Román András (1929–2005) építész, művészettörténész, műemlékvédelmi szakember, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Elméleti Intézetének címzetes egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának tagja, a műszaki tudományok kandidátusa (1969) volt. 1978–1987 között az International Council on Monuments and Sites (ICOMOS) választóbizottsági tagjaként dolgozott. 1995-től hat éven keresztül szerkesztette a Műemlékvédelem folyóiratot. Számos tudományos és népszerűsítő kiadvány szerzőjeként a magyar műemlékvédelem legismertebb alakjai közé tartozott haláláig.
A Román András Műemlékvédelmi Érmet 2022-ben alapította Román András örököse, Szekeres-Varsa Vera és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. A díjat évente egyszer ítéli oda az erre a célra összehívott Kuratórium a választott személyeknek, kiemelkedő műemlékvédelmi tevékenységükért. Az elismerést első alkalommal Lővei Pál és Szabó Bálint, 2023-ban dr. Nagy Gergely, 2024-ben Schőnerné Pusztai Ilona, 2025-ben pedig Magyari Éva és Pazár Béla építészek kapták meg.
Kollégánknak szeretettel gratulálunk az elismeréshez!
Az alábbiakban Fejérdy Tamásnak a díjátadón elhangzott laudációját közöljük.
„Ritoók Pál művészettörténész…
…az a személy, akinek a neve a műemlékvédelemmel, a magyar építészettel, annak történeti korszakaival foglalkozók számára immár idestova negyven éve összeforrott a Magyar Építészeti Múzeummal. Azzal az intézménnyel, amelynek 1987 óta munkatársa, esetleg éppen vezetője – és talán nem túlzást azt is mondani, hogy volt olyan időszak, amikor a megmentője is, példát mutatva szakmai elkötelezettségből és a változó (nehéz) körülményektől független helytállásról.
Nem volna érdektelen részletesen foglalkozni az 1968-ban az akkori OMF kebelében létrehozott Magyar Építészeti Múzeum enyhén szólva is fordulatos története és Ritoók Pálnak e múzeum életében és érdekében kifejtett tevékenységével, ez alkalommal azonban csak mintegy illusztráció-szerűen esik szó róla. Ritoók Pál ma is a különféle intézményi változások után az újraszervezett Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Múzeumi Osztályának osztályvezetőjeként dolgozik. A hivatáshoz és a vállalt feladathoz ragaszkodás, hűség példaképe lehet pályatársai és fiatalabb szaktársai számára. Függetlenül attól, hogy éppen milyen megnevezésű és milyen tartalmú munkakörben volt éppen: minden helyzetben és minden esetben a gyűjtemény megőrzését, és gyarapítását szolgálta, hol kisebb, hol nagyobb munkatársi együttműködés lehetőségeire is támaszkodva.
Nehéz volna elvitatni, hogy Ritoók Pálnál senki sem ismeri jobban az Építészeti Múzeum gyűjteményét és a vonatkozó szakirodalmat, szerteágazó tudása a 18. századtól a kortárs építészetig ível. Kutatóként különféle témakörökben publikált, az általa rendezett kiállítások és kutatásainak témái a horvát-magyar építészeti kapcsolatoktól a két világháború közötti építészeti fotográfián és a szocreálon keresztül a neoreneszánszig terjed. Ritoók Pál kitartó munkájának is köszönhető, hogy a 20. századi, illetve 1945 utáni építészetünk mára már valóban a műemlékvédelem látókörébe került. Részben az általa kezdeményezett, rendezett programokon keresztül, részben annak az állhatatos háttérmunkának köszönhetően, amelyet más kutatók érdekében végzett.
Az elmúlt években számos kiállításban, építészettörténeti kutatásban, szakkiadvány létrehozásában vett részt, amellett, hogy továbbra is óvni és lehetőség szerint gyarapítani is igyekezett a múzeum gyűjteményét. Kiállításokat rendezett a 19. és 20. századi magyar építészetről. A „Fény és forma — Modern építészet és fotó 1927-1950” című kiállítás egyik kurátora volt, amelyet nagy sikerrel mutattak be 2003-ban a budapesti Műcsarnokban, majd Helsinkiben, Rotterdamban, Bécsben, Dessauban, Wrocławban, Győrben és Pécsett. Ugyancsak egyik kurátora volt a „Breuer újra itthon” című, az Iparművészeti Múzeumban 2016-2017-ben rendezett kiállításnak. Tanácsadóként működött közre a Műcsarnokban 2018-ban bemutatott „Kozma klasszik” című tárlatnak, szervezője volt a kiállításhoz kapcsolódó konferenciának.
Ritoók Pál egyik erőssége, hogy egészlátó módon tekint az építészetre és a műemlékvédelemre - előítéletek és különféle divatos elméleteknek az alkalmazása nélkül. Így lehetett az építészetet bemutató, 2001-2004 között megjelent „Magyar építészet” sorozatcímű hatkötetes ismeretterjesztő kiadványnak, majd a 2016-2017-es átdolgozott, bővített kiadás főszerkesztője és egyik szerzője.
Nemzetközi téren a DOCOMOMO – a modern építészet dokumentálását és megőrzését nemzetközi szervezet – magyar munkacsoportjának vezetőjeként járul hozzá a modern építészet értékeinek elismertetéséhez.
Kiemelkedő szakmai eredményei közé tartozik a Walter Rózsi-villa felújításában való részvétele. Igen, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ első állandó kiállítóhelyéről van szó! Fischer Józsefnek ez az 1936-ban megépült munkája gondos szakmai és helyi kutatást követően, az eredeti állapothoz a lehető leghívebben tudott megújulni, amelyhez nagy mértékben járult hozzá Ritoók Pál. Nagy odaadással foglalkozott ezzel az épülettel, a hazai modern építészet első, nyilvánosan látogatható villájának a megújításával, nemcsak azért, de azért is, mert az az Építészeti Múzeum új épületeként is szolgál.
A részletek is fontosak: igazi művészettörténeti kutatónak való feladatként valósította meg az eredeti állapotot rögzítő fotók, tervek, publikációk felkutatását, elősegítve ezzel például az eredetinek megfelelő külső és belső nyílászárók, lámpák, burkolatok felmérését, kiválasztását, megterveztetését. A megvalósítás alatt pedig újabb és újabb helyszíni egyeztetéseken való részvételével mozdította elő a helyreállítási munkát – elismerésre méltó szakmai következetességgel, ugyanakkor rá jellemző barátságos stílusban, elegánsan. Ahogyan minden más esetben – nyilvános felszólalásaiban, a Műemléki tervtanácsokon és… mindenkor a közjó és az építészet érdekeit tartotta és tartja szem előtt.
Ritoók Pál a hazai építészeti örökséget, a műemlékeket hitelesen dokumentáló muzeológiai feladatok ellátása terén évtizedeken keresztül, nehéz körülmények között is következetesen, áldozatosan végzett, sokoldalú és magas színvonalú hazai és nemzetközi tevékenysége alapján méltán részesül a „Román András Műemlékvédelmi Érem” elismerésben.”
