Nyugodjék békében Valter Ilona!
Forrás: „Magyarországon a focihoz és Zsámbékhoz mindenki ért”. Interjú Valter Ilona régésszel. Enigma, 30. 2023. No 117. 5–47.