Az MDK Tervtárában őrzött közel 900 akvarell- és pauszmásolat, mely a történeti Magyarország mintegy kilencven középkori falképegyüttesét dokumentálja, mind a falképfestészet, mind a műemlékvédelem történetének kulcsfontosságú forrása. Az 1860-as és az 1930-as évek között készült, a falképeknek a mainál korábbi állapotait megörökítő kópiák e sérüléseknek, átfestésnek, olykor a teljes pusztulásnak kitett műfaj esetében gyakran kiemelkedő forrásértékkel bírnak; a többségükben az intézményes magyar műemlékvédelem első ötven évében, annak megbízásából készült másolatok ugyanakkor a műemlékek dokumentálásával kapcsolatos törekvések, az idők során változó igények tükrözői is.
A gyűjtemény falképmásolatait középpontba állító sorozatunk célja a műfaj tudománytörténeti jelentőségét, fejlődését, lehetőségeit és korlátait megvizsgálni egy-egy esettanulmányon keresztül, egyúttal azt is szemléltetve, tanulmányozásuk hogyan gazdagíthatja a középkori falképfestészet és ikonográfia, az egyes műemlékek, valamint a műemlékvédelem történetére irányuló kutatások eredményeit.
A székelydályai középkori plébániatemplom – ma református templom – szentélyének 16. század elejére keltezhető falképdísze egy látványos, több szempontból is egyedi együttest alkot, melynek az MDK gyűjteményei gazdag képi és írott dokumentációs anyagát őrzik: archív fotók, felmérési rajzok és iratok mellett Huszka József kilenc akvarellmásolatát 1903-ból.
Huszka első ízben 1882 őszén járt Székelydályán, az ekkor készített helyszíni akvarellvázlatait a szentélyboltozat egy-egy süvegének díszítéséről, valamint az északi fal általa feltárt jelenetéről a Néprajzi Múzeum őrzi. Székelyföldi gyűjtőútjainak elsődleges motivációja olyan, a templomi berendezéseken, falképeken és népművészeti tárgyakon fellelhető díszítőmotívumok dokumentálása volt, melyek meggyőződése szerint egy valaha egységes ősi magyar formanyelv lenyomatát őrizték e kulturális peremvidéken. Így különös figyelmet szentelt a növényi ornamentikának, melynek a dályai falképeken gazdag tárházát találta. A helyszíni vázlatai szélén az ornamentális kompozíciókból kiemelt virágdíszeket egy későbbi tanulmányában önálló motívumokként publikálta; a két boltsüveg emberalakokkal benépesített burjánzó vegetációjáról készült vázlatait pedig az 1896-os millenniumi kiállítás Történelmi Főcsoportja egyik dongaboltozatos belső terének díszítéséhez használta ihletforrásként.
1903 júniusában – bő két évtizeddel első székelydályai kiszállását követően – Huszka engedély kieszközlését kéri a Műemlékek Országos Bizottságától, hogy ezúttal immár a gazdag indadiszes és cimerpaizsos boltozatdíszítés egészét lemásolhassa. Az év őszén a bizottságnak eljuttatott kidolgozott akvarellek közül a szentély kelet felőli nézete a falképkompozíciók térbeli elhelyezkedését szemlélteti; egy következő kópián az északi fal jelenete mellett a templom alaprajza és a boltozat betűkkel jelölt beosztása látható; további hét másolat két-két boltsüveg címerekkel és figurális motívumokkal tűzdelt növényi díszét örökíti meg.
