Barry Bergdoll a New York-i Columbia Egyetem Meyer Schapiro Építészettörténet Professzora, a Pritzker-díj nyolcfős zsűrijének tagja, és korábban hét éven keresztül dolgozott a Museum of Modern Art Philip Johnson főkurátoraként. Magyar szempontból legfontosabb munkái közé tartozik a Breuer Marcell építészetéről Jonathan Massey-van közösen szerkesztett, úttörő munka, a Marcel Breuer: Building Global Institutions. Meghívását emellett az indokolta, hogy jelenleg az építészeti kiállítások történetét kutatja – a megújuló MÉM MDK számára, úgy gondoltuk, ez is fontos tanulságokat tartogathat.
A professzor felkérésünkre két előadást tartott Magyarországon. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékével együttműködésben, 2023. március 20-én a BME K épületének nagyelőadójában „Marcel Breuer and the Invention of Heavy Lightness” címmel tartott teltházas előadást. Szabó Levente, a Közép Tanszék tanszékvezetőjének bevezetője után érdekfeszítő bepillantást kaptunk a Breuer-kutatásba munkásságának evolúciójáról, a világhírű csővázas székektől a hatvanas-hetvenes évek markáns betonépületeiig.
A másnapi eseményeknek a MÉM MDK kiállítóhelye, a Walter Rózsi-villa adott otthont. Itt Bergdoll professzor először fiatal magyar építészekkel találkozott, akik az építészet és kiállítás hívószavához tartozó friss munkáikat, felvetéseiket mutatták be neki. A prezentálók között szerepelt az Architecture Uncomfortable Workshop, a Bivak, a Fuzzy Earth, a GubaHámori, valamint a Paradigma Ariadné képviselője, illetve Weiszkopf András is.
Dr. Almássy Kornél, a múzeum igazgatójának üdvözlő szavai után ezt követte a második előadás a Walter Rózsi-villában „The Paradoxical History of Exhibiting Architecture: Challenges and Potentials.” Az érdekfeszítő elbeszélés Bergdoll készülő könyvének fejezetein keresztül mutatta be építészet és kiállítás kapcsolatának történetét a 18. századtól napjainkig.
Az előadások közötti időben Bergdoll professzor Ritoók Pál és a Múzeumi Osztály munkatársainak vezetésével meglátogatták az Árkay Aladár tervezte fasori református templomot, és megnézték a helyreállított Walter Rózsi-villát és kiállítását is. Emellett ellátogattunk Breuer Marcell szülővárosába, Pécsre, ahol a Modern Magyar Képtárban Várkonyi György művészettörténész tartott vezetést a csoportnak, a Zsolnay Negyedet pedig Getto Katalin építészeti kritikus, esztéta és Fekete Dénes képzőművész mutatta be, akik a hamarosan nyíló Breuer-kiállítás koncepcióját is ismertették. Emellett megnéztük Forbát Alfréd és Molnár Farkas egy-egy pécsi épületét, valamint a Weichinger Károly tervezte pálos templomot.
Bergdoll professzor két előadásáról a MÉM MDK Digitalizációs Osztályának munkatársai készítettek felvételt, amelynek első részét alább megtekinthetik.
Kovács Dániel