Sátoraljaújhely nem tartozik a közkedvelt turista-célpontok közé, pedig a városka – mely 1950-ig Zemplén vármegye székhelye volt – kiváló bázisa lehet egy csillagtúrának. Ez egyrészt a Bodrogköz déli résznek bejárásához, vagy az északi, ma már Szlovákiához tartozó északi rész és annak közvetlen szomszédsága számos látnivalójának (köztük II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a közelmúltban pompásan helyreállított borsi kastély, a nagykövesdi vár, a zempléni földvár, bodrogszentesi, a nagytoronyai, a kisbári román stílusú templomok, vagy a leleszi gótikus premontrei kolostor) megismeréséhez, másrészt a Sátoraljaújhelytől északra eső Hegyköz (Felsőregmec, Füzérradvány, Füzér), vagy éppen Tokaj-Hegyalja bejárásához szolgálhat kiindulópontul. Mindezek mellett maga, az 1261-ben alapított település is számos, azonban a nagyközönség előtt alig-alig ismert látnivalót kínál.
A trianoni döntés következtében a város periférikus helyzetbe kényszerült, emiatt a Belvárosban mintha megállt volna az idő: a hangulatos Kossuth utca zömmel historizáló, egyemeletes lakóházainak sora ma is a 19-20. század fordulójának hangulatát idézi fel. Külön figyelemre méltó a sok kicsi, kovácsoltvas mellvédű erkély.
A Kossuth utcán áll a 1768-ban emelt egykori Vármegyeháza, melyben ma is megtalálható Zemplén vármegye egykori levéltára (ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik fióklevéltára). Aki teheti, ne hagyja ki ezt sem, egyedülálló élményben lesz része: a látogató bepillanthat a raktárba, ahol varázslatos, eredeti, barokk kori állapotokat talál, itt dolgozott egykor Szirmay Antal és Kazinczy Ferenc is.
Meg kell említenünk a Dózsa György úton álló Kazinczy Ferenc Múzeumot is. Ez a múzeum elsősorban természetrajzi gyűjteményéről híres, de itt láthatóak a jelenleg is régészeti feltárás alatt álló várból származó leletek is.
Sátoraljaújhely maga is része Tokaj-Hegyalja történelmi borvidékének. Erre emlékeztet a vasútállomás szomszédságában álló, 1913-ban Thoroczkai Wigand Ede tervei szerint épített szecessziós „Bortemplom”, hatalmas pincéivel és erdélyi templomokat idéző, galériás, négy fiatornyos sisakkal koronázott, karcsú tornyával. Ha már a borról van szó, érdemes felkeresni a Belvárostól keletre eső Zsólyomka patak szűk völgyének igen hangulatos pincesorát is.
Különleges látnivaló a Szárhegyen álló, a trianoni döntésre emlékeztető, teljesen csak 1938-re kiépített, 14 stációból és egy kápolnából álló Magyar Kálvária.
A várost egykor egy különleges hangulatú kisvasút szelte át. A kisvasút ezen szakasza eredetileg a Szabolcs megyei Balsától (a Balsa és Kenézlő közötti híd 1944. évi felrobbantása után a kenézlői Tiszaparttól) Füzérkomlósig szállította az utasokat. Sajnálatos módon a vasútvonalat 1980-ban felszámolták, csak egy rövid oldalága maradt fenn, mely Pálháza és a kőkapui Károlyi kastély között közlekedik ma is, a kirándulók legnagyobb örömére.
Mielőtt Sátoraljaújhely két legrégebbi nevezetességére térnénk, meg kell említenünk a ma már a városhoz tartozó, Kazinczy Ferenc által elnevezett Széphalom két nevezetességét is. A Kazinczy utca keleti oldalán elterülő parkban áll Kazinczy Ferenc 1873-ra elkészült neoklasszicista emlékcsarnoka. Az emlékcsarnokban kis kiállítás van, melyen többnyire a Kazinczy család személyes emléktárgyai tekinthetőek meg. A parkban, az emlékcsarnok közelében található Kazinczy Ferenc és neje, Török Sophie sírja.
Ugyanebben a parkban áll a 2008-ban, Radványi György tervei szerint épített Magyar Nyelv Múzeuma. Mind az épület, mind a benne található egyedülálló gyűjtemény megtekintése élményt nyújt.
István ifjabb király (a későbbi V. István) 1261-ben kiváltságokkal látta el a sátorelei vendégtelepeseket (hospites de Satureleu). A kiváltságokat tartalmazó oklevél 1291. évi átírása már a sátoraljaújhelyi vendégek (hospites de Saturalia Wyhel) kérésére történt, nem kétséges tehát, hogy a Sátorelő és a Sátoraljaújhely név ugyanazt a települést takarja. De miért Újhely?
