A Magyar Művészeti Akadémia Kecskeméti Regionális Munkacsoportja, a Kecskeméti Katona József Színház és az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület együttműködésében idén először kerül megrendezésre a Művészetek Főutcája összművészeti fesztivál.
2024. július 19–28. között rendezték meg a Művészetek Völgye Fesztivált, amelyen idén intézményünk első ízben vett részt. A 10 nap alatt kiállítással, sétákkal, műemlékes előadásokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal vártuk a látogatókat.
A RIBA, vagyis a londoni Royal Institute of British Architects 2024 júniusában emigráns építészekről tartott konferenciát, amelyen fókuszba kerültek a Közép- és Kelet-Európából származó építészek. Az eseményre munkatársunk, Sebestyén Ágnes Anna is meghívást kapott.
Életének 81.évében hosszan tartó, súlyos betegség után szerető családja körében elhunyt Dr. Granasztói Györgyné Györffy Katalin művészettörténész, a magyar műemlékvédelem elkötelezett híve. (1943. október 8 – 2024. július 29.)
A horvát és magyar kutatók közös kutatásainak eredményeit bemutató tárlat a két tavalyi helyszín, Zágráb és Budapest után most a Fiumei Városi Könyvtár (Gradska knjižnica Rijeka) olvasótermében látható 2024. június 24-től július 26-ig.