November első fele sokunk számára jelenti az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés különböző formáit, különösen is végső nyughelyeik felkeresését, gondozását. Ilyenkor az estéket számos temető fölött vonja fényárba a megannyi mécses külön-külön talán elenyészőnek ható aprócska lángja. A sírok között legtöbbször szürkén, magára maradva lapul egy-egy olyan évszázados emlék is, amelyeket jellemzően már senki sem látogat, és ha legalább ilyen módon, de fennmaradnak, az már szerencsés körülménynek tekinthető. Ugyanis e régi kőemlékek nem csupán a természet károsító hatásai által pusztulhatnak, de a kegyeletsértés és a sírhelyek újraváltásának rendszere sem kedvez nekik. Nem ritka, hogy a díszesen faragott 19. századi, ámde lejárt sírjel kiásott és megfelelő méretűre összetört darabjai az újonnan készülő jellegtelen műkő öntvény alapozásában, vagy pedig temetői utak gödreinek kiegyengetésében nyernek új funkciót. Napjaink sírkertjeit sok esetben a változatosságot és igényességet már alig mutató műkő vagy színes gránit nyughelyek sorai uralják. Nemcsak e látkép kedvezőbbé tétele, hanem mindenekelőtt múltunk sírjel örökségének megőrzése és megbecsülése okán lenne fontos nagyobb figyelmet fordítani temetőink állapotának méltóbb rendezésére.
E nemes feladat tekintetében élen járó példa az 1864-ben lezárt balatonfüredi régi temető néhány éve történt parkosítása a megmaradt emlékek eredeti helyükön való megőrzésével együtt: a papsokai templomrom körüli, három felekezeti egységből álló sírkert katolikus, református és izraelita emlékek tucatjait őrzi napjainkban is. Míg a szakirodalomban teljes hazai temetők tudományos igényű feldolgozására máig alig akad példa, addig a balatonfüredi régi temető sírjairól nem csupán történeti szempontú tanulmány született 2001-ben, hanem 1976-ban egy topográfiai felmérés is készült Szegő György építész jóvoltából, amelynek anyagát a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Tervtára, azon belül a Népi Építészeti Archívum gyűjteménye őrzi.
A Régitemető és Csiten utcák határolta területen 1976-ban a katolikus sírkert kb. 50, a református 70, a zsidó pedig mintegy 100 sírjelet számlált. Ezek közül a református emlékek bizonyultak a legizgalmasabbnak, hiszen többségük a 19. század első felében készült, amikor Balatonfüred a magyar kulturális élet fontos helyszíne volt. Ezt az itt élt nemesség temetkezési szokásai is híven tükrözik igényes, klasszicista stílusú, gerecsei vörös mészkő anyagú kőemlékeikkel. A népi jellegű polgári sírkövek, melyek anyagát a közelben bányászott vörös homokkő adja, különleges módon e nemesi sírokkal vegyesen kaptak elhelyezést, formaviláguk bár némileg elnagyoltan, de szemléletesen tükrözi a klasszicizmus közvetlen hatását. A felmért sírok között leggyakrabban előforduló típus a két oldalán vízszintesbe törő, félköríves lezárású tábla, de található még több háromszögű oromzattal vagy íves párkánnyal koronázott szalagkeretes, illetve e nélküli sztélé is. Főleg a klasszicizáló síroknál gyakori a feliratos mezőt két oldalról keretező féloszlopok megoldása, amelyek vízszintes párkányt, azon pedig sarokakrotérionokat és félköríves vagy háromszögletű oromzatot hordanak. Néhány esetben a felfelé keskenyedő sírtábla is megfigyelhető változatos felső lezárással: háromszögben törő egyszerű, vagy íves, egy esetben pedig kagylómotívummal koronázott példákat láthatunk. A szív alakú forma szintén előfordul néhány 1850 körül készített emléknél, mint a feliratos mezőt hordozó jellegzetes elem. A feliratokon kívül alkalmazott szimbólumok közül pedig a virág, csillag, szomorúfűz, olajág, levél és életfa a legjellemzőbb.
Szegő György 1976-os dokumentációja összesen 2 oldalnyi leírást, 45 manuálét és átrajzolt felmérési rajzot, 62 fekete-fehér fényképet, továbbá 2 helyszínrajzot tartalmaz. A feldolgozás részletességében egészen egyedülálló mind a Népi Archívum gyűjteményében, mind pedig a magyar szakirodalomból ismert temetői felmérések sorában.
Somay Nándor
Felhasznált irodalom:
Kunt Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 13-14. 1975. 475–505.
Lővei Pál: Temetők. Szempontok a topográfiai leírás rendszeréhez. Műhelytanulmányok a műemléki topográfiához, 3. Székesfehérvár, 2015.
Varga Lászlóné: A balatonfüredi református temető sírjelei a 18. század végétől 1920-ig. I. Füredi História, 1. 2001. 1-2. sz. 3–13.
Varga Lászlóné: A balatonfüredi református temető sírjelei a 18. század végétől 1920-ig. II. Füredi História, 2. 2002. 1-2. sz. 7–19.
