A hónap műtárgya

A Tér és Forma folyóirat 1937. évi 1. száma

Az áprilisi hónap műtárgya a két világháború közötti időszak vezető építészeti szaklapjának, a Tér és Formának 1937. évi 1. száma, amelyben a felújítását követően múlt héten frissen átadott Walter Rózsi-villa is megjelent. A modernizmus szócsövének számító folyóiratot Bierbauer Virgil építész szerkesztette, aki rendszerint évente átengedett egy lapszámot a CIAM (vagyis a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusai) magyar csoportjának. Az 1929-ben létrejött csoportnak oszlopos tagja volt a Walter Rózsi-villa tervezője, Fischer József is, aki rendszeresen publikálta épületeit és írásait a Tér és Forma hasábjain. Jelen lapszám azokat a modernista épületeket, főleg lakóházakat mutatja be, amelyeket a CIAM magyar csoportjának tagjai a megelőző időszakban terveztek. Az „operaénekesnő villájának” nevezett Walter Rózsi-villa vezeti az itt bemutatott hazai épületek sorát. A gazdag fotóanyag a zártabb utcai homlokzatot és a kertre nagy ablakokkal és teraszokkal nyíló udvari frontot nappali fényben és éjszakai megvilágításban is láttatja. A szalonról, a télikertről és a tetőteraszról készült felvételek pedig a ház magán tereibe is bepillantást engednek. Közülük a Seidner Zoltán által készített fényképek eredeti negatívjait és nagyításait intézményünk Fotótára őrzi.

A Walter Rózsi-villa a következő hónapban, május 18-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

 

Sebestyén Ágnes Anna