150 éves a magyar intézményes műemlékvédelem

1872 április 4-én Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter létrehozta az első magyar műemlékvédelmi szervezetet, a Műemlékek Ideiglenes Bizottságát.

Több évtizede folyó társadalmi összefogásból, egyéni kezdeményezésekből indult ki a nemzeti értékek megőrzésére irányuló törekvés, melyet 1858-tól az MTA Archeologiai Bizottság vett szárnyai alá. Céljuk egy országos bizottság felállítása volt. A beterjesztett műemléki törvényjavaslatokat ekkor még nem fogadta el az Országgyűlés, csak az 1872-ben az Ideiglenes Bizottságot létrehozó rendelet születhetett meg. Az előadó, más szóval szakmai irányító, Henszlmann Imre régész-művészettörténész, az elnök Szalay Ágoston királyi táblai tanácselnök, az elnökhelyettes Hegedüs Candid Lajos jogász, az építész pedig Schulek Frigyes lett.  Feladatuk, amint az alul látható miniszteri értesítésben is olvasható „…a magyarországi történelmi műemlékek felkutatása, osztályozása és lajstromozásuk…” volt. Mindemellett e szervezet fontos feladatának tekintette a tudományos munkáját támogató „rajztár” és könyvtár létrehozását, melyek a MÉM MDK gyűjteményeinek, a műemlékvédelmi szakmunkáknak, valamint a tudományos kutatásoknak nélkülözhetetlen alapját képzik ma is. Képválogatásunk a korai iratokból és beszerzésekből szemezget.

 

összeállította a MÉM MDK Dokumentációs Osztálya