Szöllőssy Kálmán: Hungária-forrás,
Budapest, 1939. MÉM MDK Fotótár ltsz. 090.388N
Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából júniusban is a fővárosról szól a hónap műtárgya, ezúttal a Fotótárból. A képen látható két hölgy a Hungária-forrás gyógyító vizéből merítve oltja szomját egy forró nyári napon. A Rudas gyógyfürdő közelében, a Gellért-hegy barlangjaiból feltörő forrás fölé 1923-ban építettek ivócsarnokot. A főváros fejlesztési tervei között már a századfordulón szerepelt a gyógyvizek turisztikai hasznosításának programja. Ennek eredményeképpen épült meg 1913-ban a Széchenyi, majd a nem sokkal később a Gellért fürdő és szálló, tervben volt a margitszigeti hullámfürdő, illetve a Császár fürdőhöz kapcsolódó kolostorépület fürdőkórházzá alakítása is. 1928-ban fürdőügyi és balneológiai kiállítást rendezett a város. Az ivócsarnokok létrehozása is „Budapest, a fürdőváros” kiépítésének gondolatához fűződik.
1927-ben a környező bódék elbontásával, gyönyörű, parkosított környezetben képzelték el a Döbrentei tér közelében feltörő forrás fölé emelkedő díszkutat. A Gellért és a Rudas fürdőt kolonnáddal övezett sétány kötötte volna össze, és bár ez nem valósult meg, mint a kép mutatja, sikerült a kellemes, idilli hely kialakítása. Szöllőssy Kálmán 1939-ben készült életképén már a városszerkezetbe beépülve, használatban látjuk a gyomor és anyagcsere bántalmak enyhítésére szolgáló gyógyvíz forrását.
Jövő hónapban nemcsak egy műtárgyat dedikálunk fővárosunk ünneplésének, hanem Fotótárunk legszebb, legérdekesebb képeiből a Városháza parkban készülünk egy szabadtéri kiállításra, amely július 3–16. között lesz látható.
Felhasznált irodalom:
Budapest a Duna gyöngye: Magyarország fővárosa a két világháború között. szerk. Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke. Helikon, 2001, 47. o.
A főváros gyógyfürdői és forrásvállalatai. Budapesti Hírlap 137/1926. 16. o.
S. E.: József Ferenc királyi herceg Budapest fürdővárosról, az 1928-és világkiállításról, a Gellért-hegy kiépítéséről, s a többi gyönyörű tervről, amely másfél év alatt mind valóra válik. Budapesti Hírlap 2 /1927. 5. o.
Tovább rontják a közegészséget. Budapesti Hírlap 80/1927. 7. o.
Kádár Zsófia