Történt egyszer, hogy egy régi, kedves barátom a családjával egy, a bel- és külföldi turisták által közkedvelt, látnivalókban gazdag városunkba utazott néhány napra. Utóbb elpanaszolta, hogy miután kifogytak a látnivalókból (néhányba be se jutottak), utolsó napjaik kényszerű eseménytelenségbe fulladtak. Csodálkoztam, hiszen annyi látnivaló van a környező falvakban, miért nem nézték meg azokat is? Mint kiderült, nem tudtak róluk.
Sajnos, ez egyáltalán nem egyedi eset. Igaz, hogy a belföldi turizmus jelentősnek mondható,– különösen e járványsújtotta időkben – mégis, a belföldi turizmus célpontjai döntően néhány üdülőkörzetre (pl. Balaton, egyéb neves fürdőhelyek), vagy közismert nagyvárosokra (Sopron, Pécs, Eger, Debrecen, Szeged stb.) korlátozódnak, de még ott sem érintenek minden lehetséges látnivalót – hiszen sokszor nem is tudnak azokról.
A lehetséges látnivalók jelentős részét az épített örökség elemei alkotják. Ezek az elemek a római kortól napjaink értékes építészeti alkotásaiig igen széles skálát kínálnak, ahol mindenki megtalálhatja a számára esztétikai élményt nyújtó objektumokat, melyek felkeresése üdítően színesítheti a lehető legaktívabban töltött pihenés napjait is. Ez természetesen nem csupán az említett közkedvelt célpontokra vonatkozik! E közkedvelt célpontok bázisként felhasználva kiindulópontjai lehetnek a közelebbi és távolabbi környék látnivalóinak felfedezéséhez, sőt, ez kiegészíthető az oda- és visszafelé vezető út által érintett látnivalók felkeresésével is. Ez utóbbi esetben érdemes kisebb-nagyobb kitérőket is beiktatni. Meg fognak lepődni: sokszor a legeldugottabb kis falvakban is csodákat láthatnak, hiszen éppen e falvak viszonylagos elszigeteltségének köszönhető, hogy ezek egyáltalán fennmaradtak.
Jártak már Önök Lónyán? Hát Szalonnán? Tarnaszentmárián? Esetleg Velemérben? Ígérem, ha egyszer eljutnak oda, nem fognak csalódni.
Sorozatunk célja az, hogy röviden bemutassuk az ország „rejtett” kincseit azoknak, akik mindeddig nem látták azokat. Műemlékvédelmi intézmény lévén elsősorban az épített örökség emlékeire kívánjuk felhívni a figyelmet, azok közül is a kevésbé ismert helyszínekre. Segítségünkre lesznek ebben Intézményünk gazdag gyűjteményeinek ritkán látott darabjai is. Mindannyiunk örömére szolgálna, ha e kis virtuális körutazás is elősegítené országunk megismerését, s új híveket szerezhetnénk közös örökségünk védelmének.
Intézményünk nevében: Simon Zoltán
A pácini kastély
Utunk kiindulópontja Borsod-Abaúj Zemplén megye legkeletibb sarka, az egykor Zemplén megyéhez számított Bodrogköz déli fele. A Bodrogköz meglehetősen eldugott vidéknek számít, viszonylag kevés turista látogat el ide, így az itteni látnivalók is kevéssé ismertek a nagyközönség előtt.
Pedig a terület bővelkedik történelmi emlékhelyekben, bár ezek egy része még nincs is feltárva. Ez a vidék a Honfoglalást közvetlenül követő időszakban kiemelten fontos szerepet tölthetett be, hatalmi centrum lehetett, erről tanúskodnak a környéken sűrűn előkerült honfoglaláskori leletek, melyek közül kiemelkedik a karosi temető anyaga. Karos településen színvonalas látogatóközpont fogadja az érdeklődőket, ahol nem csupán a leleteket mutatják be, hanem a Honfoglalás korának mindennapi életét is.
Kevesen tudják például azt, hogy Révleányvár település egy valóban létező, ám mindeddig feltáratlan, ismeretlen történetű várról kapta a nevét. A vár helyét jelző sáncok ma is megtalálhatóak a faluban.
Bizonyosan középkori eredetű templomok találhatóak Zemplénagárdon, Cigándon, Vajdácskán, ezekben azonban mindeddig nem történt műemléki kutatás, így középkori mivoltukról egyelőre csak okleveles források, alaprajzi, tájolási jellemzőik árulkodnak. E vidéken található viszont az ország egyik legszebb román kori temploma, a karcsai református templom, melyre később még részletesebben is visszatérünk. Most azonban egy másik jeles emlék, a Pácinban álló reneszánsz Mágocsy-kastélyt szeretnénk bemutatni.
