Az andocsi templom eredete már a régiek fantáziáját is izgatta. Köztudomású volt ugyanis, hogy egy csodatévő Szűz Mária-szobor található benne. Ráadásul azt is tartották róla, hogy a templom szentélye eredetileg Kalocsán állt, csak az angyalok a török elől menekítve felemelték, „a Dunán és az erdőségeken át, sok mérföldön keresztül” ide, Andocsra hozták, majd letették. Emiatt széles körben elterjedt a nézet, hogy a templom szentélyének nincs is alapfala.
A kérdés komoly egyházi személyeket is foglalkoztatott. A 18. század elején Volkra Ottó veszprémi püspök egy piarista atyát küldött Andocsra, hogy vizsgálja meg, mi igaz a legendából. Adjuk is át a szót az atyának, aki a következő (eredetileg latin nyelven írott) jelentést küldte a püspökének. „Én, Imre atya, a piarista rendtől, jelen soraimmal tanúsítom, hogy kevés idővel ezelőtt, a Méltóságos Volkra Ottó Keresztelő János ispán és veszprémi püspök megbízásából kiküldettem avégett, hogy az andocsi egyház szentélyének alapozásait megvizsgáljam, ugyanannak [az egyháznak] káplánjával, Mihály egyházi személlyel együtt; hogy félelmünk a munkálkodás elvégzését megakadályozta, és hallgatagon elvonulni kényszerültünk. Így tanúskodom Veszprémben, 1723. június 29-én.”
Bármi is volt az oka annak, hogy ők ketten nem jártak eredménnyel, annyi biztos, hogy a mai templom szentélye az épületegyüttes legrégibb része, a benne álló kegyszoborral és két másik szentszoborral egyetemben. Egyformán a 16. század elejéről származnak, még ha nem is hihető, hogy a szentélyrész alapok nélküli lenne. Az andocsi translatio-motívum mögött nem nehéz felismerni a lorettói ház vagy kápolna átvitelének híres legendáját, mint előképet. Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy az andocsi történet kialakulása körül – a Lorettó esetében is kulcsszerepet játszó – jezsuiták, vagy pedig inkább a ferencesek bábáskodtak. Andocson ugyanis, mint látni fogjuk, különböző időpontokban ugyan, de mindkét rend jelen volt.
A történeti adatokból kiviláglik, hogy már a török hódoltság idején, a 17. század közepén ismert volt az itteni Szűz Mária-szobor csodatévő ereje, még ha a templom „röptetéséről” ekkor hallgatnak is. Történt ugyanis, hogy először jezsuita atyák érkeztek Pécsről, hogy a töröktől megszállt Dél-Dunántúlon katolikus missziót folytassanak, Andocs központtal. Amint arra Molnár Antal kutatásai rámutattak, nemcsak abban segédkeztek, hogy hitükben katolikus, de egyéb lehetőség híján protestáns prédikátorhoz csapódott hívek visszatérését előmozdítsák, ennél szélesebb körű missziót is vállaltak. A kegyszoborhoz járulók lelki gyógyítása mellett a testi bajok orvoslásában is közreműködtek. Első, 1643 szeptemberében kelt jelentésükben arról számoltak be, hogy egy Mindenszentek titulusú plébániatemplomot találtak Andocson, benne egy „csodatévő” Szűz Mária-szoborral.
Mit árulnak el a templom legrégibb részletei? Maga a szentély biztosan egy későgótikus alkotás. Kiemelkedő színvonalú a hálóboltozata, amely valójában egy térgörbe-boltozat. Ez, amennyire falkutatás nélkül megállapítható, egyidős a falazattal, egy periódusú, emellett nélkülöz minden rendellenességet (ellentétben egy közelmúltban megjelent tanulmány állításaival). A templomhoz középkori sekrestye tartozott, amire az északi szentélyfalban nyíló reneszánsz ajtókeret utal, szemöldökkövén egy faragott címerrel (a plébános címere?). A gótika és reneszánsz együttélése egy épületen, ahogy arra Koppány Tibor már rámutatott, itt, a Dél-Dunántúlon is megszokott jelenség. Az viszont még megoldásra vár, hogy mivel magyarázható a színvonalas térgörbe-boltozat egy egyszerű plébániatemplomban? Eddig egyéb adat híján az a magyarázat született, hogy a falu, amely a 16. század elején Nemesandocs néven volt ismert, osztozott a közeli, de időközben elpusztult toldi pálos kolostor birtoktörténetében, amely a 15. század végétől szorosan kötődött a Báthoriakhoz.
