A háború építész áldozatai - Molnár Farkas (1897–1945)

Budapest ostroma kiállításunk fókuszában a főváros történetének egyik legsötétebb időszaka és az újjáépítés áll. A háború, a társadalmi és politikai változások miatt építészetünkben törés keletkezett. Számos építész külföldre távozott, vagy életét vesztette a háború és a holokauszt következtében

Molnár Farkas (1897–1945)

Molnár Farkas, a hazai modernizmus vezető alakja Budapest ostroma alatt 1945 januárjában vesztette életét egy aknatalálat során szerzett súlyos sebesülés következtében. Halála pályája derekán érte, életműve idejekorán zárult le.

Molnár Farkas a hazai modern építészet egyik úttörője és kiemelkedő alakja volt építészként, építészeti íróként és az építészeti közélet aktív szereplőjeként, szervezőjeként egyaránt. Építészeti tanulmányait 1916-ban kezdte meg a budapesti Műegyetemen, de csak néhány félévet végzett el, nyilvánosan hangoztatott baloldali nézetei és a Tanácsköztársaság kitörése, majd bukása miatt kimaradt az egyetemről. Szülővárosában, Pécsett való tartózkodása után 1921-ben beiratkozott a weimari Bauhausba. Ekkor az iskolában nem volt hivatalos építészeti képzés, így az igazgató Walter Gropius irodájában foglalkozhatott tervezéssel. 1924-ig volt az iskola diákja, majd 1925-ben hazatért, és 1928-ban lediplomázott a budapesti Műegyetemen. 1930-ban kapott kamarai tagságot, és az addig Ligeti Pál irodájában dolgozó Molnár ekkor önálló tervezői gyakorlatba kezdett. 1934 januárjában Fischer Józseffel társult, majd az év novemberében Breuer Marcellel kiegészülve hármasban hoztak létre közös irodát, amely Breuer 1935. évi Angliába településéig állt fenn.

Molnár nevéhez elsősorban modern családi házak, villák és társasházak tervezése fűződik, nagyobb volumenű munkát jelentett az OTI Munkáskórház személyzeti épülete Fischer Józseffel közösen (1935–36), majd az 1930-as évek végén a torzóban maradt Magyar Szentföld-templom (tervezés: 1938–44, kivitelezés: 1941–49). Molnár vezette a CIAM (Congrès Internationaux d’Architecture Moderne, vagyis a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusai) magyar csoportját, amely 1929-ben alakult meg, egy évvel a CIAM megalapítását követően. Ez komoly szervezői munkát, média- és propagandatevékenységet, illetve a nemzetközi szakmai közélet és annak szereplőinek ismeretét jelentette.

Budapest ostroma az általa tervezett Lotz Károly utca 4/b alatti társasházban érte, amelynek felső kétszintes lakásában élt családjával 1933-tól kezdve. A négylakásos, lapostetős, fehérre meszelt társasház 1933-ban már nem számított ritkaságnak a környéken, de így is feltűnést keltett puritán egyszerűségével, eleganciájával. Molnár saját lakását modern elvek alapján alakította ki. A szobák linóleumpadlót kaptak, a nagyméretű ablakok rengeteg fényt engedtek be a térbe. A nappali oldalfalára fekete tolófalat helyezett, amellyel az étkezőt vagy a könyvtárfülkét lehetett tetszés szerint a nappalitól leválasztani vagy azzal egybenyitni. A lakás felső szintjén kaptak helyet a hálószobák, az ezek előtti térbe Molnár bordásfalat állított a modernizmus egészséges életmódra való törekvése jegyében. A lakást saját tervezésű, praktikus szekrénysorral és Breuer Marcell tervezte csőbútorokkal rendezte be, amelyeket még a Delej-villa alagsorában lévő előző lakásukból hozott át (Mihály utca 11., 1929). Igazi modern élettér volt, amelyet büszkén mutathatott egykori mentorának, Walter Gropiusnak, akit 1934-ben vendégül láttak Budapesten a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben tartott előadása alkalmából.

Az ostromot Molnár a családjával a Lotz Károly utcai ház óvóhelyén töltötte. 1945. január 6-án felment a lakásukba, és a ház felső szintje éppen akkor kapott aknatalálatot. Molnár súlyosan megsérült, január 11-én halt meg a Széher úti kórházban, majd a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Ugyan a lakás is megsérült, a berendezés és Molnár archívumának egy része megmenekült és a későbbiekben Molnár özvegye, illetve lánya, Molnár Éva használta a fennmaradt bútorokat. A hagyaték egy része (archív fotók, rajzok és dokumentumok) 1974-ben vásárlás útján került be a Magyar Építészeti Múzeumba Molnár özvegyétől. A fennmaradó anyagokat, köztük Molnár egykori lakásának bútorait a múzeum 2023-ban vásárolta meg a leszármazottaktól. Ennek része Molnár több elemből álló szekrénysora, amely a Mihály utcai és a Lotz Károly utcai lakásnak is fontos eleme volt flexibilitásával, praktikumával. Sajnos nem maradt fenn, vagy a család az évtizedek alatt megvált a Breuer-tervezte bútorok egy részétől, ezek közül „csak” a B9 néven forgalomba hozott, háromrészes, egymásba tolható, csővázas asztalszett került be a múzeum gyűjteményébe.

 

Sebestyén Ágnes Anna

 

Irodalom:

Bajkay Éva (szerk.): Molnár Farkas (1897–1945). Építész, festő és tervezőgrafikus. Pécs: Pro Pannonia, 2010.

Ferkai András: Molnár Farkas. Budapest: TERC, 2011.

Ritoók Pál: Molnár Farkas és Walter Gropius levelezése a Molnár-hagyatékban. In: Lapis Angularis II. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből. Budapest: OMvH Magyar Építészeti Múzeum, 1998, 401–429.

Sebestyén Ágnes Anna: Molnár Farkas és az építészeti szaksajtó mechanizmusai a két világháború közötti Magyarországon. In: Székely Miklós et al. (szerk.): Kóstolni a szép-tudományba: Tanulmányok a Fiatal Művészettörténészek IV. konferenciájának előadásaiból. Budapest: CentrArt, 2014, 211–223.

Sebestyén Ágnes Anna: Látogatóban Molnár Farkasnál: Egy építész otthona mint a modernizmus reprezentációs eszköze. Artmagazin 11, no. 8 (2013), 40–43.