Az intézményes magyar műemlékvédelem megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk előkészületei során – a Műemlékvédelmi Dokumentációs Osztály és a Digitalizációs Osztály közreműködésével – interjúsorozatot indítottunk, amelynek keretein belül a műemlékvédelemben tevékenykedő kollégákat kérdezzük emlékeikről, tapasztalataikról, a szakterülettel kapcsolatos meglátásaikról. Ezekből a beszélgetésekből állt össze a tárlaton bemutatott, azóta a MÉM MDK YouTube-csatornáján is elérhető kisfilm, továbbá az Enigma művészetelméleti és tudománytörténeti folyóirat most megjelent, 113. számát is a témának szentelhettük.
A kötetben egy rövid bevezető után hat szerkesztett, lábjegyzetelt és illusztrált mélyinterjú kapott helyet. A megszólalók különféle szakterületek jeles képviselői, akik több évtizedes műemlékes múltjuk személyes vonatkozásairól vagy általános jellegű kérdésekről is bölcsen, szórakoztatóan nyilatkoztak. Művészettörténész, régész, restaurátor, építész, statikus és gyűjteményvezető idézi fel az Országos Műemléki Felügyelőség és utódintézményei legendás vagy elfeledett alakjait, feltárva a kapcsolati hálót, a döntéseket befolyásoló körülményeket, illetve számos tanulságos történet hangzott el a nagy elhivatottsággal végzett közös munkáról.
Az interjúsorozattal, amelyet a jövőben is folytatunk, elsősorban a műemlékvédelem utóbbi több mint fél évszázados történetének tudományos feldolgozásához igyekszünk hozzájárulni. A beszélgetések során rögzített felvételek, valamint azok leiratai idővel a Tudományos Irattár Lymbus csoportjában válnak kutathatóvá.
F. Dóczi Erika – Kovács Gergely
fotó: Nagy Krisztina