A Walter Rózsi-villa 2022. május 18-án, a Múzeumok Világnapján nyitotta meg kapuit a MÉM MDK első önálló kiállítóhelyeként. Az 1968-ban megalapított Magyar Építészeti Múzeum ezzel először léphetett önállóan a nyilvánosság elé és mutathatta be végre saját helyszínén gyűjteményének válogatott darabjait. A villa első kiállítása az 1936-ban Fischer József építészeti és Pécsi Eszter statikai tervei alapján épült és 2020–2022 között rekonstruált házat vette alapul fő kiállítási tárgyként. Ennek megfelelően a kiállítás a hazai modern lakóház-építészetet mutatta be a villa tereinek eredeti funkcióiból kiindulva, a modernizmus egyes hívószavai mentén. Így a villa tervezői, építtetői és tágabban a modern magyar lakóház-építészet állt a tárlat fókuszában.
A két év alatt számos programot, kerekasztal-beszélgetést, előadást, könyvbemutatót és egyéb eseményeket szervezett az intézmény a villába. Mindemellett olyan nemzetközi hírű szakembereket is vendégül láthattunk a villa falai között, mint például Barry Bergdoll (művészettörténész, a Columbia Egyetem professzora), Botár Olivér (művészettörténész, Moholy-Nagy László egyik legjelesebb kutatója), Valeria Carullo (a londoni Royal Institute of British Architects fotókurátora) vagy Juliet Kinchin (művészettörténész, korábban a New York-i MoMA kurátora). Emellett folyamatosan zajlottak kurátori és esetenként szubjektív tárlatvezetések, valamint építészirodák, hazai és külföldi egyetemi csoportok, illetve iskolás csoportoknak tartott bejárások, valamint múzeumpedagógiai foglalkozások.
A kiállítás március 17-i zárását megelőző két hétben finisszázs programok kerülnek megrendezésre – a részletekről hamarosan.
Sebestyén Ágnes Anna
a Színtér és Lakótér című kiállítás egyik kurátora