Pácin falu középkori történetéről nem sok információnk van. Valószínűleg a felhévízi keresztesek tokaji uradalmához tartozott, mely ismeretlen időpontban csere útján került Zsigmond király birtokába. Zsigmond 1398-ban újabb cserével továbbadta azt Debrői Istvánnal és rokonainak.
1427-ben a király a korábban Debrőitől elkobzott Tokajt és tartozékait - köztük Pácint - Brankovics György szerb despotának adta. A falu 1435-ben Brankovics tállyai várnagya, Geszti László kezében tűnik fel. 1440-ben I. Ulászló a következetesen a gyermek V. László pártján álló Brankovicstól elvéve Szerdahelyi Miklósnak adta, de az hamarosan visszakerülhetett Brankovics birtokába, mert 1443-ban már ő adta át Kistárkányi Dénesnek és testvéreinek. Az adományt I. Ulászló is megerősítette.
Az 1450-es években a huszita zsoldosok által megszállt tokaji várat Hunyadi János pénzért váltotta ki, majd örökítette át fiának, Mátyásnak. A király 1459-ben elzálogosította, majd 1461-ben örökbe adta Tokaj várát és uradalmát – benne Pácinnal – Szapolyai Imrének, Miklósnak és Istvánnak. A Szapolyai birtoklás idrjén a falu részben a tállyai, részben pedig a regéci vár uradalmához tartozott, de Tállya várának pusztulása után végképp Regéchez számították.
A regéci várat és uradalmát 1541-ben Serédy Gáspár, majd 1560-ban Alaghy Bekény János és fivérei kapták meg, de fivéreit kizárva csak János birtokolta. Alaghy János 1567-ben bekövetkezett halála után a regéci uradalmat kiskorú leánya, Judit örökölte, akinek nevében gyámja, Mágocsy Gáspár irányította azt. Saját gyermeke nem lévén, Mágocsy 1580-bn unokaöccsével, Andrással házasította össze Alaghy Juditot, s segítséget nyújtott nekik a pácini kastély felépítéséhez. A kastély 1581-ben készült el, ebből az alkalomból egy ma is látható Mágocsy-címeres kő emléktáblát helyeztek el a bejárati ajtaja felett. Az emléktábla részben magyar nyelvű szövegében megemlékeztek Mágocsy Gáspár támogatásáról is.
A kastély első formája egy észak-déli tengelyű szabálytalan téglalap alaprajzú, részben alápincézett, egyemeletes épület volt, szintenként öt-öt, a földszinten boltozott, az emeleten gerendás mennyezetű helyiséggel. Az emelet külső és belső nyílásainak reneszánsz tagozatú, a földszintieknek egyszerű, élszedett kőkeretei voltak. A külső sarkokat vörös és kék színű elemekből álló armírozás kísérte. A jelenlegi födémek egy része rekonstrukció. Ugyancsak rekonstrukció az eredeti kőtöredékek felhasználásával készült nyíláskeretek egy része is.
1590-ben Alaghy Judit kénytelen volt elismerni az apja által a regéci uradalom birtokából kiszorított, még élő Alaghy Ferenc, István és a kiskorú Menyhért jogát és átadta nekik Pácint a megerősített udvarházzal együtt. István időközben elhunyt, Alaghy Ferenc pedig 1591-ben átépítette a kastélyt. Ekkor épült fel a déli homlokzat sarkain álló két egymástól eltérő alaprajzú hatszögű saroktorony, melyeknek felső részét sgrafittókkal díszített törpeárkádok sora díszíti. Hasonló kerülhetett a tornyok által közrefogott déli homlokzat felső részére is, ez azonban nyomtalanul elpusztult, akárcsak a törpeárkádok felett egykor feltételezhetően volt pártázat is. Ugyanekkor épült fel a kastély körül sarkain kerek bástyákkal, a déli szakasz tengelyében belső farkasvermes kaputoronnyal erősített lőréses erődfal is.
Az Alaghyak birtoklása Alaghy Menyhért országbíró 1631-ben bekövetkezett halálával szűnt meg.
Pácint még 1631-ben Sennyey Sándor kapta meg. A Sennyey familia a II. világháború végéig bírta a falut és a kastélyt, melyet többször is átalakítottak, utoljára 1856-ban, romantikus stílusban, de ennek legtöbb részletét az 1987-re elkészült, a reneszánsz állapotot visszaidéző rekonstrukció során eltávolították.
Kutatás: Feld István és Juan Cabello
Építész: †Kissné Nagypál Judit, †Erdei Ferenc, Cséfalvai Gyula, Botos Judit
Irodalom: Feld István: 16. századi kastélyok Északkelet-Magyarországon. Sárospatak, 2000.