A főoltáron álló Madonna-szobor, és a két oldalán álló női szenteket – a virágkosarat tartó Szt. Dorottyát, illetve Alexandriai Szt. Katalint – megjelenítő két szobor eredete még ennyire sem világos. A művészettörténetírás látókörébe már az 1940-es években bekerültek (Aggházy Mária, később Radocsay Dénes révén), és arra is korán felfigyeltek, hogy a szobrokon többszöri átalakítás, sőt helyenként átfaragás mutatkozik. Jelenleg ez különösen Szűz Mária arcán érhető tetten, de az attribútumok tekintetében is történhetett változás, miként az újkori átfestés mindhárom szobor esetében kétségtelen. A három szobor, ahogyan arra Végh János rámutatott, eredetileg egy gótikus szárnyasoltár szekrényéhez tartozhatott, stílusukat pedig svábföldi eredetűnek határozta meg, amely az Alpok közvetítésével juthatott el ide, 1500 táján.
A Madonna-szobor tiszteletének sajátos vonásának számít annak öltöztetése – ahogy Barna Gábor felhívta a figyelmet, az ún. búcsúkeresztség szokása –, amely Andocson jóval későbbről, 1731-től kezdődően adatolható. Knapp Éva kutatásaiból ismerjük az öltöztetés írott forrásokból (pl. leltárakból) megismerhető hátterét is. Számunkra ez azért is lényeges, mert a gyakori öltöztetés bizony nagyban hozzájárult a középkori szobrok sérüléseihez, átalakításaihoz. A ruhaadás szokása egyúttal megnehezítette a Mária-szobor és a karjában tartott gyermek Jézus tanulmányozását, de most az értékleltár készítése során lehetőségünk volt Papp Szilárd kollégánkkal közösen szemrevételezni őket, öltözetük nélkül is. Ennek során ismét azonosítható volt Szűz Mária talpa alatt a szeplőtelenséget jelképező holdsarló. Egyértelművé vált továbbá, hogy az a női szentszobor, amelyet a 19. században többször is Szt. Ágotának határoztak meg, biztosan Alexandriai Szt. Kataliné, ugyanis a lábánál kibukkan a lefelé fordított kardjának hegye.
A jezsuiták „rendháza” (értsd: egy szalmatetős házikó) egyes adatok szerint a falu végén, az út mellett állott. Egy jezsuitának mindig otthon kellett maradnia őrködni, de így is ki voltak téve rendszeres fosztogatásoknak, támadásoknak. Olykor a végvári katonák vitték el az atyák által tanított fiatalokat, majd váltságdíjért cserébe engedték őket vissza. E fiatalok a későbbi, ún. licentiátusok, világi hitoktatók voltak, aki gyorstalpaló képzést kaptak itt bizonyos papi feladatokból. A képzés után elfoglalták a környék üresen álló katolikus plébániáit és a hozzájuk kapcsolódó javadalmakat mindaddig, amíg nem sikerül papot szerezni. Amire olykor még évtizedekig is várni kellett…
A jezsuiták háza később valószínűleg a középkori templommal átellenben, az út túloldalára került, a mai, Szt. Ferencről elnevezett iskola helyére, legalábbis a 18. század első éveiben már itt említenek egy rendház-szerű házacskát. A jezsuiták 1665-ben búcsút eszközöltek ki a pápától, a zarándoklatok ekkor kaphattak igazán nagy lendületet. A szabad ég alatt prédikáló Horváth Miklós atya szószéke körül ilyenkor öt-hatezer ember is összegyűlt. A zarándoklatokat a törökök sem ellenezték, de csak praktikus okokból, ilyenkor ugyanis megjelentek, és sok embertől, egyszerre tudták behajtani az adót.
A török hódoltság lezárulása után, 1686-ban a jezsuiták befejezték andocsi működésüket – nagy űrt hagyva maguk után –, és visszatértek Pécsre. Az andocsi plébánián évekig egy új pap szolgált, egészen addig, míg a 18. század elején új fejezet nem kezdődött a templom életében, immár a ferencesek megjelenésével. (Folytatása következik)
Galamb Zsuzsanna – Fülöp András