A középkori falképek másolatok általi dokumentálásának kezdeteihez képest a 20. század elejére jelentősen fejlődött a műfaj, mind a valósághűséggel kapcsolatos elvárások, mind a rendelkezésre álló eszközök tekintetében. A MOB számára készített letisztázott akvarellek kidolgozásakor Huszka a helyszínen készült saját fotóira, és a boltozat díszítését 1:1 léptékben dokumentáló, mintegy 70 négyzetméternyi pauszmásolatra is támaszkodhatott. Ez utóbbiak közül a Tervtár gyűjteménye az „m” mező átrajzolását őrzi, melyen stilizált levelekkel és virágokkal ékesített kacskaringózó indák sűrűjében egy növényi szárba kapaszkodó kalapos férfi, és egy nála kisebb arányú, egy virágkehelyben álló, kezében guzsalyt és orsót tartó fejkendős nőalak tűnik fel. A különböző képi dokumentumok összevetése alapján megállapítható, hogy Huszka másolatai – melyeket a bizottság, fotóival egyetemben, mint nagy gonddal készített képeket értékel – viszonylag hűen adják vissza az egyes kompozíciókat a körvonalak, és kisebb eltérésekkel, a színek tekintetében is. A kisebb részletkülönbségek Huszka munkamódszeréről tanúskodnak. Így az „m” mezőben a két emberi alak között átfutó állatalak (mókus?), mely ma részben kiegészítés eredménye, az archív felvételeken a falképek sérült állapota miatt csak részleteiben kivehető, a pausz- és akvarellmásolatról pedig teljesen hiányzik. Az állat teste, melyet korábbi helyszíni vázlatán Huszka még a valósághoz hűen barna színnel dokumentál, az 1903-as akvarellen – föltehetően a pauszmásolat kontúrjait alapul véve – a türkizzöld vegetáció részévé lényegül át.
Az akvarellmásolatok a kompozíciók mellett a falképek állapotát is szemléletesen dokumentálják, a boltozaton feltűnő repedések, hiányok, szennyeződések rögzítésével. A boltozat aggasztó állapotára Huszka a képi dokumentációhoz csatolt írott jelentésében is felhívja a bizottság figyelmét: A templomot a mult századi földrengés megbolygatta...A bolthajtás veszedelmes elhajlást mutat és e miatt sürgős intézkedés szükséges. Ez a körülmény indokolta a MOB szakembereinek kiszállását a templomhoz kilenc évvel később, melynek köszönhetően Sztehlo Ottó felméréseivel és Éber László előadó fotóival gazdagodott a műemléki gyűjtemény.
Ellentétben a boltozat falképdíszítésével, mely évszázadokon keresztül szabadon állt, az északi fal jelenete – egészen a 2010-es évek elején történő feltárásáig – csak Huszka másolata alapján volt ismert a művészettörténeti kutatás számára. Kiemelt tudománytörténeti jelentősége mellett ez a kompozíció az akvarellmásolatok megbízhatóságával kapcsolatos módszertani kérdéseknek is érdekes esettanulmányát nyújtja.
A jelenetet, melyet Huszka 1882-ben csak részlegesen tárt fel, rövidesen vissza is meszelték, hogy csonka alakjaival ne botránkoztassa a híveket. Bár másodszori székelydályai kiszállását megelőzően Huszka a MOB közbenjárására a vakolat megbontására is engedélyt kap, a képi dokumentumok tanúsága szerint ekkor nem tárja fel újból a szentélyzáródás északi falának ábrázolását, melynek a kidolgozott akvarellmásolatokon való dokumentálásához föltehetően a két évtizeddel korábbi helyszíni vázlatát használja fel. A szentély összképének fényképfelvételét a hasonló témájú akvarellel összevetve szembetűnő különbség a jelenet feltüntetése a másolaton, mely így az aktuális állapotot dokumentáló fotóval szemben a rekonstrukció eszközévé válik.