Az Árpád-kor derekán az ország több pontján, különösen a vadban gazdag erdőségek területén levő királyi birtoktömbökön a vármegyéktől független szervezeteket alakítottak ki. Ezek egyike volt a királyi udvarhelynek helyet adó, 1201 óta városi kiváltságokkal rendelkező (Sáros-)Patak körül kialakított, először 1219-ben említett Pataki erdőispánság. Sátorelő ezen erdőispánság területén jött létre, vendégek tervszerű betelepítésével, tehát Sátoraljaújhely Patakhoz képest új hely. Az erdőispánság részeként építették fel – talán még a tatárjárás előtt - Patak várát. Ez a vár azonban nem azonos a közismert sárospataki várral, mely csak a 16. században épült, hanem ez a vár az, melynek régészeti feltárása évek óta folyik a sátoraljaújhelyi Várhegyen. Az erősséget sokáig párhuzamosan Patak, vagy Újhely várának nevezték. A vár 1261-ben már bizonyosan állt, ugyanis várnagyát az oklevélben megemlítik. Elképzelhető, hogy a tatárjárás idején megsérült, hiszen 1262-ben építkeztek benne.
A vár sokáig királyi birtokban volt, sőt 1264-ben az ifjabb király családja itt húzta meg magát az ifjabb királlyal háborúban álló IV. Béla leányának, az apja oldalán álló Anna hercegnőnek seregei elől, de így is fogságba estek.
Bár a Pataki erdőispánság 1323 körül megszűnt, a vár – egy kis megszakítással – 1390-ig királyi birtokban maradt. Ekkor Zsigmond király elcserélte Perényi Miklós szörényi bán Krassó megyei Érsomlyó váráért. A Perényi család ezen ága 1428-ban kihalt, a király pedig a következő évben a várat a Pálóciaknak adta. Az utolsó Pálóciak elestek a mohácsi csatában, Újhely várát pedig Perényi Péter foglalta el. A vár rövid időre a Szapolyai-párt kezére került, de Perényi hamarosan visszafoglalta. Az erősség valószínűleg a két király közti háború áldozatául esett, 1538-ban már rom volt. Jó tíz évvel ezelőtt helyét már csak terepalakulatok jelezték, de az utóbbi években a Ringer István vezette régészeti feltárás egyre több részletét hozza napvilágra. Építész: Albert Tamás.
Végül meg kell emlékeznünk Sátoraljaújhely szakrális emlékeiről is. A város középkori, Szent Márton plébániatemploma elpusztult. Az ennek helyén álló jelenlegi, Szent István király tiszteletére emelt római katolikus templom 1860-ban épült.
A középkorban két kolostor is állt a településen. Az 1324-ben már létező, 1546-ban megszűnt Szent István király ágostonos (vilhelmita) kolostornak még a helye is feledésbe merült, azonban az 1258-ban alapított Szent Egyed pálos kolostor és annak temploma – ha erősen átépítve is – ma is megvan. A két – sokszor egymással is pereskedő – kolostorról szóló középkori adatok többnyire a javukra tett végrendeletekről szólnak. Az épületegyüttest a pálos remeték 1578-ban végleg elhagyták, Alaghy Menyhért 1626-bal le is romboltatta. A pálosok 1638-ban tértek vissza, s hozzákezdtek a templom és a kolostor újjáépítéséhez. A frissen rekatolizált I. Rákóczi Ferenc 1675-re felépíttette a templomhajó déli oldalához kapcsolódó Rákóczi-kápolnát, itt helyezték örök nyugalomra az előző évben a vallási villongásoknak áldozatul esett Csepellényi György pálos szerzetest.
1679 után készültek el a templom boltozatának stukkódíszei, 1716-17-ben készültek el a stallumok, 1716 és 1721 között a káprázatos főoltár (Stőcius János György lőcsei szobrász műve) 1716 és 1736 között a pompás berendezés további elemei. A középkori részletek eltűntek, ma már csak néhány gótikus elem látható a déli kerengőfolyosón és a tornyon. II. József a pálos rendet feloszlatta, végül 1789-ben a piaristák kapják meg az épületegyüttest, akik a rend legújabb kori feloszlatásáig használták azt.
Simon Zoltán
Irodalom:
Csorba Csaba: Sátoraljaújhely 1261-1986. Sátoraljaújhely, 1986.
Gergelyffy András: A sátoraljaújhelyi volt pálos templom és rendház feltárásáról. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 18. (1980)
Joó Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
fotó: Nyirkos Zsófia, F. Tóth Gábor
