A hónap műtárgya márciusban egy kivételesen szép tervcsomag, Hoepfner Guidó és Rimanóczy Gyula szállodaterve a Gellérthegyre.
A két világháború között számos elképzelés látott napvilágot az 1934-ben hivatalosan is fürdővárosi címet kapó Budapest további fejlesztésére. A legnagyobb nyilvánosságot a Tabánba tervezett gyógyszálló elképzelése kapta, amely magába foglalta volna a Rác fürdő törökkori és Ybl-tervezte részeit is. Több építész azonban nem tartotta megfelelő helyszínnek a néhány évvel korábban elbontott Tabán kopár dombját egy ilyen meghatározó, turisztikailag is kiemelt létesítmény számára. Alighanem ezt az álláspontot látjuk tükröződni ebben az alternatív tervben, amely a szállodát nem a Tabánba, hanem a Gellérthegy oldalába, a Citadella alá helyezi el.
Ami igazán meglepő, az az együttműködő két tervező. Hoepfner és Rimanóczy nem csak két külön korszakot, de két külön stílust is képviseltek. Az 1868-ban született Hoepfner Guido a századforduló elismert építészei közé tartozott; néhány évvel diplomázását követően Hauszmann Alajos invitálására részt vett a budai királyi palota bővítésében. Ezzel párhuzamosan sokat dolgozott a Tátrában, ahol jelentős szállodákat is tervezett a korszakhoz illő, elegáns historizáló stílusban. Az első világháború után alapvetően szakpolitikai ügyekre fókuszált; 1932-től a felsőház tagja lett.
A Hoepfnernél 35 évvel fiatalabb Rimanóczy Gyula viszont a modern stílus hívei közé sorolható. Viszont nem tartozott a CIRPAC csoport tagjaihoz, tehát – a neves nagyváradi Rimanóczy-építészdinasztia tagjaként – a konzervatív, a Magyar Építészek és Mérnökök Nemzeti Szövetségében is hangadó Hoepfner számára is megfelelő partnernek tűnhetett. Az évfolyamelsőként diplomázó Rimanóczy néhány, a kor jól beágyazott építészeinek irodájában töltött gyakorlati év után 1933-ban alapított saját irodát.
Első nagyszabású, önálló épülete, az 1933–1934-ben emelt pasaréti ferences templom és rendház komoly visszhangot és széleskörű elismerést hozott Rimanóczynak. Az erre érkező politikai támadások ezek szerint nem tántorították el Hoepfnert a közös munkától. Az 1935-re elkészült gellérthegyi tervek egyértelműen Rimanóczy modern érzékenységét mutatják; a szépen formált tömegek a Citadella bástyáit visszhangozzák, az erkélysorokról nyilván fantasztikus kilátás tárult volna fel a városra. Hoepfner oldalát a munkában talán a jó érzékkel kiválasztott helyszínben, illetve a politikai kapcsolatrendszer reménybeli megmozgatásában azonosíthatjuk. Ez utóbbi nyilván kudarcosnak bizonyult, hiszen 1937-ben a főváros a tabáni helyszínre írt ki pályázatot, majd 1940-re elkészültek a végleges tervek is – a háború azonban közbeszólt a megvalósításnak.
A tervek a múzeum, illetve leltárkönyvünk legkorábbi darabjai közé tartoznak: 1968-ban vásárolta meg őket a frissen létrehozott gyűjteménybe első két munkatársunk, Pusztai László és Kelényi György.
A gellérthegyi luxusszálló terveit eredetiben is meg lehet majd nézni a MÉM MDK 2023. november 15-én nyíló kiállításán, amely meg nem valósult budapesti víziókat mutat be az elmúlt 150 évből.
Kovács Dániel