A középkori magyarországi emlékanyagban egyedülálló ikonográfiájú kompozíció témája Szent Orsolya és a tizenegyezer szűz vértanúsága az Egyház mint hajó allegóriáját felidéző Keresztrefeszítéssel a hajó árbócán. A keletkezés körülményeiből adódóan a másolat a boltozatdíszt dokumentáló kópiáknál kevésbé pontos. Huszka az általa feltárt részek alapján a hajótestet a szentélyek díszítésében gyakori festett függönyként értelmezte, a vitorlát a kompozíciót keretező félrevont drapériaként, az árbócot oszlopként, a jelenetet pedig Szent Margit megdicsőüléseként írta le, melyen katonák a vesztőhelyre kísérik a szentet, míg az imádkozó tömeg Margit közbenjárásáért könyörög. Másolatának érdeme mindazonáltal – amellett, hogy ma már kevésbé jól kivehető részleteket is megörökít –, hogy készítője értelmezésétől függetlenül betöltötte forrásszerepét. A kutatás egyértelműen felismerte a kompozícióban a hajóábrázolást, azt az Egyház hajójának allegóriájaként értelmezve; a pontos ikonográfiai azonosítás a jelenet teljes feltárását követően vált lehetségessé.
Dr. Kónya Anna
Szakirodalom:
Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár, Erdélyi Tudományos Intézet, 1943. 295, 301.
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1981. 259–266.
Fittler Kamill: Építészet. In: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye, 5. Szerk. Matlekovits Sándor. Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1898. 84.
Huszka József: A derzsi (Udvarhelym.) falképek. Archaeologiai Értesítő, 8 (1888). 1. sz. 50–53.
Huszka József: Magyar szentek a Székelyföldön a XV. és XVI-dik századokban. Archaeologiai Értesítő, 6 (1886). 2. sz. 128–130.
Jánó Mihály: A székelydályai református templom kutatása. Műemlékvédelmi Szemle, 3 (1993). 1. sz. 25–46.
Jánó Mihály: Huszka József székelyföldi falképmásolatai. Sepsiszentgyörgy, Charta, 2008. 53–58.
Jánó Mihály: Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, Pallas-Akadémia Kiadó, 2008. 57, 83, 100–102, 116–119.
Kónya Anna: Eucharistic References in the Representations of Saints: A Case Study of Late Gothic Wall Paintings in Transylvania. Acta Historiae Artium, 58 (2017). 99–103.
Marosi Ernő: Huszka József, a rajzoló gyűjtő 1854–1934. In: Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006. 8–9.
Mikó Árpád–Szentkirályi Miklós: Az ádámosi unitárius templom festett famennyezete (1526) és a famennyezet rekonstrukciója (1985). Művészettörténeti Értesítő, 36 (1987). 1–4. sz. 103–107.
Nagy Emese: Green Chamber Iconography from Saxony to Székelydálya (Daia Secuiască): A Case Study. In: Annual of Medieval Studies at CEU, 7. Szerk. Sebők Marcell–Szende Katalin. Budapest, CEU, Középkortudományi tanszék, 2001. 39–63.
Szabó Tekla: Magyarvista középkori templomának újonnan feltárt freskói. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából, 3–4 (2008–2010). 151.
Szabó Tekla: The 14th Century Representations of Navicella and the Story of the Murals from Jelna (Bistrița-Năsăud County). Caiete ARA 9 (2018). 151.
Szekeres Attila István: A székelydályai református templom címerei. In: Jelképek a Székelyföldön. Címerek, pecsétek, zászlók. Szerk. Mihály János. Csíkszereda, Hargita Megye Hagyományőrzési Forrásközpont–Udvarhelyszék Kulturális Egyesület–Hargita Népe, 2011. 29–38.
Tasnádi Zsuzsanna: Falképek és templomi berendezések rajzai. In: Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006. 35, 37, 53–54.
A homoródszentmártoni középkori plébániatemplom – később unitárius templom – sorsa jó példája annak, amikor a középkori falképeket felkutató, gyakran feltáró és a helyszínen dokumentáló szakemberek munkája különös jelentőséget nyer a műemlék utólagos megsemmisülése által. Az ekkor Sepsiszentgyörgyön rajztanárként dolgozó Huszka József 1882 őszén, majd a következő év nyarán kereste fel Homoródszentmártont falképek feltárása és megörökítése céljából; akvarellmásolatai a pár éven belül lebontásra ítélt templom középkori kifestésének egyedüli képi dokumentumai. A Tervtár gyűjteménye a Műemlékek Országos Bizottsága számára 1884-ben megküldött két kidolgozott akvarellt őriz a szentély falképeiről, valamint egy, a jelenetek helyét a templom alaprajzán feltüntető és egyes építészeti részleteket megörökítő tusrajzot. A helyszínen készült akvarell- és ceruzavázlatok – köztük a hajó Szent László és Szent Margit legendájának másolatai – Huszka hagyatékának részeként a Néprajzi Múzeumba kerültek.
