A Soproni Petőfi Színház homlokzatdísze 1:1 léptékben
245 × 750 cm
MÉM MDK Tervtár, ltsz. R 86672
A soproni színház 1841-ben épült klasszicista stílusban Franz Lössl tervei szerint. A belső tereket 1894-ben neobarokk stílusúvá alakította Wälder József, majd 1909-ben a külsőt és belsőt is jelentősen érintő átalakítás történt Medgyaszay István tervezésében. A legkorszerűbb vasbeton szerkezeteket is alkalmazó átépítés a Lössl-féle épület fő tömegét meghagyta, elbonttatta azonban a timpanonos portikuszt, és ennek helyére hosszabb előcsarnokot toldva alakította ki a korábbi homlokzati osztást követő szecessziós homlokzatot, amelyet betonmérműves ablakok felett sgraffitó díszített. Az újabb átépítés és további bővítés (1969–1975) id. Kotsis Iván nevéhez fűződik, amely során az épületet megtoldották egy újabb szakasszal, s elé megépítették a Medgyaszay által tervezett homlokzat erősen leegyszerűsített, sgraffitó nélküli mását. Mai állapotát az 1992-es felújítás, illetve rekonstrukció során nyerte el az épület: Dávid Ferenc művészettörténész és Kőnig Tamás, Wagner Péter építészek az 1909-es állapotot követték. Így visszaállították – a nézőtér és az oldalhomlokzatok mellett – a főhomlokzati középrizalitot; saroktornyai, a nyílások mérművei és a főpárkány alatti sgraffitó az eredeti másolataként készült el új helyén, azaz a Kotsis által előrébb épített homlokzaton.
A Művészetek allegóriáját emberalakos jelenetekkel ábrázoló sgraffitó-dísz tervezésére először a neves soproni művészt, id. Storno Ferencet kérték fel, ám az ő terve nem nyerte el Medgyaszay tetszését, így végül maga készítette el a vázlatokat. Ezek alapján Beszédes Ottó és Zsille Kálmán budapesti cége végezte el a kivitelezést. Medgyaszay életművében a sgraffitónak nagy szerepe volt: szinte minden épületén elhelyezett egy vagy több vakolatképet, amelyek különleges egységet alkotnak az építész formanyelvével. Rerrich Béla építész kortárs szemmel így ismertette a soproni muráliát: „A homlokzatra meleg tónusokban pompázó sgrafitofestmény került. A magyar színészet és drámairodalom történetét jelképezi. Kobzos hegedősök indulnak meg rajta, elvegyülnek a múzsák társaságában, daliás levente fejezi be a menetet. Kardját visszatolja, mintegy jelképül a harcias idők letűnésének, a kultúrában a nemzet jövője. Az alakok ritmikus mozgásban haladnak tova.”
A képen végighúzódó alacsony horizont jellegzetesen soproni: a Tűztorony sziluettje mellett a Koronázódomb húzódik. Eme soproni háttér előtt állnak a jellegzetes, profilba fordított vagy velünk szemben álló figurák, amelyek a három ablak szabdalta sávban négy csoportot alkotnak: zene – tragédia – komédia – képzőművészetek (építészet, szobrászat, festészet). A sgraffito négy meleg tónusú alapszínben készült: vörös, sárga, barna, szürke. „Az alap arannyal futtatva, hogy csillogjon” – írja Medgyaszay. A kontúr vonala másfél centiméteres szélességű. A kompozícióról nem maradt fent színes kép, a rekonstrukciót a fekete-fehér felvételek szürkeárnyalatainak egymáshoz viszonyítása, leírások és analógiák segítették. A sgraffitót 1992-ben Rády Andrea és Nagy Attila készítették el újra az eredeti kartonok szerint.
F. Dóczi Erika
Felhasznált irodalom:
Dávid Ferenc: A soproni színház. Tudományos dokumentáció. Kézirat. Budapest, 1992. MÉM MDK Múzeumi Osztály
Dávid Ferenc: Medgyaszay színházának helyreállítása. Magyar Építőművészet, 84. 1993. 2. sz. 28–30.
K. T. és W. P. [Kőnig Tamás és Wagner Péter]: A Soproni Petőfi Színház rekonstrukciója. Magyar Építőművészet, 84. 1993. 2. sz. 26–27.
id. dr. K. i. [Kotsis Iván]: A soproni Petőfi Színház átépítése. Magyar Építőművészet, 25. 1976. 5. sz. 9–13.
Medgyaszay István: A soproni városi színház átépítéséről. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, 29. 1910. 256–258.
Rerrich Béla: A soproni színház. Építő Ipar, 34. 1910. 207–209.
Stiller, Adolph (Hg.): István Medgyaszay. Architekt der ungarischen Moderne. Wien, Müry Salzmann, 2022. 44., 74–79.
Vadas Ferenc: A soproni színház. Kiállítás a rekonstrukcióról. Műemlékvédelmi Szemle, 3. 1993. 1. sz. 125–136.
fotó: F. Tóth Gábor