A homoródszentmártoni falképek feltárást követő rövid utóéletét dokumentáló – részben a Tudományos Irattár hivatali iratanyagában fellelhető – írott források szemléletes képet festenek azokról a kihívásokról és dilemmákról, melyek a korabeli műemlékvédelmi munka velejárói lehettek. A Huszkát a falképfeltárás és -dokumentálás folytatásával 1883 tavaszán megbízó MOB az első kiszállás tapasztalatai alapján az unitárius közösség ellenállására számítva hatósági beavatkozásért folyamodik a munkálatok lehetővé tétele érdekében. Az ekkorra egyre rosszabb állapotba kerülő templomépület és a falképek helyreállításához szükséges anyagi források előteremtése további kihívást jelent. A homoródszentmártoni egyházközség presbitériuma az év őszén a templom falfestményeinek fenntartása esetén 1000 forintnyi segélyt kér az épület helyreállítására. A bizottság elutasítja az anyagi kereteit meghaladó munka támogatását, döntését a falképek alacsony kvalitásaival indokolva: miután ezen falképek...műbeccsel nem bírnak, ez oknál fogva a bizottság azokat fenntartandóknak nem véli. Fontos hangsúlyozni, hogy az értékítélet meghozatalakor csak a Huszka első homoródszentmártoni útja során napvilágra került kisebb falképfelület másolata állt a bizottság rendelkezésére, a teljes feltárást követően készült – az alábbiakban röviden ismertetett – kópiák csak a következő év tavaszán kerültek a gyűjteménybe.
A Tervtárban őrzött két akvarell a Huszka által az északi és déli szentélyfal legfelső regiszterében feltárt jeleneteket örökíti meg. A felfedezésről tudósító Nagy Géza sepsiszentgyörgyi igazgató-őr beszámolójában két különböző periódusból származó kifestést ír le, melyek a másolatok alapján is jól elkülöníthetők az egyes falképrétegek határait jelölő, azok térbeli kiterjedését, vastagságát is érzékeltetni képes szabálytalan kontúrvonalak alapján.
A nagyobb felületen dokumentált későbbi kifestés, melynek kompozíciói a késő gótikus hálóboltozat homlokíveihez illeszkednek, egyidőben készülhetett a szentély 1500 körülre tehető átépítésével. Ebből az időszakból Huszka a Passió két jelenetét – Kálvária és Sírbatétel – dokumentálta az északi falon; a déli falon a Szent Péter által a mennyek kapuján bebocsátást nyerő üdvözültek, valamint a Pokolban sínylődő kárhozottak láthatók a másolatokon. A korábbi periódus ábrázolásai két helyen tűntek elő a késő gótikus réteg alól. A déli szentélyfal nyugatról a második – az alaprajzon „K”-val jelölt – falszakaszán egy BELIAL SU(M) (= Beliál vagyok) felirat által kísért ördögalakon tipró szent, valamint a lelkeket mérlegelő Szent Mihály ismerhető fel. Szemközt az északi falon („F” mező) a gyermek Jézust a vállán vivő Szent Kristóf monumentális alakja kapott helyet; az ívmező jobb szélén a Kálvária-jelenettel azonos réteghez tartozó, színvilágában is a késő gótikus periódushoz köthető töredék különíthető el az akvarell alapján, mely talán a Passió-ciklus egy, a Keresztrefeszítést megelőző epizódjához tartozott. A másolatok tanúsága szerint így a – talán a hajó 14. századi legendaciklusaival egyidős – falképekkel díszített szentély a 15–16. század fordulóján új kifestést kapott, mely minden bizonnyal jobban illett a megváltozott vallásos igényekhez, ahogy az új boltozat által meghatározott rendelkezésre álló falfelülethez is.
A két periódusból származó szentélydekorációs program nyomait dokumentáló akvarellmásolatok értékes adalékkal gazdagítják az erdélyi középkori falképfestészetről alkotott töredékes képünket; emellett ugyanakkor összehasonlító ikonográfiai kutatások forrásául is szolgálhatnak. Az ikonográfiai ritkaságok között megemlíthető a Sírbatétel („H” mező) szokásostól eltérő ábrázolása, mely a főoltárnál celebrált szentmise kontextusában a jelenet eucharisztikus jelentését látszik hangsúlyozni. Míg a téma ábrázolásai rendszerint a sírba helyezés aktusát örökítik meg a test leeresztésében segédkező, vagy gyászukat és fájdalmukat kifejező mellékalakokkal, itt Krisztus teste már a szarkofágba helyezve, teljes nyugalmi állapotban fekszik a fehér gyolcsra terítve, a sírnál álló dicsfényes alakok népes csoportja pedig imára összetett kezekkel fordul felé. A Corpus Christi bemutatását és adorálását hangsúlyozó kompozíciós változat és az oltárnál végzett liturgikus cselekmény térbeli közelsége folytán kézenfekvő lehetett a jelenet központi elemei (sír, lepel, Krisztus teste) és az oltárasztalon a korporáléra helyezett szentostya asszociációja, míg az áhítatos hódolók az Eucharisztia misztériumához való ideális viszonyulást testesítették meg.
szerző: Dr. Kónya Anna
Szakirodalom:
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1981. 157–167.
Huszka József: A Szent László legenda székelyföldi falképekben. Archaeologiai Értesítő, 5 (1885). 3. sz. 211–220.
Huszka József: Székely festő-iskola a 15. században. Archaeologiai Értesítő, 7 (1887). 4. sz. 331–332.
Jánó Mihály: Huszka József székelyföldi falképmásolatai. Sepsiszentgyörgy, Charta, 2008. 37–40.
Jánó Mihály: Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, Pallas-Akadémia Kiadó, 2008. 83, 91–95, 114–116.
Jékely Zsombor: A középkori Szent László-falképek másolatai, 1863-1914. Ars Hungarica, 23 (1995). 2. sz. 305–313.
Jékely Zsombor–Kiss Lóránd: Középkori falképek Erdélyben: értékmentés a Teleki László Alapítvány támogatásával. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2008. 120, 129–133.
Kerny Terézia: Huszka József és a székelyföldi Szent László-legendák. In: Művészet Zsigmond király korában 1387–1437, II. Szerk. Beke László–Marosi Ernő–Wehli Tünde. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1987. 347–352.
Kónya Anna: Eucharistic Imagery in the Late Gothic Wall Paintings of Transylvania (c. 1440-1530). Doktori disszertáció, CEU, Középkortudományi tanszék, Budapest, 2020. 109–110, 117–118.
Marosi Ernő: Huszka József, a rajzoló gyűjtő 1854–1934. In: Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006. 8–9.
Nagy Géza: A homoród-szentmártoni falfestmények. Nemere, 13 (1883). 72. sz. 287.
Nyárádi Zsolt–Szász Hunor: Levéltári adatok a homoródszentmártoni unitárius templom történetéhez. Keresztény Magvető, 117 (2011). 4. sz. 385–406.
Szőke Balázs: A Wechselberger-Harperger motívum Délkelet-Erdély késő gótikus építészetében. In: Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből. Szerk. Sófalvi András–Visi Zsolt. Énlaka– Székelyudvarhely, Pro Énlaka Alapítvány–Haáz Rezső Múzeum, 2012. 202–207, 212.
Tasnádi Zsuzsanna: Falképek és templomi berendezések rajzai. In: Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006. 34–75.
